Történelemportál

Trianon sebei

Kilencven év távlatából miért nem tekintjük Trianont történelemnek? — teszik fel a kérdést külföldiek és hazai baloldaliak. Miért nem tud a magyarság belenyugodni a rajta kívül mindenki által elismert békeszerződésbe, amelyet a második világháború után újólag megerősítettek? Nekik akár kérdéssel is válaszolhatunk. Magyarország 1541. évi három részre szakadása után száz évvel a költő Zrínyi Miklós és kortársai miért nem tekintették történelemnek a korábban végbementeket? Mert következményeiben még élő folyamatról volt szó.

Napjainkra térve: történelemnek tekintjük például a tatárjárást és a törökdúlást, mert bár hazánknak hatalmas károkat okoztak, de az akkori események az idők távolában történelemmé váltak. Trianon viszont nemcsak időbeli közelsége miatt nem tudott történelemmé válni, hanem mindenekelőtt azért, mert a Magyarországtól elcsatolt területek magyar lakossága immár 90 éve jogfosztott állapotban él. A szomszéd országokhoz kényszerített magyarság ugyanis új hazájában soha nem lehetett teljes jogú állampolgár, sőt már annak is örülhetett, ha megalázottan is, de legalább békén hagyták, miután gyakran volt része üldöztetésben, ahogy ez máig is tapasztalható.

Az első világháborúból győztesként kikerült szomszédaink nemzeti önazonosságukat immár két évszázad óta a magyarsággal szemben fogalmazzák meg. Történelemkönyveik arra tanították és tanítják az egymás utáni nemzedékeket, hogy minden bajuk okozója a magyarság, az a “barbár” nép, amely 1100 évvel ezelőtt a Kárpát-medencébe költözésekor tönkretette például az elődeiknek hitt nagymorvák, illetve dákok itteni birodalmait. Mivel a papír mindent elbír, soha nem létező “egykori országok” határait rajzolgatják, s csak az okoz nekik gondot, hogy a Tiszántúl a nagymorváké vagy a dákoké volt-e. S az így félretájékoztatott emberek részéről a közelmúltban még az a javaslat is felvetődött, hogy Magyarországot nemzetközi bíróság elé kellene állítani a Kárpát-medencében 1100 évvel ezelőtt elkövetett “népirtása” miatt.

Magyargyűlöletre nevelt szomszédaink tehát ellenségesen, sőt a bosszúállás szándékával fogadták az országaikhoz csatolt területek magyarságát, akik így új hazájuktól semmi jóra nem számíthattak. S nem segített az sem, hogy a békecsinálók — lelkiismeretük megnyugtatására — kisebbségvédelmi szerződésekben igyekeztek az egyes nemzetiségek jogait biztosítani.

[...]

A kommunista rendszerek 1989-1990-es bukásakor a magyar kisebbségek is reménykedni kezdtek, de azonnal csalódniuk kellett, mert szomszédaink többsége gyilkos indulattal akadályozta meg egyenjogúságuk megvalósítását. Az Európai Unióhoz való csatlakozás szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szlovákiában és Romániában továbbra sem hajlandóak egyenjogú állampolgárokként kezelni az ott élő magyarokat, amit jól mutat, hogy a kisebbségek önkormányzatának (autonómiájának) gondolata ma is dühös ellenállást vált ki belőlük. A Kárpát-medencei magyarságnak tehát egységesen az a feladata, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarok ügyét állandóan napirenden tartsa, és minden lehetséges fórumon képviselje. S ha majd megkapták kisebbségi létük legfőbb biztosítékát, a területi, illetve kulturális autonómiát, akkor Trianon történelemmé válhat.

A teljes cikket a Trianoni Szemle legújabb számában olvashatja el.

13 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!