Csaknem tizenötezren járultak a megújúlt Feszty-körkép elé

2010. augusztus 20. 17:43

Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban pénteken megnyitották az új kiállításokat. A megújult Feszty-körképet kora délutánig mintegy 14 ezren tekintették meg.

Akiknek hivatása és szívügye az emlékezés, annak nagy a felelőssége, hogy a következő generációk számára is szívüggyé váljon a magyar nép történelmének megőrzése, az emlékek ápolása – hangsúlyozta Lehrner Lóránt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség integrációs igazgatóhelyettese az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a rotunda turisztikai projektjének zárásán pénteken.

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele

A Szent István ünnepén rendezett eseményen a szakember hozzátette: a dél-alföldi régió számos olyan attrakcióval rendelkezik, melyek népszerűek, s a jövőben ezt tovább kell erősíteni. A látogatók igényei korról korra, generációról generációra változnak, melyhez alkalmazkodni kell – hangsúlyozta.

Az ünnepségen a megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna mellett részt vett Kiss-Rigó László megyés püspök, aki felszentelte a megújult létesítményt, valamint Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, Becsey Zsolt a Fidesz-KDNP egykori EP-képviselője, illetve a Feszty család tagjai. A park kora délutánig 14 ezer látogatót fogadott.

A Csongrád Megyei Önkormányzat 463 millió forint uniós támogatást nyert az emlékpark fejlesztésére, ezt az összeget a megye csaknem 160 millió forint saját forrással egészítette ki. A beruházás során teljes egészében átépítik a körképnek helyet adó rotunda tetőszerkezetét, két új liftet építettek az épületbe, csaknem 1000 négyzetméternyi új kiállítóteret alakítottak ki, akadálymentes parkolót hoztak létre a főbejáratnál, és megszépült a főépület környezete is.

A turisztikai fejlesztésnek köszönhetően Feszty Árpád A magyarok bejövetele címet viselő monumentális alkotását új szemszögből is megcsodálhatják a látogatók. A terepasztal fölött részben átlátszó üveglapokból ösvény épült, amely olyan közel viszi a látogatókat a festményhez, amilyen közelről csak az alkotás megszületése után, a millennium idején láthatták a honfoglalást megörökítő képet. A mintegy tucatnyi restaurátor kijavította a festmény hibáit, például azokat, amelyeket a rotunda beázása okozott, majd speciális vegyszeres módszerrel portalanították a festményt és a terepasztalt. Kicserélték a terepasztal elhasználódott elemeit, amelyek még bővültek is, például a legyőzött szláv harcosok alakjai nemcsak a festményen, hanem előtte is feltűnnek.

A csaknem 1000 négyzetméteres területen látható öt új tárlat a honfoglalás időszakát és a középkori Magyarországot mutatja be a látogatóknak. A Honfoglaló magyarok – fikció és valóság című tárlaton bemutatott tárgyak segítségével a vendégek megismerhetik a Kárpát-medencébe érkezett őseink mindennapjait, hitvilágát és ruházatát. A Szer monostora és települése címet viselő kiállításon a középkori templom és rendház 1970-ben elkezdődött feltárása során előkerült leleteket láthatnak a vendégek, az Őseink arcai című tárlaton pedig a több mint ezer megtalált sír anyagából mutatnak be válogatást. Egy kisebb tárlat a Csengelénél előkerült kun vezérsírt és a nomád nép magyarországi letelepedését, integrációját ábrázolja, egy tablókiállítás pedig az Árpád-kor művelődési viszonyairól nyújt átfogó képet.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket (az esetek nagy többségében ez teljesül). Az alábbi kék gomb segítségével bejelentkezhet Facebook-felhasználóként is, ekkor neve és profilképe is megjelenik majd hozzászólása mellett. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, a felhasználói tartalmat nem köteles ellenőrizni, de a reklám jellegű, jogsértő, vulgáris, illetve mocskolódó kommenteket észlelésük után eltávolíthatja.

Belépés Facebook fiókkal

*