Szenzációs régészeti lelet Sepsibesenyőn

2010. július 19. 09:37

A Csente-hegy térsége Alsó-Háromszék régészeti leletekben egyik leggazdagabb vidéke. Bábolna-árka és az Óriáspince-tető között nincs talpalatnyi hely, amely ne az egykori népvándorlásokról regélne. S mert templomának megmentésére szánta magát a kicsiny Sepsibesenyő, a kötelező régészeti vizsgálat örömmel s meglepetéssel szolgált: a munkateleppé változott mai templom alatt feltárták a legelső, az Árpád-kori kisebb templom félköríves szentélyét, miként az is világossá vált, hogy a domboldalon trónoló templomelődök falait két Szent László-festmény is ékítette: egy régebbi és egy XV. században készült.

Nem volt ismeretlen a besenyői templom rejtett értéke, hiszen Huszka József művészettörténész, etnográfus, egykori sepsiszentgyörgyi tanár munkássága nyomán már több alkalommal keresték-kutatták: vajon ott lapul-e még a századok mészrétege alatt a László királyunk kalandos harcait megörökítő falfestmény? A napvilágra került romok a késő Árpád- és a kora Anjou-korba vezetnek vissza, ittlétünk, a székely-magyar kontinuitás kézzelfogható bizonyítékai. A pillanatnyi eredményekről Bordi Zsigmond Lorándot, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum középkorral foglalkozó régészét kérdezte a Háromszék.

– Két hete dolgozunk a besenyői templom feltárásán. Az anyagi keretek miatt a gombaspórákkal fertőzött földrétegek elhordására kellett összpontosítani. Érdekes felfedezések születtek. Előkerült a falu első templomának félköríves — lehet, hogy késő román kori, avagy kora gótikus — szentélye. Sajnos, a korábbi átépítések okozta pusztítások miatt a templomhajót nem tudtuk feltárni, de megtaláltuk részben a Huszka által leírt és lerajzolt késő gótikus templomnak a szentélyét. Két-három négyzetméternyi freskótöredék került felszínre, amelynek legnagyobb része az északi fal tartozéka volt, mint a korábbi Szent László-legenda és más témájú freskók maradványai. Ennek egy kisebb része a Huszka által lerajzolt déli fal képsorából származik — mondta el Bordi Zsigmond Loránd.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket (az esetek nagy többségében ez teljesül). Az alábbi kék gomb segítségével bejelentkezhet Facebook-felhasználóként is, ekkor neve és profilképe is megjelenik majd hozzászólása mellett. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, a felhasználói tartalmat nem köteles ellenőrizni, de a reklám jellegű, jogsértő, vulgáris, illetve mocskolódó kommenteket észlelésük után eltávolíthatja.

Belépés Facebook fiókkal

*