Történelemportál

Felavatták az 1950 és 1953 között kitelepítettek és kényszermunkára hurcoltak emlékművét

Október 24-én délután avatták Budán, a Szarvas téren, az Attila út és a Krisztina krt. által határolt zöld területen a Kitelepítettek emlékművét. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében a mintegy ezer résztvevő előtt vasárnap délután kiemelte: a rendszerváltás befejezésének nagyon fontos pontjához érkeztek, s húszéves adósságot törlesztenek az üvegbetonból készült emlékmű felavatásával.

kitelepítettek és kényszermunkára hurcoltak emlékműve (fotó:mno.hu)

kitelepítettek és kényszermunkára hurcoltak emlékműve (fotó:mno.hu)

Az égre mutató nyilat ábrázoló emlékmű azokra a nagyapákra, nagymamákra, apákra és anyákra emlékezik, akik már nincsenek közöttünk, és megmutatja, kinek volt igaza. Nekik volt igazuk, ők álltak a jó oldalon, s jöhetett ugyan a negyven év elnyomás, az igazság az ő oldalukon állt, mert az igazság nem alkuszik – mondta.

Az államtitkár kiemelte: amikor a kitelepítések történtek, a gyűlöletnek és az embertelenségnek volt a rendszere, a Kádár-éra első fele, amely az irigységre épített. De talán ugyanilyen káros volt annak a rendszernek a második fele is, amely az elhallgatás rendszere volt, amikor nem lehetett a kitelepítésekről beszélni. A rendszerváltozás utáni első húsz év sok tekintetben a közömbösség rendszerét hozta el, s így nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel sem. Bízom benne, hogy a gyűlölet, az elhallgatás és a közömbösség rendszere után a nemzeti együttműködés rendszerében senki nem érzi úgy, hogy egyedül maradt, s hogy az őt ért igazságtalanság az ő privát ügye – fogalmazott az államtitkár.

Kitért arra is, hogy ha van egy erős középosztály, amely biztos egzisztenciával bír, gyermekeket vállal, az megóv mindenfajta politikai szélsőségtől, társadalmi törésektől – fűzte hozzá. A kitelepítésekkel pont ezt a középosztályt akarták megtörni. Akik hazajöttek, önmagukban százszázalékos győzelmet arattak a kommunizmus felett, hittek abban, ami önmagukon túlmutat, “Istenben, családjukban, a hazájukban” – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

Fodor Lajos, a honvédelmi tárca államtitkára arról beszélt, hogy a kitelepítések sok ezer család életét törték ketté. Az elveszett éveket visszaadni nem lehet, de talán vigaszt ad, hogy soha nem felejtik el őket, mindig emlékezni fognak rájuk. Az államtitkár szerint a kényszermunkatáborok létrehozásának legnagyobb tragédiája abban áll, hogy “magyar emberek szenvedtek benne magyar emberek miatt, magyar bántott magyart.” A kommunista diktatúra a történelmi intézményeket és a hozzájuk tartozó szellemi és anyagi értékeket is deportálta, ez alól a honvédség sem volt kivétel, hiszen katonákat, tiszteket is kitelepítettek – hívta fel a figyelmet.

Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke – köszönetet nyilvánítva az emlékműért – azt mondta: súlyos, emberiség elleni bűntett, amit a kommunista vezetés követett el akkor, s ez soha nem évülhet el. A 10 ezer kényszermunkásra és 15 ezer budapesti kitelepítettre emlékezve kiemelte: ma már egyértelműen látni, hogy a jogtalan akciók célja a falusi és városi polgári osztály lefejezése és lehetőség szerint totális megsemmisítése volt, amit a kommunista hatalom birtokosai szovjet mintára terveztek meg és hajtottak végre. A táborokat ugyan 1953-ban feloszlatták, de súlyos büntetések kilátásba helyezésével évtizedekre hallgatásra kényszerítették az áldozatokat. Ennek eredménye, hogy a mai társadalom, és a fiatalok szinte semmit nem tudnak az akkor történtekről – hangsúlyozta. Ezektől az ártatlanul elhurcolt emberektől soha senki nem kért bocsánatot, és nem kaptak méltó kártérítést a jogtalanul elszenvedett sérelmekért – mondta Eötvös Péter.

Széchenyi Kinga író a budapesti kitelepítettek nevében arról szólt, hogy a múlt áldozataira emlékeznek, de az a cél, hogy ne csak mementót, hanem intő jelet is hagyjanak a jövő nemzedékének, hogy a kitelepítéshez hasonló, az emberi jogokat sértő törvénytelen atrocitások ne ismétlődhessenek meg. Fontosnak tartotta, hogy a történelmi tények végre bekerüljenek a köz- és felsőoktatási tananyagokba.

A hortobágyi deportálási hullám 1950. június 23-án kezdődött meg. A következő években több ezer családot hurcoltak kényszermunkatáborokba bírói ítélet nélkül, ártatlanul. Az embertelen, szinte állati körülmények között tartott családok fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva végeztek nehéz fizikai munkát. Az 1953. júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást, senki nem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhetett vissza az elkobzott javakból, és az érintettek csak segédmunkát végezhettek.

A Rákosi-korszak kitelepítéseiről, a zárt és internálótáborokról bővebben olvashat a Nagy Magyarország legújabb, 2010/5. számában.

1 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!