Megrongálták a Nagy Magyarország szerkesztőségét
Ismeretlen tettes rongálta meg a Nagy Magyarország történelmi magazin szerkesztőségének és könyvesboltjának helyt adó, Budapest belvárosában található épület falát. A lap feljelentést tett rongálás miatt.

„Basszátok meg, mocskos nácik!” — üzeni valaki egy áthúzott horogkereszt kíséretében a Nagy Magyarország történelmi magazin Vármegye utcai szerkesztőségének a falán. Mint azt a lap egyik helyszínen lévő munkatársától megtudtuk, a felirat hétfő délben vagy délután kerülhetett a sárga épületre — ő ugyanis fél négykor vette azt észre. A rongálók az üvegre is próbáltak írni valamit, az azonban nem sikerült nekik.
A Mandiner kérdésére, hogy vajon miért pont a XX. század elejének történelmével foglalkozó lap szerkesztőségét tisztelték meg az állítólagos antifasiszták, a lap munkatársa azt mondta, valószínűleg a Balfékek kezében Magyarország 1918-1919 címmel futó, Károlyi Mihály mítoszáról szóló lapszám címlapja lehet a ludas, amiért már több helyről is támadták őket. A lap ismeretlen tettes ellen feljelentést tett rongálás miatt.






Gratulálok a Balfékek kezében Magyarország c. számhoz, remek, ha szomorú is. További sok sikert és jó munkát kívánok a Szerkesztőségnek.
Andrea
Hajrá Nagy Magyarország!!
100%-ban támogatom Andrea véleményét.
láttam a művet, és sokminden eszembe jutott, de erőszak semmiképpen, mert nem vezet sehova.
arra gondoltam, hogy valamilyen közös faltakarítást kellene szervezni, ki ér rá szombaton? összedobjuk a festéket, viszünk meszelőt, és a meló után a környéken bedobunk egy árpaszörpöt? Fonyódra indulóknak kiváló előkészületi progi...vagy péntek este?
amúgy felhívást tennék közzé, hogy az ,,elkövető'' írja meg, hogy miért tette, és jobban érzi-e magát ettől? és persze írjanak, akik másokat sértő falfirkákat látnak, mert félreértés ne essék, párosával is lehetne a takarítást végezni, egy nácizóst egy komcsizóssal lefestenénk, csak szépülne tőle az ország, amiben élünk.
kz
@nemnemsoha: Köszi! Nem biztos egyébként, h kell felbujtó az ilyesmihez, lehet, hogy valakinek ez csak poén.
okés, igyexem ott lenni, akkor péntek ,,legyen az akciónak a napja'', hogy klasszikusokat idézzünk ;-)
a péntek azért is jó, mert Lukrécia napja, ő volt a fekete macska, ez meg fekete festék, de akkor megoldjuk...NotEszembe felírva, csak a forgalom is úgy akarja, hogy pontosan érkezzek vissza vidékről.
kérés, hogy ha egyeztettek a házmesterrel és biztosítóval, akkor jelezzétek, hogy mi a szitu, ki mit vigyen...illetve morfondolok egy ,,mozgalmon'', hogy aki olyat lát, ami másokat sért, akkor valami egységes módon történne a lefestés, és ezt naplóznánk, gyűjtenénk ,,előtte-utána'' képekkel...és ki tudja, egyszercsak városvédő emlékérmet is kaphatunk Rádaytól ;-)
,,Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza,
nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled a kalapod. Nem tehetsz
mást.''
- Márai Sándor -
kz
p.s.: a könnyebb kapcsolattartás miatt, hasonló akciók szervezéséhez kellene valami levlista, vagy klub...ld. IWIW-en ott a Nagy Magyarország lapot olvasók klubja, keressetek rá 8-)
kincses zoli ötlete nagyon szép csak arra emlékeztet hogy:
"süllyed a hajó de még festik a korlátokat!"
Egy "New-Izrael"-ért bármit is tenni - miközben magyar emberek éheznek és nehéz körülmények közt "élnek"(szenvednek). (Nekik kéne segíteni!)
Mindeközben a magyarokat (és nemcsak őket) mérgezik (pl.kálisó, aszpartam, különféle "gyógy"szerekkel, stb.) - és az önkormányzatok meg növényzetírtásra költenek rengeteg pénzt csökkentve ezáltal is a légkör oxigénkészletét (és növelve a szmogot - motoros fűvágók) - növelve az allergiát.
*** moderálva ***
John Connor
az emberi ellenállás vezetője.