Katyńi Mártírok Emlékoszlopa Tatabányán

2010. augusztus 8. 00:38

Nem csak Varsó emelt emlékművet az immár két, Katyńhoz köthető tragédia emlékére. 2010. augusztus 1-jén – a Varsói felkelés 66. évfordulóján – avatták fel Tatabányán, az Aradi Vértanúk terén a Katyńi Mártírok emlékoszlopát, Cs. Kiss Ernő fafaragóművész alkotását. Az emlékoszlop létrehozása a Független Tatabányai Védegylet és a Tatabányai Lengyel Kisebbségi Önkormányzatnak köszönhető.

Katyńi Mártírok Emlékoszlopa Tatabányán

A megemlékezés csaknem percre pontosan a Varsói felkelés kirobbantásának, a “W órának” 66. évfordulóján kezdődött. A Wysocki Légió tisztelgését a magyar és a lengyel himnusz eléneklése követte, majd Dr. Zábrácki József, a Tatabányai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat vezetője köszöntötte a megjelenteket. Molnár Imre, a Varsói Magyar Nagykövetség tanácsosa tudományos igényű beszédében a magyar–lengyel közös történelmi múltat, a katyńi tragédiát és a varsói felkelés eseményeit, összefüggéseit idézte fel. Ezt követte az emlékoszlop létrehozását kezdeményező ifj. dr. Petrássy Miklós önkormányzati képviselő ünnepi beszéde. Az emlékművet Nagy László prépost áldotta meg.

– 22 ezer lengyel hazafi halt meg Katyńban. Azért, mert lengyelek voltak. Sok-sok ezer magyart öltek meg a XX. században Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben – csak azért, mert magyarok voltak. A testvéri lengyel nép iránti szeretetünk jele az is, hogy az Aradi vértanúk terén, a magyar történelem talán leginkább tisztelt mártírjainak emlékhelyének szomszédságában emeltük e lengyel oszlopot. Katonák voltak a katyńi mártírok és az aradi 13-ak is. Mégsem a harctéren teljesedett be a sorsuk, hanem a hóhérok véres kezétől — mondta az avató ünnepségen ifj. dr. Petrássy Miklós.

3 hozzászólás »

  • Petrássy Miklós dr Jaroszláv Kaczynski leveléből idézet:"Kérem fogadják legszívélyesebb köszönetemet, a Tatabányai Védegylet ama nagyszerű gesztusáért,mellyel emlékművet állított a lengyel elnöki gép tragikus körülmények között elhunyt áldozatainak ...Az Önök kezdeményezéseinek és munkájuknak köszönhetően magyar földön olyan emlékmű került felállításra,amely újabb lépést jelent a magyar-lengyel barátság megerősítése felé vezető úton.....Nekünk lengyeleknek,óriási megtiszteltetést és megbecsülést jelent,hogy a nehéz pillanatokban mindig számíthatunk a magyar nemzet barátságára és mély empátiájára is.
    Varsó 2010 augusztus 26. Jaroszláv Kaczynski"
    Címzés:Dr Petrássy Miklós és Ifj Dr Petrássy Miklós úr
    Független Tatabányai Védegylet
  • Éhn László Voltam nemrég Lengyelországban. Ha Magyarországgal hasonlítom össze, akkor ég és föld különbség. A lengyelek öntudatosak, büszkék, összetartóak és optimisták. Annyi tehenet családi házak (de mekkorák azok a házak!)mellett még nem láttam. És ami nem vicc - sehol sincs Tesco, Spar, Auchan vagy ennek valamilyen odaáti megfelelője. Mindenhol hazai kisboltokban vagy a piacon árulják az árut. De nem akármilyet - hazait!!! Lengyel cipő, lengyel ruha, lengyel élelmiszer. Példát vehetnénk tőlük sokmindenben.

    Tisztelt Petrássy Miklós, köszönjük, hogy ápolja a lengyel-magyar barátság hagyományát. Bár csak több ilyen emberünk lenne.
  • Attila Tisztelt Petrássy Úr! Én is csak gratulálni tudok! Köszönjük!

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket (az esetek nagy többségében ez teljesül). Az alábbi kék gomb segítségével bejelentkezhet Facebook-felhasználóként is, ekkor neve és profilképe is megjelenik majd hozzászólása mellett. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, a felhasználói tartalmat nem köteles ellenőrizni, de a reklám jellegű, jogsértő, vulgáris, illetve mocskolódó kommenteket észlelésük után eltávolíthatja.

Belépés Facebook fiókkal

*