A Kádár-legendárium máig makacsul élő mítoszai közé tartozik, hogy a kommunista diktátor – sok esetben szembeállítva a jelenlegi korruptnak tartott politikai elittel – “legalább puritán ember volt”. Egy nemrégiben megjelent, a pártállami vezetők mindennapjait feldolgozó könyv azonban egyértelműen cáfolja ezt a hiedelmet.
Kádár Jánosról, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori első titkáráról elterjedt, hogy puritán ember volt, ám ez nem felelt meg a valóságnak – derül ki Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban című kötetéből.
Az 56-os forradalmat szovjet tankok segítségével leverő, a forradalmárok kivégzését irányító kommunista pártvezér – aki az országot 32 évig vezette – éppúgy villalakásban lakott, vadászni járt és Mercédesszel közlekedett, mint párttársasai. Kádár ugyanolyan jólétben élt, mint a többi vezető, ha egy kicsit visszafogottabban is. Nem szerette a nagy társas ivászatokat, evészeteket, próbálta ugyanis első emberként megtartani a kellő távolságot a többiektől, de minden létező kedvezménnyel élt.
Kádár nem szeretett repülni, így külföldi útjaira – ha csak tehette – saját különvonatát utazott. Az Ezüst Nyílként ismert kormányzati motorvonatot a Rába és Ganz gyárak közösen készítették, és 1968-ban helyezték először forgalomba. Az egész kasztni extra erősítéseket kapott, még az ablaküvegek is vastagabbak a szokásosnál. A szerelvényben több hálókabin, zuhanyzó, tárgyaló, ebédlő, konyha, rádiós szoba is található.
az Ezüst Nyíl tárgyalója
A hangszigetelés a korabeli technikai szintnek megfelelően a lehető legjobb volt. Menet közben nem lehetett hallani a dízelmotor és vonat alapzaját, sőt az akkoriban az állami épületekben is ritkaságszámba menő légkondicionáló berendezés zúgását sem. Az Ezüst Nyílon zárt telefonhálózat, rádióadó/vevő, vonathangosítás, valamit több rádió és televíziókészülék is biztosította az első számú vezető zavaratalan kommunikációját a világgal.
Meghatározó élménye volt a Kádár házaspárnak, amikor Josip Broz Tito (1892-1980) meghívására Brioni szigetén nyaralhattak. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke ugyanis híres volt arról, hogy élvezte az életet. A Jugoszláviát 1945-80 között irányító Tito maga vezette a motorcsónakot, amikor kirándulni indultak, Kádárnak mindez imponált, ő is szerette a szépet és a jót.
Az 1912-ben Csermanek Jánosként született pártfőtitkár már akkor megkapta a Rózsadombon a Cserje utcai villáját, amikor az 1948-1950 között belügyminiszter volt. Egyik első dolga volt, hogy a kertjébe medencét építtessen. Ám már nem volt alkalma használni – pedig köztudottan szeretett úszni –, mert 1951 áprilisában letartóztatták, 1952-ben pedig koncepciós perben életfogytiglanra ítélték. Amikor később visszakapta a villát (amelyben aztán haláláig élt), a medencét látványosan betemettette, és Bábolnáról tyúkokat hozatott a kertbe, minden vendégének azokat mutogatta. A tyúkól jobban illett az új puritán imázshoz, mint a medence.
A kádári elit tagjai előszeretettel költöztek a korábbi középosztály lakásaiba. Nekik ugyanis, ha külföldre akartak távozni, ingatlanukat, minden vagyontárgyukat, bútoraikat, pénzüket, át kellett adniuk az útlevél, a szabadság és az élet fejében az államvédelem illetékeseinek. A lakáskiutalás a személyes kapcsolatokon múlott, főként azon, ki milyen kapcsolatot ápolt Kádár Jánossal, vagyis mennyire került közel a hatalomhoz. A hatvanas évektől a pártelit tagjai fokozatosan felismerték, hogy családjuk biztonságát csak a magántulajdonnal szavatolhatják, és a jogszabályokat is ennek szellemében alakították. Így a hatvanas-hetvenes években egyre többen magántulajdonú villalakást birtokoltak, illetve műkincseket, fegyvereket, trófeákat gyűjtöttek. A korszak végén és a rendszerváltás után azok a pártkáderek, akik addig csak bérlők voltak, olcsón megvásárolhatták e lakásokat. (Gyurcsány Ferenc és családja is egy hasonló módon szerzett villában él.)
A nyolcvanas években az MSZMP vezetőinek életformájáról, így a vadászataikról a Magyar Nemzet és a Beszélő is beszámolt. Emiatt a politikai bizottság 1989 márciusában felszólította az Egyetértés vadásztársaságot – amelyben a pártelit tagjai tömörültek –, hogy oszlassa fel önmagát. Ez papíron ugyan megtörtént – mint a kötetben olvashatjuk –, ám a főelvtársak ezt követően is tovább vadásztak, sőt új vadászok is megjelentek az erdőkben.