Történelemportál

A Maros mosta ki a vértanúk csontjait Aradon

Illegálisan használják a kamionok az aradi vértanúk emlékére állított, sírboltként a földi maradványaikat őrző emlékmű melletti parkolót. Ám a helyzet így is jobb, mint 21 éve volt: akkor meg sem lehetett közelíteni a körülkerített emlékművet – írja a műemlékem.hu.

aradi emlékmű„Ugyan az emberek nagy többsége azt gondolja, hogy ez az emlékmű az 1849. október 6-i kivégzések pontos helyén áll, ez tévedés: az egykori vesztőhely, azaz inkább vesztőhelyek, hiszen másutt hajtották végre a golyó általi, illetve az akasztásos ítéleteket, körülbelül ötszáz méternyire, a várárokban található” – mondta el a műemlékem.hu-nak Arad város alpolgármestere, Bognár Levente. Hozzátette: bár a kivégzett főtiszteket már 1849-ben is vértanúknak tartották, hiszen október 6-án sokan zarándokoltak el a várhoz imádkozni, a városban lévő boltokat pedig bezárták, a hivatalos (bár kezdetben inkább csak eltűrt) tiszteletükre csupán a kiegyezés után kerülhetett sor. Mivel a várárkot a város lakossága nem közelíthette meg, az ahhoz legközelebbi helyen először fát ültettek és egy keresztet helyeztek el még 1849-ben, majd 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet állított a mai emlékmű helyén. A ma is látható, csonka gúla alakú dombot és a tetején az obeliszket 1881-ben emelték.

Az egykor csupán emlékműnek épült csonka gúla azonban időközben sírbolttá vált. „Már 1912-ben rábukkantak véletlenül a várárokban két tábornok földi maradványaira. 1932-ben aztán kiöntött a Maros, a vize betört a várárokba és kimosta az egykori bitófák alapjait és a mellettük lévő sírokat” – mondta Bognár Levente. – „A kivégzések után ugyanis a főtiszteket a vesztőhely mellett temették el. Ugyan néhány vértanú családja lefizette a bakót, hogy a holttesteket el tudják vinni és otthonuk közelében temethessék el, s volt, akinek a holttestét a tisztiszolgája hantolta ki, a többiek földi maradványai a helyszínen nyugodtak. Ekkor azonban tizenkét évvel Trianon után voltunk, vagyis Arad már nem magyar, hanem román város volt. Így a maradványok különböző helyekre, például köztemetői kriptákba kerültek évtizedekre.”

1974. október 6-án végre sor kerülhetett a vértanúk újratemetésére a gúla alapjánál kialakított sírboltban. Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid kivételével – akik Eleméren (Szerbia), illetve Margonyán (Szlovákia) nyugszanak – ide temették el a többi tábornok maradványait, így a tizenháromból tizenegy vértanú végső nyughelye jelenleg az emlékmű sírkamrája. A sírbolt lejáratát feliratos kőlap fedi az emlékmű oldalában.

aradi emlékmű

“Középiskolai diákként szemtanúja lehettem az újratemetésnek” – tette hozzá az alpolgármester. “Sajnos azonban a későbbiekben a Ceauşescu-diktatúra fokozódó nyomásában balszerencsésen alakult az emlékmű sorsa. Mivel a diktátor igyekezett elfojtani az aradi vértanúk tiszteletét és így a magyar identitás megőrzését, megesett, hogy “véletlenül” éppen az október 6-i megemlékezés ideje alatt tartottak autókrossz versenyt az emlékmű mellett, hogy ne lehessen hallgatni a beszédeket. A környező földeket elkerítették, két oldalról is futballpályákat alakítottak ki. 1989-re végképp elzárták az emlékművet: ekkor már nem tudtuk megközelíteni sem a megemlékezés napján a köré emelt kerítések miatt.”

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!