Úz-völgyi zarándoklat a német hősök emlékművéhez
Az Úz völgyében idén 16. alkalommal szervezik meg a hagyományos augusztus 26-i zarándoklatot az első világháborús német hősök emlékművéhez.
A csíkiak és háromszékiek összefogása révén emelt emlékmű zarándokhellyé vált. Holnap kora reggel dr. Szőts Dániel háromszéki szervező és egykori fiatal frontharcos vezetésével Sepsiszentgyörgyről indul kisbusz, útra kel a Sepsiszentgyörgyi Reménység Nyugdíjas Klub kórusa, a szentivánlaborfalvi férfi dalárda, Kovásznáról a református férfikórus is. Marosvásárhelyről az Erdélyi Kutató Csoport 1915—1945 civil szervezet tagjai kelnek útra, hogy a Gyimes völgyén keresztül Úz völgyét megközelítsék, és az első világháborús német hősi halottak síremlékének tönkrement kőkeresztjét kicseréljék.
Az úzi ünnepség két színhelyen zajlik: a rendezvény súlypontja az úzi sírkertben lévő emlékműnél lesz, de a megemlékezések színtereként szerepel az 1917-ben épített hadikápolna is a Mogyoróstető lábánál. A csíkszentmártoni szervezők negyven fenyőcsemetét ültettek el az úzi sírkert kipusztult óriásfenyőinek pótlására, a háromszékiek tízdarab, Rétyi Nyírből származó csemete telepítésévelteremtik meg az egykor nyírfakeresztekkel jelölt sírhelyek hangulatát. Az úzi ünnepség holnap 13 órakor kezdődik.






Az Úz völgyében az I. és II. VH-ban valóban harcoltak jelentős számú német csapatok. Azonban az augusztus 26-i ünnepség nem erről szól.
1944. augusztus 26-án itt törtek be Magyarországra az orosz csapatok és elfoglalták az első magyar települést Úz völgyet.
Ebben a harcban az Árpád-vonal részét képező erődszázad katonái és a határvadászok (mind magyarok, a németek csak Aklosnál kapcsolódtak be a harcba) ütköztek meg a betörő orosz erőkkel. Késő délutánig próbálták feltartani a túlerőben lévő ellenséget, de utánpótlás híján a készletek kifogyásakor -nagy veszteségek mellett- kénytelenek voltak Aklosig visszavonulni a jól kiépített Mátyás király erődből. Az augusztus 23-án megtörtént román átállás miatt a támadás felkészületlenül érte a völgyet.
Ennek a csatának állítottak emlékművet az 50. évfordulóra és azóta minden év augusztus 26-án ünnepséget tartanak az elesett hősök emlékének.
Az egykori veteránok a 70-es évektől tartottak augusztusban megemlékezéseket a völgyben, azonban az akkori hatalom ezt nem vette jó néven és gyakran zaklatta őket, amit nem egyszer nyomatékosítottak veréssel is.