Történelemportál

Elhunyt Demény Lajos történész

Rovatok: Gyász

November 19-én bukaresti otthonában elhunyt Demény Lajos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A székely művelődéstörténet egyik legkiválóbb kutatója volt.

DEMÉNY LAJOS
1926-2010

Demény Lajos 1926. október 6-án született a Maros megyei Kisfülpösön, földműves családban. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, illetve a szászrégeni és marosvásárhelyi tanítóképzőben végezte. Utána a Bolyai Tudományegyetemen, majd Szverdlovszkban és Szentpéterváron tanult, ez utóbbi helyen 1956-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1959-1963 között az Akadémiai Könyvkiadó szerkesztője volt. 1964-től a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet főkutatójaként tevékenykedett, az ő kezdeményezésére indult el az intézetben a Székely Oklevéltár új sorozata. Alapító tagja az újjáalakult Erdélyi Múzeum Egyesületnek. 1989 után rövid ideig politikai téren is tevékenykedett. Az International Association of Paper Historians levelező tagja volt, a József Attila Tudományegyetem díszdoktora. 1987-ben Nicolae Bălcescu-díjat kapott a Román Tudományos Akadémiától, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Kutatási területe a 15–18. századi művelődéstörténet, illetve ugyanezen korszak parasztmegmozdulásai, magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437–38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora.

Földi maradványait november 23-án 13 órakor helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!