Károlyi csak bűnbak volt? – Miben téved Hajdu Tibor és Zeidler Miklós?
Összeállítással jelentkezett az MTI Károlyi Mihályról. A vasárnap kiadott sajtóanyag apropóját a politikus Kossuth téri szobra körül kialakult polémia szolgáltatta. A hazai szocialisták történelmi idoljának ugyanis sikerült az, ami korábban lehetetlennek tűnt: legalább egy kérdésben közös nevezőre hozta Kövér Lászlót és a Jobbikot. A szokatlan konszenzus akörül alakult ki, hogy Károlyi szobra az ország szimbolikusan legfontosabb terén finoman szólva sem a legjobb helyen van.
Erre reagálva fejtette ki két történész, miért is nem volt hazaáruló Károlyi Mihály. Az egész szöveg annyi sebből vérzik, hogy az ember hirtelen nem is tudja, hol nyúljon hozzá. Kezdjük talán a személyeskedéssel — már csak azért is, hogy ezen hamar túljutva rátérhessünk a fontosabb dolgokra. Az MTI munkatársai úgy vélték, széles e hazában nem találhatnak kompetensebb szakembert Károlyi-kérdésben, mint a veterán marxista Hajdu Tibort. Tegyük hozzá: vitathatatlan tény, hogy mindmáig az egyetlen komoly Károlyi-monográfiát [1] — a „vörös gróf” kultuszának alapművét — ő írta. Igaz, ennek már 32 esztendeje, s a történész azóta sem érezte szükségét e munka átdolgozásának. (Pedig a megújulásra való képességét senki sem vitathatja, hiszen egy, a Tanácsköztársaságról — első alkalommal 1958-ban — kiadott könyvében [2] még egy osztályérdekektől vezérelt, tehetetlen és önző Károlyi képét tárta az olvasók elé.) A másik megkérdezett szakember, Zeidler Miklós munkáit kétségtelenül jóval kevésbé itatták át az ideológiai követelmények, a ma is aktívan dolgozó történészek közül minden bizonnyal a legnagyobb tudású Trianon-szakértők közé sorolható. Az azonban még ennek tükrében is erős túlzásnak tűnik, hogy a Távirati Iroda kommünikéjének bevezetőjében a két fenti szakember véleménye alapján kerek-perec kimondatik: „a történészek szerint” Károlyi Mihály nem volt hazaáruló.
Pór Bertalan: Károlyi Mihály (1930)
No, de lássuk, mivel is támasztják alá e sarkos megállapítást. Hajdu Tibor ebben a nyilatkozatában is felvázolja azt az elméletét, amelyet egy nemrégiben tartott Trianon-konferencián már megosztott hallgatóságával. E szerint hazánk jövendő határainak kérdése lényegében már 1917-ben eldőlt, s „az ország elcsatolt területeinek egy részét” véleménye szerint csak akkor lehetett volna megmenteni, ha IV. Károly király még ebben az évben különbékét kötött volna a győztesekkel. Tetszetős elmélet, ám sajnos élnünk kell a gyanúperrel, hogy pusztán a történész kedvenc héroszáról való felelősség elterelést szolgálja, a fenti megállapítást ugyanis egyszerűen nem igazolják a rendelkezésünkre álló források. A háború utolsó előtti évében legfeljebb csak az dőlt el, hogy a Monarchia addigi formájában nem maradhat fenn. Ez minden bizonnyal érintette a történelmi Magyarország területi integritását is, ám a határvonalak húzogatásával ekkor még csak a különböző külügyminisztériumok regionális osztályai foglalkoztak — s ők is meglehetősen különböző tervekkel álltak elő, attól függően, hogy Londonban, Rómában, Washingtonban vagy Párizsban hajoltak a térképek fölé.
A katonai ellenállás kérdésében már megoszlik a két történész véleménye. Sőt, mintha ugyanazon a beszélgetésen belül külön-külön is több különböző álláspontra helyezkedtek volna. Hajdu azt állítja, legalább egymilliós hadseregre lett volna szükség a környező államok legyőzésére, a kivérzett Magyarország azonban legfeljebb két-háromszázezer katona kiállítására lett volna képes. Ez utóbbi állítás nehezen vitatható, ám a mondat első felével már több probléma is van. Egyrészt a hazánkat körülvevő új utódállamok (illetve a velük szövetséges antant) legyőzéséhez nemhogy egymilliós, de kétszer akkora hadsereg sem lett volna elég. Csakhogy az éppen elvesztett első világháború „újrajátszására” senki sem törekedett, és a későbbiekben sem ezt kérték számon Károlyiéktól. (Klasszikus retorikai módszer, hogy olyan irracionális állításokat tulajdonítok a vitapartnernek, amelyet az soha nem képviselt, majd ezt fölényesen cáfolom.) A történész által is felállíthatónak vélt néhány százezres haderő azonban arra igenis képes lehetett volna, hogy megállítsa az utódállamok — Szerbia kivételével — gyenge, rossz harci morállal és szegényes felszereléssel felvértezett csapatainak előrenyomulását, s így Párizsban ne tekinthessék kész ténynek a megszállt területek idegen impérium alá kerülését. A lokális ellenállás esetein (Pozsonytól Balassagyarmaton át Kercaszomorig) kívül rendelkezésünkre áll egy egész frontszakasz tartásának példája is. A Kratochvil Károly által vezetett Székely Hadosztály 1919. január közepétől április 16-ig eredményesen védte a Szinérváralja–Csucsa–Belényes vonalat, s, ha a csucsai szorosba vezényelt fegyelmezetlen vörös csapatok nem futamodnak meg, még ekkor sem törnek át a románok. Az alakulat csúcslétszáma mindössze tizenkétezer főre rúgott, mégis három hónapon át meg tudták akadályozni a Partium egy részének megszállását.
Érvelésük ingatagságát talán a két szakember is érzi, hiszen mindezzel együtt is kijelentik, hogy „nem tudhatjuk azt, hogy a győztes nyugati nagyhatalmak és a szomszédos államok ellenében sikerült volna-e fegyverrel megakadályozni az ország területi megcsonkítását.” Ha ma, kilencven esztendővel a történtek után sem tudhatjuk, akkor joggal jelenthetjük ki, hogy a regnáló kormányzatnak alapvető kötelessége lett volna legalább megpróbálni megszervezni a nemzeti ellenállást. Ezzel szemben — nem kevés időt és energiát rászánva, ötven fogadóbizottságot a határokra küldve — a magyar haderő leszerelését oldották meg „példás” precizitással. Zeidler Miklós szerint a Károlyival szembeni indulatok a nemzeti katasztrófákat követő bűnbakkeresések sorába illeszthetők. Példaként a világosi fegyverletétel után a Kossuth és köre által árulónak kikiáltott Görgey Artúrt övező negatív mítoszokat hozza fel. Hogy a nagy összeomlások után minden társadalom előszeretettel köti az elbukást egy vagy néhány személyhez, az nem vitatható. Az említett párhuzam azonban nemcsak sántít, hanem 100 százalékosan rokkant. Görgey Artúr ugyanis azután tette le a fegyvert, hogy becsülettel, tudása legjavát adva, vagyonát és életét kockára téve csaknem egy éven át végigküzdötte a szabadságharcot. Akkor adta fel a küzdelmet, amikor többet már nem tehetett hazájáért — és ezért hamis a reá hulló rágalom. Károlyi Mihály ezzel szemben annyit sem tett meg az ország védelmében, amennyit az adott helyzetben megtehetett volna — és ezért szándékaitól függetlenül (amelyeknek tárgyalása legfeljebb a lélektan és nem a történettudomány feladata) hazaárulónak bizonyult.
A minap olvastam a "bizonyos" cikket és találtam benne igazságokat. DE erősen gyanús volt számomra az a mentegető, Károlyit tisztázó hangnem, ami átjött a cikkből.
Nem ismerem kellően a történész professzorok listáját, de mérget vettem volna rá, hogy a cikk írója erősen "balos" szoclibes:) S még finoman fejeztem ki magam.
Üde színfolt a Tudományos, Történelmi magazinok között a NAGY MAGYARORSZÁG!!!
Érdekes elfojtott, eltitkolt, kibeszéletlen témákat tárnak elénk, meggyőző érvekkel, illetve elismert szaktekintélyek írják hónapról hónapra.
Elismerés és Gratuláció a Szerkesztőségnek! És kitartást a harchoz, amit elkezdtek a félreinformált, elbutított magyar emberek felvilágosításához indítottak!
További szép napot!
P.Daniel
Ha lenne időgépem, visszamennék egy tankkal, és pár AK-47 el a középkorba és széjjel rúgnám a Tatárok, Törökök, labancok, oláhok, seggét:D
meg se állnék a pökhendi Franciákig:)
Az, hogy Andrássi Katinka "vörös grófné lett", még érthető, hiszen apja Andrássy Tivadar szabadelvű volt, Károlyi pedig szociáldemokrata. A.Katinka fiatal, szerelmes és az új eszmék iránt közel a 20 évhez hajlamos az ember odaadóan érdeklődni. Károlyi hatására azután "meggyőződéses lett", de legalábbis Károlyi hű társa. Viszont Károlyi Mihály itt Magyarországon még csak a politika iránt rendkívül érdeklődő, ám tehetségtelen ember volt, még azt is lehet talán mondani, hogy nem is volt tudatában sem, hogy amit tesz, az mekkora hátrány az országnak. De csak jóindulattal lehet ezt mondani. Ám amit az emigrációban tett, az már kimondottan árulás, az pedig, hogy Rákosi alatt is a kommunistákat támogatta, gyalázatos.
Sopron, Salgótarján, Miskolc és a Tiszántúl megtartása a példa erre.
Ha az ellenállás hamarabb kezdődik, miért is ne lenénnek tágabbak a határok?
A Párizsban székelő ignoráns pökhendi antant politikusok, akik csak a román szerb és cseh fél véleményét hallhatták, másképp nem kerülhettek tudatába annak, hogy hol vannak a nemzetiségi határok.
A példa nem teljesen igaz, mert a románok nem a Tiszántúlon, hanem Budapesten álltak meg. Ennek ellenére igaza van, ha katonai ellenállást tanúsítunk akkor mások lettek volna a határok és nem Trianonnak innánk a levét már lassan több mint 90 éve.
A feladatunk viszont nem annak bogozgatása, hogy "mi lett volna ha ... ?" hanem inkább, hogy tanuljunk hibáinkból és ennek tükrében következtetések vonjunk le tekintettel a jövőre.
Jó lenne azzal foglalkozni, hogy "mi lett volna, ha", amennyiben meg akarjuk tudni, hogy "mit kellett volna cselekednünk", ahhoz, hogy "tanuljunk hibáinkból és ennek tükrében következtetéseket vonjunk le tekintettel a jövőre." Egyébbként teljesen igaza van.
Ami pedig a jövőt illeti, akkor szerintem azon az úton kellene haladnunk, amit a román irredenta követett 1918 előtt - szaporodni és gyarapodni, közben pedig pofabe és alázatossan viselkedni a többségi nemzet(ek) felé, mindaddig, amíg nem erősödünk meg kellőképpen. Jelenleg sajnos ép fordítva csináljuk - nagy a pofánk, de se nem gyarapodunk se nem szaporodunk, inkább fordítva.
Hajdú Tibor is ilyen.
Az alábbi cikk egy jó pálda a tudatlanságára:
www.tankonyvtar.hu
Hajdú Tibor úgy látszik egy nagyon alulinformált - vagy rosszakaratú ember, akinek az írásait kellett volna a Tankönyvtár kiadőnak ellenőriztetniük másokkal, mielőtt publikálják és avval a magyar ifjuságot félrevezetik.
Ha Hajdú kis fáradtságot vett volna magának, akkor könnyen rájöhetett volna, hogy a Párbajellenes Szövetség elnöke nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky István (1847-1910), a Számvevőszék elnöke (nagyapám) volt, míg a párbajozó nagyrákói és nagyselmeci Rakovszky István (1858-1931), a nemzetgyűlés elnöke és IV. Károly kinevezett miniszterelnöke volt.
Ezek után nem kell csodálkozni, hogy hasból beszél a Károlyi szoborral kapcsolatban is.
Ezt most nem teljesen értem. Ha Károlyi Mihály "becsülettel, tudása legjavát adva, vagyonát és életét kockára téve" végigharcolta volna a nemzeti ellenállási harcot, s csak a vereség kapujában teszi le a fegyvert és írja alá a trianoni szerződést, bekerült volna a nemzeti pantheonba. Persze, ez Károlyi megítélése szempontjából érthető. De miért lett volna jó Magyarországnak, ha a magyar nemzet így is, úgy is vesztesként került volna ki egy ilyen küzdelemből?
Lehet, hogy a szomszédos államok hadseregével sikerrel fel vehette volna a harcot egy jól megszervezett magyar hadsereg, de...
1, ha a szerb, román és szlovák haderő egyesül, simán elsöpri a magyar sereget
2, ha a francia és az angol államok katonailag megsegítik a kis-antant országait, előre elkönyvelhető a veszteség.
Stromféld Aurél Kun Béla és Prónay Pál revizíós törekvései Horthy Miklós későbbi antant-barát diplomáciai húzásai nélkül is egy idő után meghiúsultak volna.
Ha a nyugati hatalmak célja a volt Habsburg Birodalom és a történelmi Magyarország szétdarabolása volt a geopolitikai érdekek miatt, akkor azt bármi áron keresztülviszik. Nem hiszem, hogy az akkori nemzeti ellenállás kielégítő eredményeket hozott volna. Elhúzodott volna, és talán némi eredménye is lett volna, de nem maradt volna meg a történelmi Magyarország
Bartha Gergely használja a "lélektan" szót, de magát a tudományt nem. Ellenben egy romantikus szakszóval zárja le Károlyi Mihály kisstillűségében is komplex személyiségét: "hazaáruló".
Mielőtt félreérti valaki a mondatot:
Stromféld Aurél és Prónay Pál igyekezett visszaszerezni a magyar területeket. Kun Béla és Horthy Miklós a végén kiegyezett az antanttal. Természetesen ezek a diplomáciai húzások ártottak a revizíós törekvéseknek, de ezen antantbarát lépések nélkül is megbúkott volna az a"adjátok vissza a hegyeimet"-projekt.
ebből a mondatából látszik, hogy ön történelemből egy nagy nulla
"szerb, román és szlovák haderő egyesül"
1. a szerb-román haderő azért nem egyesült volna, mert a két ország igencsak nem kedvelte egymást...hogy miért? tessék utánanézni
2. szlovák haderő??????? üljön le, 1-es
3. a szerb, román haderő harci értéke gagyi volt
4. kb 70-80 ezer szerb-román-cseh létszámú személy támadt arra a Magyarországra, amelynek hadseregéből a dicsőséges Misike 360 ezer főt szerelt le
Ámen
szóval okoskodjon a Népszava honlapján, ott vannak az Ön barátai
A másik, ami még a franciákkal kapcsolatos az az, hogy az antant országoknak nem biztos, hogy lett volna elég ereje megszállni az országot, hisz tudjuk, hogy később csak a Ruhr-vidék megszállását nem bírta a francia hadsereg (bár ott volt a válság is, de attól függetlenül szinte szétzüllöttek a háború során). Meg nem is biztos, hogy jöttek volna ide. De ott van az aggasztó hadiipari támogatás, amit még nyújthattak volna a kisantantnak. De katonai intervenciót szerintem nem kíséreltek volna meg. A törökök is sikeresen szembeszálltak az antanttal. Az ő példájukat kellett volna követni és ugye a sikerek után nem kellett volna visszarendelni a "Vörös hadseregünket" sem a visszafoglalt területekről Kun Béláéknak. De ez megint a "mi lett volna ha" kérdése. Utólag most könnyű okoskodni, de ez akkor is mardossa azt, aki szereti a hazáját. És igen igaza van Vhailornak abban, hogy szaporodni és gyarapodni kéne, amit sajnos ezek a mai körülmények nem engednek (talán tudatosan is nehezítették meg az életünk több évtized alatt), így csak azok az ingyenélők szaporodnak, akiket eltartunk az adóinkból segélyekkel meg még pozitív megkülönböztetésben is részesülnek (tehát ők egyenlőbbek).
Na de nem akarok itt "uszítani", mert még a liberálisok és szocik megbélyegeznek azzal, hogy ez gyűlöletbeszéd.
Valószínűleg őket még nem bántalmazták, zsarolták ill. erőszakolták meg a lányukat ezek az emberek és nem látják a dolgok másik oldalát...
De én nem fogom be a pofám, még így sem, hogy fogyunk és gyengék meg csórók és leminősítettek vagyunk (szinte közellenségnek számítunk az EU-ban, Közép-Európában és a pénzvilágban). Nyalni meg főleg nem fogok a mai nagyoknak. Sőt ha gyerekeim lesznek, őket is tudatosnak fogom nevelni. És a "merjünk kicsik lenni" dolgokkal meg ne jöjjön senki. Orvosság kéne az EU áfium ellen.
tortenelemportal.hu
Próbáltam kerülni a személyeskedést, de látom, Ön Sebestyén Balázstól tanulta a vitakultúrát. (Minél jobban megalázol valakit, annál nagyobb esélyed van megnyerni a vitát - tanítja Sebestyén Balázs életműve.)
"1. a szerb-román haderő azért nem egyesült volna, mert a két ország igencsak nem kedvelte egymást...hogy miért? tessék utánanézni"
Az a kérdés, hogy a magyarok elleni gyűlölet elegendő összetartó erő lett volna-e az összefogásra, a szövetségre. Ismer olyat a történelem, hogy a legnagyobb ellenségek összefogtak egy harmadik ellen.
"2. szlovák haderő??????? üljön le, 1-es"
Jól van, ezt benéztem. Illett volna cseh haderőt mondani.
"3. a szerb, román haderő harci értéke gagyi volt"
Szeretném, ha erre az állítására hozna példákat, vagyis érvelne a kijelentése mellett. Mitől volt gagyi? Mi okozta, hogy gagyi volt? Mik erre a példák?
Egy érvem mellett elsiklott. Mi lett volna, ha a franciák és az angolok, látva a kis-antant szerencsétlenségét, küld be az országba csapatokat? Ha lehet, ne azzal jöjjön, hogy a francia és az angol hadsereg milyen gagyi, mert az szánalmas lenne érvelésnek!
"szóval okoskodjon a Népszava honlapján, ott vannak az Ön barátai"
Anyád a vulcani! - fakadt ki a klingon. :)
Aki nem ért velem egyet, az mind örmény. - gondolta bölcsen a török nacionalista. :)
Most elmagyarázhatnám, hogy nem vagyok balliberális, de mivel ez sokáig tartana a magadfajták esetében, inkább nem fárasztom vele magam.
Egészen addig nem személyeskedek senkivel szemben, amíg a másik is megadja a tiszteletet. Vagyis itt az idő, hogy megmutassátok, mennyivel vagytok különbek vitakultúra terén a gúnyolodást és megalázást, mint "intellektuális fegyvert" alkalmazó balliberális újságíróknál. (a'la Para-Kovács Imre).
"Trianoni diktátumhoz hozzáfűzve. Egy agrármérnök ismerősöm szerint a franciák többek között azért is meg akarták büntetni Magyarországot, mert már akkor kiváló mezőgazdasága is (minőségileg és nem a gépek elterjedtségére gondolok)volt valamint kiváló borai is voltak, melyek a franciákéval versenyképesek voltak már akkor is. Szóval az egész békediktátum mögött lehetett gazdasági érdek is a franciák részéről."
Tessék, itt egy érv amellett, hogy a francia állam szemében szálka volt Magyarország. Avagy nem lehetett azt mondani, hogy geopolitikai okokból nem számított Magyarország.
"A másik, ami még a franciákkal kapcsolatos az az, hogy az antant országoknak nem biztos, hogy lett volna elég ereje megszállni az országot, hisz tudjuk, hogy később csak a Ruhr-vidék megszállását nem bírta a francia hadsereg (bár ott volt a válság is, de attól függetlenül szinte szétzüllöttek a háború során). Meg nem is biztos, hogy jöttek volna ide. De ott van az aggasztó hadiipari támogatás, amit még nyújthattak volna a kisantantnak. De katonai intervenciót szerintem nem kíséreltek volna meg. A törökök is sikeresen szembeszálltak az antanttal. Az ő példájukat kellett volna követni és ugye a sikerek után nem kellett volna visszarendelni a "Vörös hadseregünket" sem a visszafoglalt területekről Kun Béláéknak. De ez megint a "mi lett volna ha" kérdése. Utólag most könnyű okoskodni, de ez akkor is mardossa azt, aki szereti a hazáját."
Lehet, hogy nem küldött volna be csapatokat az országba, de - ahogy mondod - hadiiparilag megtámogatta volna a kis-antantot. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar hadsereg legyengült az I. világháborúban, utána pedig a kis-antanttal való küzdelemben. A belső ellenségről nem is beszélve! Előbb-utóbb legyűrték volna a magyar haderőt. És amit még nem lehet kifelejteni a képből, az a francia ravaszság: diplomáciai úton is próbálkoztak volna minket a porba alázni.
Nem hiszem, hogy győztünk volna, de... Három dolgot lehet tenni a múlttal szemben: szembenézni, feldolgozni, tanulni belőle. Abba kellene hagyni a síránkozást, és tenni valamit. Meg kell tartani azt, ami a történelmi Magyarországból maradt, és az országon belül fejleszteni és javítani, amit lehet. Szomorúan láttam, hogy eddig a radikális jobboldal semmit nem tett a természetvédelmi területek megvédéséért (lásd Győr), sőt hagyta ezeket a nemzeti kincseket elkalódni. Jó lenne, ha kicsit többet tennék a magyar környezet megóvásáért. Emellett segíteni a határontúli magyarokat és támogatni Erdély autonómia-törekvését. Szerintem.
Spenót úr szerint...
"Úgy vagyok vele, hogy valamiféle meggyőződéses hitvalláshoz majd egy emberöltőnyi élet szükséges. Olykor előfordulhat, hogy valaki élete folyamán egyszer pálforduláson esik át. De ez is elgondolkodtató, ám van ilyen. De ha valaki többször is fordul, ott már baj van.
Az, hogy Andrássi Katinka "vörös grófné lett", még érthető, hiszen apja Andrássy Tivadar szabadelvű volt, Károlyi pedig szociáldemokrata. A.Katinka fiatal, szerelmes és az új eszmék iránt közel a 20 évhez hajlamos az ember odaadóan érdeklődni. Károlyi hatására azután "meggyőződéses lett", de legalábbis Károlyi hű társa. Viszont Károlyi Mihály itt Magyarországon még csak a politika iránt rendkívül érdeklődő, ám tehetségtelen ember volt, még azt is lehet talán mondani, hogy nem is volt tudatában sem, hogy amit tesz, az mekkora hátrány az országnak. De csak jóindulattal lehet ezt mondani. Ám amit az emigrációban tett, az már kimondottan árulás, az pedig, hogy Rákosi alatt is a kommunistákat támogatta, gyalázatos."
Bartha Gergely szerint ha Károlyi kivérezteti Magyarországot egy nemzeti ellenállásba, akkor most bekerülhetne a nacionalista lovagok közé. Jól van, ő ezt gondolja!
Spenót úr szerint annyibban meg lehet bocsátani Károlyi köztársasági elnökként nyújtott szereplését, hogy GYENGESÉG, TUDATLANSÁG, TEHETSÉGTELENSÉG. Az ember, aki a tehetségtelensége révén kárt okozott az országnak. Andrássi Katinka pedig szerelmes volt. Viszont az emigrációs éveiben törleszthetett volna az okozott károkért, helyette asszisztált a bolsevik hatalomnak, és ez megbocsáthatatlan. Ez is egy vélemény, bár ezt is alaposabban meg kellene vizsgálni. Van szakirodalom, ami ezt lehetővé tenné? Hááát...
Asszondja Bartha Gergely:
"Az MTI munkatársai úgy vélték, széles e hazában nem találhatnak kompetensebb szakembert Károlyi-kérdésben, mint a veterán marxista Hajdu Tibort. Tegyük hozzá: vitathatatlan tény, hogy mindmáig az egyetlen komoly Károlyi-monográfiát [1] — a „vörös gróf” kultuszának alapművét — ő írta. Igaz, ennek már 32 esztendeje, s a történész azóta sem érezte szükségét e munka átdolgozásának. (Pedig a megújulásra való képességét senki sem vitathatja, hiszen egy, a Tanácsköztársaságról — első alkalommal 1958-ban — kiadott könyvében [2] még egy osztályérdekektől vezérelt, tehetetlen és önző Károlyi képét tárta az olvasók elé.)"
Egyetértek. Két úgy-ahogy használható monográfia van Károlyi Mihályról:
Hajdú Tibor: Károlyi Mihály
Jemnitz János, Litván György: Szerette az igazságot : Károlyi Mihály élete
(A Hegedűs Géza által írt gagyit, ha nem baj, nem nevezném még használhatónak sem.)
Mindkettő mű a bolsevizmus idején íródott, s jelentős átgondolásra szorul mindegyik. Vagyis nincs egy tárgyilagos Károlyi Mihály-monográfia. Ezt mondjuk rá lehetne bízni Romsics Ignácra. A JOBBIK-szimpatizáns Nagy-Magyarországra semmiképpen sem...
Károlyi Mihály felelős mindenért, ami az ő idejében történt. Ugyanis nem védhető azzal, hogy más sem tudott volna többet tenni a helyében. Mert nem kellett volna elvállalnia olyan tisztséget, amire alkalmatlan. Egyébként ritka tehetségtelen politikus volt. Másfelől pedig ő és a baloldali bandája ölte/ölette meg Tisza Istvánt, aki képes lett volna az országot megóvni, és legalább részben megmenteni. És nem Tisza István az egyetlen vezető, aki jobb lett volna Károlyi Mihálynál.
Mégis hátha érthetőbb, ha egy példával szemléltetem Károlyi Mihály felelősségét. Egy kocsit kellne vezetni, de sem nekem, sem a többi utasnak nincs hajtásija. De hogy valaki vezesse már a kocsit, vállalkozom reá - jobb híján. Út közben, a hozzánemértésem miatt, balesetet szenvedek, az utasok nagyrésze meghal. Védekezhetem azzal, hogy más se tudott volna jobban vezetni? Nem, felelős vagyok mindazért, amit tettem, azaz a hozzánemértésemmel okoztam. Így Károlyi Mihályt se lehet azzal védeni, hogy más se tehetett volna többet a helyében, mert elvállalta az ország vezetését anélkül, hogy értet volna hozzá.
Másfelől Károlyi Mihállyal nem csak az alkalmatlansága miatt van baj, hanem - baloldali lévén - az igyekezet hiányával is. Ez alól már semmi sem mentheti fel Károlyi Mihályt: nem is akart a magyarok javára szolgálni. Mert egy dolog a sikertelenség, és más dolog az, hogy meg se próbál valamit, sőt az esetleges sikert még jó előre lehetetlenné teszi azzal, hogy a hadsereget leszereli.
Én minden ellenséges országnak azt kívánom, hogy olyan vezetője legyen a legnagyobb válságban, mint Károlyi Mihály volt annak idején, vagy most nem régen valami Gyurcsány Ferenc, aki Károlyi Mihálynak igazi utóda volt. Meg is ittuk a levét mind a kettőnek - akkor is, most is.
"Károlyi Mihály felelős mindenért, ami az ő idejében történt. Ugyanis nem védhető azzal, hogy más sem tudott volna többet tenni a helyében. Mert nem kellett volna elvállalnia olyan tisztséget, amire alkalmatlan. Egyébként ritka tehetségtelen politikus volt."
Nem is fogom vitatni. Károlyi Mihály a gyengekezű politizálás szimbóluma. A tehetségtelen politizálása miatt nem szabadna példaképet faragnia belőle az ífjúság számára a baloldalnak.
"Másfelől pedig ő és a baloldali bandája ölte/ölette meg Tisza Istvánt, aki képes lett volna az országot megóvni, és legalább részben megmenteni. És nem Tisza István az egyetlen vezető, aki jobb lett volna Károlyi Mihálynál."
Károlyi Mihály nem ő ölette meg Tisza Istvánt. Máig vitatkoznak rajta a történészek, hogy mi és ki áll a merénylet mögött. Az, hogy a Nagy Magyarország "történészei" készpénznek veszik ezt a humbugut, sokat elárul a tudásukról. Ha esetleg persze tudsz olyan dokumentumot, amely bizonyítja Károlyi bűnösségét Tisza meggyilkolásában, ne kímélj! Ha viszont nem tudsz szolgálni bizonyítékokkal, ez a sor puszta rágalom.
Tisza István Károlyihoz képest jó politikus, de hogy kiemelkedő, az egy kicsit túlzás.
"Mégis hátha érthetőbb, ha egy példával szemléltetem Károlyi Mihály felelősségét. Egy kocsit kellne vezetni, de sem nekem, sem a többi utasnak nincs hajtásija. De hogy valaki vezesse már a kocsit, vállalkozom reá - jobb híján. Út közben, a hozzánemértésem miatt, balesetet szenvedek, az utasok nagyrésze meghal. Védekezhetem azzal, hogy más se tudott volna jobban vezetni? Nem, felelős vagyok mindazért, amit tettem, azaz a hozzánemértésemmel okoztam. Így Károlyi Mihályt se lehet azzal védeni, hogy más se tehetett volna többet a helyében, mert elvállalta az ország vezetését anélkül, hogy értet volna hozzá."
Figyelj, én nem fogom vitatni Károlyi tehetségtelenségét. Senkinek nem kívánok olyan műtétet, amit egy Károlyi-kvalitású ember fog elvégezni. :)
"Másfelől Károlyi Mihállyal nem csak az alkalmatlansága miatt van baj, hanem - baloldali lévén - az igyekezet hiányával is. Ez alól már semmi sem mentheti fel Károlyi Mihályt: nem is akart a magyarok javára szolgálni. Mert egy dolog a sikertelenség, és más dolog az, hogy meg se próbál valamit, sőt az esetleges sikert még jó előre lehetetlenné teszi azzal, hogy a hadsereget leszereli."
Szerintem felesleges egyfajta rosszindulatot feltételezni Károlyiról, mert enélkül is egy negatív karakter marad a magyar politikai életben. Ő nagyon is akart tenni valamit a magyarságért - inkább ne tett volna semmit! Attól, hogy még valaki jót akar neked, nem biztos, hogy segít is, sőt lehet, hogy ő okozza a károkat. Az orvosi műhibát okozó orvosokat sem a rosszindulat fűtötte, amikor elkövettek egy végzetes hibát.
Károlyi Mihály értékelésében csak annyi köztünk a különbség (és inkább ez okozza a vitát), hogy én nekem nem kell hazaárulónak tartanom, hogy elhatárolodjak az életművétől. Vitathatatlan, hogy Károlyi példaképnek alkalmatlan!
Látom, kb. olyan bunkó vagy, mint az RTL Klub futószalagáról lekerülő díszpéldányok. (pl. Sebestyén Balázs, Nagy Alekosz) Már annyira nem tudsz érvelni, hogy csak a személyeskedés maradt. De tudom, mi a te bajod, bár azzal nem tudok mit kezdeni. Sajnálom, hogy nem alkalmazkodom sem a radikális jobboldali, sem a balliberális klikk történelem-felfogásához. Sajnálom, hogy veled ellentétben nem a TESCO-ból emelem le a készen kapott ismereteket. Sajnálom, hogy nem a Népszava és a Barikád alapján alakítom ki a történelemről, a politikáról és a társadalomról a véleményemet.
"az újabb, károlyiról szóló ökörségei pedig max. viccesek, de hát mit várjunk egy amőbától?"
Összegeztem, mit gondol Bartha és Spenót Károlyiról, utána hozzáfűztem a saját véleményemet. Az, hogy Ön "ökörség"-nek titulálja Bartha, Spenót és az én interpretációmat... - hát most mit mondjak? Nem sokat tudok kezdeni ezzel az "érvvel".
"Pedig a megújulásra való képességét senki sem vitathatja, hiszen egy, a Tanácsköztársaságról — első alkalommal 1958-ban — kiadott könyvében [2] még egy osztályérdekektől vezérelt, tehetetlen és önző Károlyi képét tárta az olvasók elé."
Károlyi azért "egy osztályérdekektől vezérelt, tehetetlen és önző" figura az 1958-as Hajdú Tibor interpretációjában, mivel megpróbált szembeszállni Kun Bélával és dacolt a Tanácsköztársasággal. Persze egy ilyen gyenge szalmaszál, mint Károlyi, nem lehetett ellenfele Kun Bélának.
Egyébként nem tudom, feltűnt-e a kedves olvasóknak, hogy Bartha két elavult szakirodalmat adott meg a lábjegyzetben:
1.Hajdu Tibor: Károlyi Mihály. Kossuth, Bp., 1978.
2.Hajdu Tibor: Március Huszonegyedike. Kossuth, Bp., 1958.
Hát, nem a legfrissebb kutatási eredmények, az biztos!
Ha elgurult a gyógyszer, nem az a megoldás, hogy kiordíbálunk "Nővéééééér!", hanem hogy megkeressük. Mindenképpen nézzen be az ágy alá is. Kitartás! Előbb-utóbb meglesz! :)
A nyilvánvaló ragozása?:)
A Nagy Magyarország a honlapján a legtöbb esetben amúgy sem ad meg szakirodalmat a cikkeiben, így ezen a két hívatkozáson egy kicsit meg is döbbentem. Mellesleg én is láttam, hogy cáfolja az állításaikat, csak épp azt a szakirodalmat nem adta meg, amellyel "kijavította" Hajdú és Zeidler állításait.
Mivel nem nagyon van képben, kénytelen vagyok további trivialitásokat leírni. Ezen a honlapon túlnyomó többségében történelmi hírek és rövid ismeretterjesztő cikkek jelennek meg, soha senki nem állította, hogy itt csak a teljesség igényével írt tudományos publikációk kerülnének közlésre (fenti cikk egyébként a jegyzet rovatban van). A forrásközlés még a nagyobb terjedelmű, nyomtatásban megjelenő történelmi ismeretterjesztő cikkeknél sem követelmény, lásd pl. Rubicon cikkeinek többségénél sincs.
Ennyi erővel azt is felróhatta volna, hogy nem talált recepteket az oldalon.
csak annyit mondok ismét: "szlovák hadsereg 1918-ban"...megmondaná, hogy ezt melyik szakirodalomban olvasta? üljön miszter nulla:)