Történelemportál

Mi történt hetven éve Bihardiószegen?

Természetesen sok minden történt hetven esztendeje Bihardiószegen. Írásunk nem törekszik az akkori cselekedetek objektív elősorolására, már csak azért sem, mert történészi képesítés és ismeretek hiányában az nem is sikerülhetne. Annál inkább tárházai az alábbi sorok annak, hogyan is emlékeznek az akkor megesettekre a ma emberei. Románia hősére, a fosztogatás éjszakájára, a biciklis magyar bakákra, a felelőtlen rohamra, a bosszúra, a következményekre. Többen is meséltek: ki erről, ki arról. Ellenben senkinek sem akaródzott nevét felvállalva elmondania, hogy mit élt át, avagy mit hallott azokról a napokról. Egyesek azzal érveltek, hogy minek háborgatni már a múltat, változtatni úgysem lehet rajta, de azért meséltek. Mások pedig félnek. Így olvasóink elé „csak” kósza legendák, mendemondák, illetve néhány valóságos adat egyvelegét tudjuk nyújtani – reményeink szerint ez sem kevés.

a bevonulás után felvonják a magyar zászlót Bihardiószegen (1940. szeptember)

a bevonulás után felvonják a magyar zászlót Bihardiószegen (1940. szeptember)

Szabad harácsolni!

A történések kulcsmomentuma az, hogy 1940. augusztus 11-én a Román Királyság életbe léptetett egy rekvirálási törvényt. Ez azt mondta ki, hogy a feszült helyzetre való tekintettel a hadseregnek joga van bizonyos hadászatilag fontos területeken kisajátítani ezt-azt a lakosságtól, s ezek a javak kártérítés nélkül állami tulajdonba kerülnek. No, a helyőrségek élelmesebb tagjai örültek is ennek a rendeletnek, illetve kihasználták az alkalmat – gyakran saját meggazdagodásukra.

Ezután az történt, hogy augusztus 30-án délután 3 órakor megszületett az úgynevezett II. bécsi döntés. Ennek értelmében visszakerült Magyarországhoz Észak-Erdély és a Partium jó része. Természetesen a döntéshozók előírtak az átadás-átvétel mikéntjeit, illetőleg a részletekről, a gyakorlati megvalósításokról később születtek – immár a magyar és román fél között – megállapodások. Egyezmény mondta ki azt például, hogy a magyar királyi had nem nyomulhat előre túl gyorsan, hiszen kell bizonyos idő a románoknak a kiürítésre.

Még 38-39-ben megépítették a Károly-védvonalat, amely arra volt hivatva, hogy feltartóztassa a magyar hadsereget. Bihardiószeg község területén, azaz Jankafalvától Csokalyig 18 erőd épült fel, továbbá kiásták az Ér mai árkát, mégpedig tankcsapdának. A védelmi vonal Nagyvárad és Ottomány között épült ki ekkorra, hozzávetőlegesen 320 bunker és számos akadályrendszer alkotta. (Egyébként a védvonal ekkorra készen állt. Az bizonyos, ha megindultak volna a harcok, kő kövön nem maradt volna a környék településein. Persze porrá lőtték volna Diószeget is. Korábban amúgy megpróbálták innét eltávolítani a civileket a román hatóságok, mondván, hadműveleti zónában nem szabad lakniuk.) Ugyanakkor hatalmas létszámú haderőt is el kellett szállásolni az érintett településeken. Volt olyan, hogy 30–40 katona aludt egy laktanya termében, mi több, a lakossághoz is beköltöztették őket.

a Károly-vonal Bihardiószeg mellett (© Mihályi Balázs térképe)

a Károly-vonal Bihardiószeg mellett (© Mihályi Balázs térképe)

A II. bécsi döntés után ezt a nagy létszámú sereget elvezényelték Diószegről, a községben mindössze egy helyőrséget hagytak hátra, amelynek feladata volt a közrend biztosítása, amíg a be nem vonulnak a magyarok. A megállapodás értelmében egyébként az Ottomány és a Nagyszalonta közötti részen a román katonaságnak szeptember 6-án kellett véglegesen kivonulnia, 24 órával a magyar had bevonulása előtt. A diószegi őrs valószínűleg tizenegy-tizenkét fős lehetett, egyesek húszfősre emlékeznek. A különítmény parancsnoka Dumitru Lazea volt. Ő 1911. január 30-án (egyes források szerint 31-én) született az Argeş megyei Lereşti községben. Már szolgált Diószegen egy-két évvel ’40 előtt – akkoriban még a határrendészet váradi részlegén –, és többször is megfordult a településen, azaz jól ismerték a helybeliek.

A magyar hatóságok minden kétséget kizáróan információkat próbáltak szerezni a Károly-vonal építéséről. Vélhetően ekkoriban a kémkedés igen jelentős volt. Azt, hogy mindebben a romániai magyar kisebbséget használták fel, a magyar vezérkar felettébb tagadta mindvégig. (Diószegről – állítólag – néhai Bodnár Sándor, későbbi magyar országgyűlési képviselő jelentett. A világháború után a román hatóságok annak rendje s módja szerint elővették. Valószínűleg börtönben, esetleg munkatáborban halt meg. A másik „kém” Juhász Sándor lehetett, ő talán 1937–39 között tájékoztatta a magyar hadsereget. Amikor bejöttek a magyarok, Diószeg Velencének nevezett részében építettek neki új házat. A világháború után felelősségre vonták őt is, majd megszökött, további sorsáról nem tudnak szülőfalujában semmit.)

A Károly-vonalról bővebben olvashat Mihályi Balázs Román véderő Magyarország ellen című könyvében, a Nagy Magyarország könyvek első kötetében, amely megvásárolható vagy megrendelhető szerkesztőségünkben.

A Nagy Magyarország 2010/4. számában a szerzővel készült interjú olvasható.

Az állítólagos kémkedéssel párhuzamosan – ami miatt a román források rendre panaszkodtak – a határon átívelő feketekereskedelem is virágzott. S a román források azt vélik tudni, hogy Dumitru Lazea keményen fellépett a csempészés ellen, mivel szerinte az összefüggött a kémkedéssel. Egyébként cigarettát és sót hoztak-vittek akkortájt. Nyilván a lakosság egy része igyekezett kiegészíteni a keresetét a feketekereskedelemmel, s a szokásosnál is rigorózusabb (ha egyáltalán tényleg az volt – erre már senki sem emlékszik) katonatiszt és a diószegiek között már emiatt is kialakulhatott egyfajta konfliktushelyzet. Ehhez adódott a rekvirálási törvény. Hiszen a román katonák azt felhasználva igyekeztek profitálni a zavaros helyzetből, ráadásul állítólag éjszakánként be-betörtek a módosabb helyiekhez. Amint mondják, tényleges rablásokat követtek el Diószegen is. (Amúgy minderről a magyar hatóságok jegyzékben panaszkodtak is a román vezetésnek.)

A temetés napja

Szeptember 1-jén vagy 2-án (az utóbbi dátum a valószínűbb) Bihardiószeg magyarsága a községháza előtt ünnepelni kezdte a II. bécsi döntést, pedig gyülekezési tilalom volt. Talán ezért, talán a szerintük igazságtalan döntés miatti elkeseredésükben, a helyőrség egyes tagjai belelőttek a tömegbe. A lövések következtében meghalt egy Szűcs Lajos nevű fiatalember, illetve megsebesült egy bizonyos Lázár Jenő. Utóbbinak a vállát fúrta át a golyó. A legény (a Magyar Távirati Iroda jelentésében és a hírt átvevő nagyváradi lapokban a neve hibásan, Sándorként szerepel) temetése szeptember 4-ére volt kitűzve.

A gyilkosságnak hamar híre futott. A román és a magyar hatóságok egyaránt tudtak az esetről, mi több, a szeptember 3-ai bizottsági ülésen a magyar fél panasszal élt. Ennek ellenére valószínűtlen, hogy az ügyben érdemleges eljárás indult volna. Így nem tudni, hogy ki lőtt. A diószegiek úgy tudják, hogy Dumitru Lazea szerelmes volt, és nyíltan udvarolt Asók István református kántor-tanító lányába. A hölgy egyébként később néhai Papp László református püspök – aki 1967–1989 között állt az egyházkerület élén – felesége lett. (Amúgy egy mendemonda szerint Papp Lászlót a ’89-es forradalom után hónapokig bujtatta néhai id. Kalmár János presbiter és hentesmester a szőlőhegyen lévő pincéjében – igaz, ezt akkoriban nagyon is tagadta – mielőtt a szekus püspök kiszökött Franciaországba.) Asók István az utókor emlékezetében erősen magyar érzelmű emberként él, így bizonyára rossz szemmel nézte ezt a „kapcsolatot”. S mindez persze bővebb magyarázatot ad a később történtekre.

Vélhetően a gyilkosság után – talán a „titokzatos” éjjeli betörések is közrejátszottak ebben – a helyőrség megengedte, hogy éjszakánként két-két fegyvertelen civil, egy magyar és egy román nemzetiségű helybeli is járőrözzön. Ennek a polgárőrségszerű szervezetnek a parancsnoka (vagy a csak az őrködést vállaló magyarok a felettese) történetesen Asók István volt.

A temetést szeptember 4-én úgy déltájba tartották a református ótemetőben. Ez kinn van Diószegnek a magyar határ felőli részén, de még jelentős távolságra a határtól. Ez azért lényeges, mert a magyar források, köztük a MTI jelentésére hivatkozva a nagyváradi lapok is azt írták, hogy a magyar katonaság a sírkert felől hangzó magyar énekszóra felfigyelve ment át a határon. Hogy a Himnusz hangja átszállt volna a „szomszédba”, az mindenképpen túlzás a diószegiek szerint. Ők úgy vélik, ez egyszerűen fizikai képtelenség.

A temetési szertartáson mindenesetre egy bizonyos Juhász családnevű tizedes vezetése alatt körülbelül tíz magyar katona tette tiszteletét. Valószínűleg a helyiek hívták őket, hiszen tarthattak a román helyőrség atrocitásaitól. (Egyesek tudni vélik, hogy néhai idősebb Jakab László és egy bizonyos Kupás nevű férfi értesítette a honvédeket). A katonák kerékpáron érkeztek, s többen emlékeznek arra, hogy a tisztjük beszédet is mondott a gyászszertartáson, az elhunytat a hon visszaszerzéséért vívott küzdelem első civil áldozatának mondta. A honvédek persze fordultak volna vissza rögvest Magyarországra, de a lelkes diószegi lakosság beinvitálta őket a faluba. A torra az úgynevezett Tócer utcán mentek fel. Nyilvánvalóan a katonák igyekeztek mihamarabb visszatérni a vendégségből, így nemsokára el is indultak.

Eközben valaki hírét vitte, hogy a magyar katonák a településen vannak. Ami pedig ellentétes az egyezményekkel, ezért a helyőrségparancsnok vezetésével a román katonák a helyszínre siettek. Akkorra már a magyarok elmentek. Dumitru Lazea felelősségre akarta vonni Asók Istvánt, mint a polgárőrség parancsnokát, s berontott a kántori lakba. Úgy mondják, hogy ki akarta rángatni az épületen kívülre, s az emberek szeme láttára agyonlőni. Arra is emlékezni vélnek többen, hogy a kántor lányához fűződő kapcsolat témája is felmerült a vita hevében, nyilván ez is olaj volt a tűzre. Eközben valaki lovon utána vágtatott a magyar katonáknak. Azok persze visszafordultak. A honvédek a mostani baptista imaház mellett szálltak le a biciklikről, és az árkok fedezékében haladtak előre, a községközpont fele. A román katonák ekkor a mai református parókiával majdnem szemben lévő kántori laknál, az akkoriban sárgára meszelt épület előtt lehettek. Dumitru Lazea amint hírét kapta (avagy egyszerűen meglátta), hogy visszajöttek a magyarok, természetesen védekező állásba parancsolta katonáit, majd egy riasztó, figyelmeztető sortüzet rendelt el.

Mindkét oldalon úgy tucatnyin lehettek. A román katonák a védelmi pozíciót a kapuk mögött és az árkokban vették fel, talán ha 5-600 méter lehetett a távolság a két csoport között. A magyarok egyre nyomultak előre. A románok figyelmeztető sortüzére a magyarok is elkezdtek lőni, a románok pedig viszonozták. Ekkor még senki sem sérült meg, s talán ez volt az a pillanat, amikor valahogy kommunikálniuk kellett volna egymással. Ám Dumitru Lazea – egyesek visszaemlékezése szerint ittas állapotban – rohamra vezényelte a katonáit. Persze ezt teljességgel indokolatlan és logikátlan parancsnak mondja ma mindenki. Hiszen a fedezékek mögé húzódott magyarok sortüzei valósággal lekaszálták a feléjük rohanókat. Maga a parancsnok is súlyosan megsérült, két katonáját pedig agyonlőtték. (A román források öt halálos áldozatról tudnak, valamint öt megsebesített katonáról.) Erre a román katonák megfutottak – legalábbis így mondják a helybéliek. Mégpedig halottaikat és a sebesültjeiket hátrahagyva iszkoltak el. Így maradt ott a súlyosan sérült tiszt is.

Állítólag Dumitru Lazea zsebeiben 100 ezer lejt találtak (mások szerint 30 ezret, de azt mindenki tudni véli, hogy egy olyan listára is bukkantak, amelyen a tehetősebb polgárok nevei szerepeltek, akiket a következő éjszakákon akartak kirabolni). A halottakat koporsóba tették, és a községházára vitték, amíg a temetésükről intézkednek. A magyar katonák igyekeztek ellátni a román tisztet, s megakadályozták a meglincselését, továbbá a többi sebesülttel együtt rábízták Lengyel Dezsőre. A diószegi körorvos azonban nem tudta kellőképpen ellátni a súlyos sérültet, ezért a tisztet feltétlenül kórházba kellett szállítani. Dumitru Lazeát ráfos szekérbe tették; történetesen az a mészáros ajánlkozott, hogy átviszi Magyarországra (Váradra nem vihették, hiszen ekkor még a román katonaság jelen volt a megyeszékhelyen, és az illegálisan átjött magyar katonák nevében senki nem vihette oda a megsebesült román katonát), Nagylétára, akiről a diószegiek úgy tudják, hogy őt is kirabolták valamelyik este, és bosszút fogadott. A zsidó mészáros, Rosenfeld Izidor – állítólag – összerázatta a szekérrel a sebesültet. A diószegiek azt állítják, hogy szánt szándékkal jelentkezett a feladatra. Amint ma is mesélik a községben, egyet ütött a lovakra, egyet a katonatisztre. Szándékosan belehajtott minden gödörbe, hogy a szekér saroglyáján fekvő sebesült feje minden döccenőnél beleütődjön a fába. Mindenesetre Létán már jóval súlyosabb lehetett a sérült állapota, mint induláskor, hiszen egyből továbbküldték a debreceni katonakórházba. Ott halt meg 5-én. Sajnos az orvosi jelentésről, tehát a halál tényleges okáról nem tud senki biztosat. Mindössze annyit rebesgetnek, hogy még aznap katonai tiszteletadás mellett temették el.

Közvetlen következmények

A román főhadnagy lelövésének a hírét a helyi románok tudatták a visszavonuló román egységekkel. Az egyik egységet, amely Székelyhíd érintésével vonult vissza, egy ezredes vezette, aki történetesen a nagybátyja volt Dumitru Lazeának. Érthető módon nagyon felháborodott a történteken, és beüzent a faluba, hogy adják ki a sérülteket és az elhunytak földi maradványait, avagy szétlöveti Diószeget. A szőlőhegyen dolgozó helybeliek közül pedig tíz embert el is fogott, s azt üzente, lelöveti őket, ha nem teljesítik a követeléseit. Ekkor többen a diószegiek közül átmenekültek Létára – úgy tűnik, hogy a honvédek különítménye eközben visszavonult, a két nap alatt valószínűleg polgárőrség ügyelt a rendre –, s csak 6-án jöttek vissza a magyar csapatokkal.

Bodnár SándorBodnár Sándor, későbbi országgyűlési képviselő, tekintélyes gazdálkodó – akiről tudni vélik, hogy korábban kémkedett is – vette kezébe az irányítást, felszedette az Ér hídjának a deszkáit, nehogy a román katonák be tudjanak menni a faluba. A másik intézkedése az volt, hogy deputációba küldte Lengyel Dezső orvost, Nagy Márton románfalusi ortodox pópát (akiről mindenki úgy emlékszik, hogy határozottan magyar érzelmű volt), illetve a korábbi falubírót, néhai Krizsán Sándort. A küldöttséget fogadta Dumitru Lazea felettese, aki állítólag a rokona is volt, és elmesélték neki a történéseket. Úgy mesélik, az ezredes úgy tudta, hogy egy század támadt orvul a román katonákra, és hogy lemészárolták a román lakosokat is. Miután elmagyarázták neki, hogy mi történt, a katonatiszt szabadon engedte a foglyokat is. Ha ez így történt, akkor teljességgel érthetetlen, illetve logikátlan a román hatóságok későbbi reakciója az ügyben.

A lövöldözési ügyet feldolgozták a román–magyar bizottsági gyűléseken is, állítólag diplomáciai jegyzékváltás történt. Az ügy továbbmérgezte az amúgy is feszült hangulatot. Szeptember 7-én a magyar fél megígérte, hogy a holttestet átadja, ám arra végül csak 15-én került sor. Akkor Lőkösházán jegyzőkönyvbe is rögzítették, hogy azonosították a halottat. A díszes újratemetés majd október 5-én történt meg a szülőfalujában. A hantja fölé emelt műemléken a mai napig az áll, hogy a huszonkilenc éves tisztet aljasul ölték meg. A magyar hatóságok mindenesetre a bizottsági gyűlésen azt ígérték, hogy szigorúan kivizsgálják az esett. Ám ma úgy tudják, hogy nem büntették meg Juhász tizedest.

Későbbi következmények

A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. Dél-Erdélyben körülbelül 400 ezer magyar maradt.

Az átvétel–átadás persze nem ment egyszerűen. Siterben állítólag megverték a helyőrségi parancsnokot, Micskén a rendőrparancsnokot, a román közjegyzőt pedig megfenyegették. Más hasonló esetek nem nagyon történhettek meg a megyében már abban az időszakban, amikor a közrendről a magyar hatóságok gondoskodtak.

A diószegi események utóhatása talán az lehetett, hogy a katonasági rekvirálást azután jobban ellenőrizték. Ha történt is kisajátítás, annyit tulajdonítottak el a lakosságtól a visszavonuló csapatok, amennyire ténylegesen szükségük volt. Nem tudni arról, hogy máshol is a diószegihez hasonlóan harácsoltak volna.

A magyar statisztikák alapján amúgy a magyar bevonulás során összesen 72 incidens történt, szerintük 22 esetben a magyar honvédség tehető felelőssé, félszázban pedig a román fél (ezek közé persze beletartoznak a kisebb összetűzések, valamint az emberhalállal járó esetek, így a szilágyippi is).

Mindenképpen érdekesnek tűnik az is, hogy mit tudnak arról a napról a román források. A Crişana című Bihar megyei napilapban öt éve megjelent egy beszámoló Dorin Gorcea korábbi diószegi laktanyaparancsnok kutatásai alapján. Az írásban az szerepel, hogy szeptember 4-e reggelén egy jelentős létszámú magyar csendőr és határőr különítmény támadt a román határőrökre. A támadókhoz két szakasz honvéd és helyi magyarok is csatlakoztak. (A nyugalmazott katonatiszt ezen kijelentése – „În treacăt fie spus că cel puţin unul dintre localnicii prezenţi la acest act trăieşte şi se află printre noi.” „Magunk között legyen mondva, az ügyben részt vevő helyiek közül legalább egyvalaki itt van közöttünk” – magyarázatot ad arra, hogy az adatközlők miért nem vállalják a nevüket – a szerző megjegyzése.) A szerintük egyenlőtlen küzdelemben meghalt öt katona, a súlyosan sérült Dumitru Lazeát pedig a helyiek baltákkal verték össze. Két nap múlva hunyt el Debrecenben. Szerepel még az írásban, hogy a diószegiek azért állhattak bosszút a fiatal tiszten, mert az fellépett a feketekereskedelem ellen.

Dumitru Lazea szülőfalujában egy háromméteres emlékmű áll, amelyen az szerepel, hogy aljasan ölték meg szolgálat közben, továbbá, hogy ő az első tiszt, aki életét áldozta Erdély védelméért.

Diószegen majd csak 1983-ban állítottak emlékére fakeresztet a Horea úti, tehát a telepes románság ortodox temetőjében. Azután minden május 9-én ott is ünnepeltették a „felszabadulás” napját. Azóta kőkeresztet is készíttettek a „hősnek”.

5 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!