Hajdúk és sziléziai lovasok, lelkes fiatalok és megfontolt tisztek, szekerek és büszke paripák sorakoztak fel vasárnap a Bihardiószeg melletti völgyben, éppúgy, mint 1604-ben. A romániai Bihardiószeg és a magyarországi Álmosd között fekvő Nyúzóvölgyben csapott össze Bocskai István hajdúserege az osztrák katonákkal, s végül győztesen került ki az ütközetből.
A nyúzóvölgyi csatát ötödik ízben játszották újra az Érmellék számos településéről, illetve a Magyarországról érkezett hagyományőrzők. Délelőtt már főtt a gulyásleves a bográcsokban, így azok sem maradtak éhesen, akik a történelmi témájú előadásokra voltak kíváncsiak. Az idei találkozón számos határon átnyúló együttműködés született egyházak és civil szervezetek között: a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság a hajdúszoboszlói székhelyű Bocskai István Hagyományőrző Egyesülettel társult, a bihardiószegi reformátusok pedig a tépei egyházközséggel nyilvánították ki testvérgyülekezeti kapcsolatukat. Bár az ünnepségek központi témája Bocskai győztes szabadságharca volt, a részvevők nem feledkeztek meg a 220 éve született Kölcsey Ferencről, illetve a 200 éve született Erkel Ferencről is megemlékeztek egy-egy előadásban.
Kölcsey Ferenc 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. 1812 és 1815 között Álmosdon élt, a Kölcsey család által építtetett népi klasszicista kúriában. 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Művét 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, s 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza.
az álmosdi Kölcsey-kúria
Vallási-művelődési-történeti népünnepélynek nevezték el a szervezők az idei nyúzóvölgyi rendezvényt, és pontosan az is volt: románok, magyarországi és itteni magyarok többezres tömege gyűlt össze ismét, hogy a jelmezekbe öltözött „harcosokat” megnézze, de azért is, hogy együtt imádkozzék. Miközben Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, egyre többen és többen lettek a völgyben, ahol bár erős szél fújt, az időjárás nem akadályozta meg a kellemes szórakozást. Az istentisztelet után az emberek megpróbálták a lehető legjobb helyet elfoglalni a völgy szélén, ahonnan láthatták az időközben puskákkal, ágyúkkal, dárdákkal, pajzsokkal felvonult seregeket. Volt, aki csak azért jött el, mert hallotta, hogy valami látványos dolog készül, de olyan is, aki minden évben kilátogat ide.
Egy magyarországi civil szervezet, a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület hetven éven felüli tagjai, nagyrészt hölgyek, fiatalokat megszégyenítő szellemi és fizikai frissességet tanúsítva gyalogoltak el a határátkelőtől a völgyig, hogy láthassák a csataimitációt. Egy idős bácsi megkönnyezte, amikor arról kérdeztük, miért jött el: még mindig hihetetlennek tűnt számára, hogy könnyen hazajöhet Magyarországról.
A csatát Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész „közvetítette” és egyben irányította, a lelkes ifjú hajdúkra gyakran többször is rá kellett szólni, hogy épp támadjanak-e vagy sem. Miután a kukoricásból harci rikkantásokat hallatva kitörő ifjak végképp legyőzték az osztrák sereget, a lovasok a tapsoló és folyamatosan filmező, fényképező nézőközönség örömére néhányszor körbevágtattak a csatatéren.
A völgy körül a hazai és magyarországi hagyományőrző mesterektől díszes mézeskalácsot, Bocskai-öltözeteket, horgolt táskákat vásárolhattak a résztvevők, míg a gyerekek a nekik kialakított sátrakban fűzhették a gyöngyöt vagy hallgathatták a meséket. A csata után íjászbemutatót tartottak a székelyhídi Pusztai Farkasok, végül pedig a hajdú-bihari és érmelléki huszárok vágtájában gyönyörködhetett a szép számú közönség.
