Történelemportál

Csíksomlyó – a „másik oldalról” nézve

Nékám Sándornak, a Magyar Politikai Misszió vezetőjének jelentése a csíksomlyói búcsúról

Bukarest, 1946. június 16.

Márton Áron erdélyi római katolikus püspök többhetes székelyföldi bérma-útja során részt vett a hagyományos csíksomlyói búcsún és ott pünkösdvasárnap beszédet tartott. A csíksomlyói búcsúról, a beszéd előzményeiről és utóhangjairól a következőket jelenthetem:

A búcsún eddig még soha nem látott tömeg, mintegy 150.000 ember vett részt. A katolikus világon kívül a többi erdélyi magyar felekezet hívei is igen nagy számban zarándokoltak el Csíksomlyóra.

A párizsi határozat hatására a különben igen fegyelmezett csoportokban felvonuló tömeg hangulata rendkívül nyomott és egyben veszedelmesen feszült volt. Jelenlevők szerint a püspöki beszéd előtt a légkör annyira telített volt, hogy az elkeseredettség könnyen politikai tüntetésben robbanhatott volna ki. Hallatszottak olyan hangok is, amelyek azt kívánták, hogy a gyülekezetnek az 1918-as gyulafehérvári példa nyomán nemzetgyűléssé kellene átalakulnia és a párizsi határozat elleni tiltakozás jeléül a Magyarországhoz való csatlakozást kellene követelnie.

Ilyen körülmények között Márton Áron püspökre hárult az a feladat, hogy a tömeg érzelmeinek olyan formában adjon kifejezést, hogy azzal egyben az indulatokat is levezesse. A püspöki beszédet tehát úgy kell értelmezni, hogy az tiltakozás volt ugyan a párizsi határozat ellen, de egyúttal a legmegfelelőbb, sőt egyedül hatékony eszköz a tömegszenvedélyek és az elkeseredés levezetésére. Az egybegyűlt nép a beszéd hatására valóban megőrizte fegyelmét, a jelenlevő román csendőr őrnagy, a kivezényelt karhatalom parancsnoka — aki előzőleg aggodalmát fejezte ki a nép hangulata miatt, amely szerinte a párizsi határozat után napokig „nem dolgozott, csak izzott és minden akcióra képes lett volna” — a beszéd után elismerését fejezte ki a püspöknek, hogy papjainak adott szigorú utasítása nyomán a tömeget ennyire fegyelmezetten sikerült mozgatni és rendben tartani.

Márton püspök különben mindenütt mérséklőleg lépett közbe: a magyar nemzeti zászlók felvonultatása miatt a csendőrökkel támadt incidenseket, melyek könnyen a székelyek ellenszegülését eredményezhették volna, tapintatosan elsimította.

A beszéd elmondás után a püspököt felkereste a jelenlevő községek férfiküldöttsége és megkérte beszédének a szövetséges nagyhatalmak képviselőihez való továbbítására. Hazavezető útjában a szentkeresztbányai munkások köszönetet mondtak a csíksomlyói beszédért, és reményüket fejezték ki, hogy a püspöki szót a béketárgyaláson is meghallgatják. Marosvásárhelyen a református esperesi kerület tanácsa közölte vele, hogy mögötte áll minden hasonló természetű megnyilatkozásában. Ugyanezt hozták tudomására az unitáriusok is.

Márton Áron püspök csíksomlyói beszédével sem a román, sem az erdélyi magyar sajtó nem foglalkozott.

Nékám
miniszteri tanácsos

Magyar Országos Levéltár, a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztálya iratai, XIX-J-1-a, 61. doboz, IV-137., 1860/Bé./1946., hitelesített másolat. (Az aktán ismeretlen kéztől származó, augusztus 28-i bejegyzés olvasható: „Mellékelten tudomásul, illetve megfelelő felhasználás végett megküldöm Márton Áron püspöki pünkösdi beszédének szövegét. Márton Áron beszédét Csíksomlyón, a katolikus székelység ősi zarándokhelyén, százezernyi székely tömeg előtt mondotta el.” A püspök beszédének szövegét megküldték a moszkvai, londoni, párizsi és washingtoni külképviseleteknek is.) A jelentést közli: Revízió vagy autonómia? Iratok a magyar–román kapcsolatok történetéről 1945–1947. (Gyűjtötte, a bevezető tanulmányt írta Fülöp Mihály, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket írta Vincze Gábor) Budapest, Teleki László Alapítvány, 1998. 228–229.

 

Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök beszéde a csíksomlyói búcsún

Csíksomlyó, 1949. június. 4.

Kedves keresztény testvéreim!

Ma egy éve gyűltetek itt össze ezen a helyen és tettetek fogadalmat a boldogságos Szűz Mária előtt, hogy buzgón kitartatok katolikus hitetek mellett, amit meg is tettetek, mert kedves keresztény testvéreim, az elmúlt esztendőben nem volt könnyű katolikus kereszténynek lenni, annyi megpróbáltatással szemben, annyi kísértéssel szemben, ami bennünket ért. Erő kellett ahhoz, hogy egy katolikus felemelt fővel tudjon járni. Most egy éve a háromszázezret számláló keresztény katolikusokból hetvenötezer jött el a boldogságos Szűzanyához, hogy megerősítse magát a hitében. Ma pedig százezer lelket számlálunk, ami bizonyítja, hogy dacára annak a sok akadálynak, amit elénk gördítettek, bebizonyítottátok, hogy minden körülmények között megtartottátok fogadalmatokat, amit most egy éve a boldogságos Szűzanya lábainál tettetek. Keresztény testvéreim, mint Erdély püspöke kötelességemnek tartom, hogy beszámoljak ennek a nehéz évnek a leteltével, de azt hosszadalmas lenne elébetek terjeszteni. Így hát csak az utóbbi eseményeket ismertetem veletek.

marton_aron

Május 12-én indultam főpásztori utamra, rendesen megszervezett munkaprogrammal, amelyet a világ minden püspöke megtesz, és kötelessége, hogy megtegye. Ezért előbb kérvényt nyújtottam be a közoktatásügyi minisztériumhoz, amelyben kértem, hogy a felcsíki körutam alkalmával az iskolás gyermekeket mentsék fel az iskolalátogatás alól. Erre azt a választ kaptam, hogy még szigorúbban adtak utasítást a tanulóknak, hogy ne vehessenek részt a templomokban, ahol megjelentem, és még kísérletet tettek, hogy abban az időben a felnőtteket is eltérítsék a templomoktól. Ez a vallásszabadság megsértése. Vajjon kit feszélyez az isteni törvény, és mi a célja ezzel, hogy akadályozza az egyház püspökét abban, hogy azt a jogát, amelyet semmikor senki sem akadályozott évszázadok óta, korlátozzák. Amikor elkészítettük a búcsú programját, hasonló intézkedéseket tettek, hogy ezt ne lehessen a katolikus[ok] jogaihoz méltóan véghez vinni. Megfékezték azokat a jogainkat, amelyeket senkinek sincs joga a világon megfékezni, mert mi csak az igazságot, erkölcsösséget, testvéri szeretetet gyakoroljuk. Arra, amit mondok, százezer katolikus magyar dolgozó a tanú. Tudomásom van arról, hogy intézményesen, felsőbb szervek, éppen a búcsú idején, június 1–5. között különböző rendezvényeket állítottak be, hogy eltereljék a nép figyelmét [a búcsú] megtartásáról és legszentebb kötelességéről.

Tanúi vagytok ezeknek, és annak, hogy pár nappal ezelőtt főpapjainkat kitámadták, hogy ezzel is megakadályozzák a csíksomlyói búcsúnkat. Kérdem én tőletek: mi történt ezen a Csíksomlyón valaha olyan, hogy ezt meg kelljen akadályozni? Azért akadályozzák, mert az emberi méltóságot és erkölcsöt gyakoroljuk? Hát annyira lebecsülnek bennünket, a hitet! Mit akarnak? Be akarják nektek bizonyítani, hogy az ember az állattól származik, és hogy csak egy felsőbbrendű állat, hogy nincsen lelki élete, és hogy ne higgyetek a túlvilágban. Kinek fáj, hogy ha valakinek hite van, és ragaszkodik legszentebb jogához? Hogy lelke van és hiszi a túlvilági hivatást. (A tömeg ezeknél a szavaknál morajlott, és sokan sírtak!)

Mindezekre ezúttal is a nép megfelelt. Százezren gyűltetek össze, katolikus keresztények, hogy tanújelét adjátok hiteteknek, és a boldogságos Szűzanya által megerősödve, továbbra is kitartsatok, minden megpróbáltatásotok ellenére a katolikus anyaszentegyházba vetetett hitetekben.

Tavaly felajánlottuk boldogságunkat a Szűzanyának. Ezt tesszük ma is, de még többen. Tavaly óta nehéz, és veszedelmes körülmények közzé kerültünk. Nincs más, ki védelmet adjon, csak az Isten. Ő mindenkor, és mindenki ellen megvéd. Azok, akik halottaknak hittek, és a mi temetésünkre jöttek, az ellenkezőjéről győződhettek meg. Túlerővel, aránytalan erővel állunk szemben, ostromlott vár vagyunk, de van, aki megvédelmezzen. Ez a mi Erősségünk.

[Itt a beszéd lejegyzőjének megjegyzése olvasható:] Befejezésül [Márton Áron] kijelentette, hogy feloldozást nyernek mindazok, akiknek nem volt idejük a szentgyónáshoz, és szentáldozáshoz járulni, ha nyolc napon belül ezt teljesítik, és mindazok, akiket a Pápa Őszentsége feloldozott.

Keresztény testvéreim, a hitetekben való megerősítést az jelenti főképpen, hogy gyakran járuljatok a szentgyónáshoz és áldozáshoz.

Magyar Országos Levéltár, Bányai László-iratok, XIX-J-1-l, 1. doboz, 3/a tétel, egykorú lejegyzés fénymásolata.

 

Kiegészítés: ismeretlen pártaktivista jelentése a búcsúról

Elvtársaink utasítás értelmében az odautazás alatt elállták a vasuti kocsik ajtaját, megakadályozva ezzel a bucsuba igyekvők felszállását. Így körübelül 1000 főnyi tömeg maradt le a vonatról. A Gyergyoszentmiklos-i vasutállomáson elvtársaink ez az akcioja, kissé kudarcot vallott, mert nemcsak a vasutasok, de a milicia is a bucsuba igyekvők segítségére sietett, és igy mintegy 500 személy vonattal mehetett el a bucsura.

Visszajövet elvtársainknak a vonaton több hazafele igyekvő embert sikerült meggyőzni, eljövetelének helytelenségéről. Ugyancsak visszafele jövet a Csicso-i állomáson egy csapat moldvai brigádosifju, akik a Salva-Visoi rohammunkárta akartak menni, a vonat zsúfoltsága miatt képtelenek voltak a vonatra felszállni, lemaradtak.

Csíkba érkezve csíki pártszervezet autója várta az elvtársakat, ami nagy feltűnést keltett. Ugyanigy oriási feltünést keltett az is, hogy Somlyora valo elindulásuk után egy kerékpáros aktivista visszatérítette a csoportot a megyei szervezetbe, ahol 5 perc alatt még egyszer feldolgozták a Nagy Mihály elvtárs által feldolgozott anyag egyes részleteit. Ez nemcsak időveszteséget jelentett, hanem nagy feltünést is.

Ugyancsak nagy feltünést keltettek a csiki pártszervezet által kiküldött elvtársak viselkedésükkel, akiknek hivatása lett volna az idegen elvtársak útbaigazítása. Munkánk kevés sikerének egyik oka az volt, hogy a csiki pártszervezetben levö egyes elvtársak meg nem értve pártunk szavát nem dolgoztak elég konspirativan, igy a papságnak lehetősége volt előre mozgositani és megszervezni a tömeget a mi akcionk ellen. Azok a rémhirek, amik a tömeg között terjengtek, bizonyitékai voltak annak a ténynek, hogy a csikmegyei alapszervezet tagjai nem vették fel a kellö mértékben a harcot a rémhirek visszaverésére a reakcioval.

Különösen gyengének bizonyult szervezetünk akcioja a gyimesvölgyi csángó vidékeken, ahol az ifjuság teljes mértékben a papság befolyása és szolgálatába állt. A csiki pártszervezetek és tömegszervezetek látszat után itélve nem végeztek kellö felvilágosito munkát abban az irányban, hogy a tömegeket felvilágositották volna a demokrácia ellen munkálkodo papoknak az állami költségvetésből valo kizárásával kapcsolatosan.

A bucsu maga reggel 9 orakor kezdodott, amikor csak 7.000-8.000 fönyi tömeg volt jelen. A tömeg zöme délután 2 óra felé kezdett beözönleni három irányból egyszerre, szervezett fegyelmezett sorokban. Egyes csoportok élén az állami iskolák növendékei vonultak fel, tanitoik vezetése mellett. Az egész felvonulás egy jo szervezési munka eredményét bizonyitotta, mivel hogy a csoportok példás rendben vonultak fel.

A tömeg 75%-át ifjak képezték, akiknek nagyrésze demokratikus szervezeteink tagja volt, és ennek jelvényével vonultak fel. Ugyancsak itt vonultak fel a gyimesi és középloki kulturcsoport tagjai, akik megszöktek a kulturversenyről és eljöttek a bucsuba. Maga a tömeg kb. 35–45 ezer embert tett ki ami azt jelentené, hogy többen vettek részt a bucsun, mint a múlt évben, mutatja azt, hogy csak Gyergyóból 16 község lakossága vonult fel, akik 60–70 km-t tettek meg gyalog.

A csoportok nagyrészét csángók képezték, akiknek nagyrésze szegény és középparasztból tevődött össze. A baroti zarándokoknak 80%-át ipari munkásság tette ki. A bucsura jött görögkatolikusok Gyimes, Palanca, Bacau és Piatra Neamtról jöttek legnagyobb számban. A csoportok között az elvtársak egyike felfedezte a marosvásárhelyi Fekete Gyula ügyvédi kamarából kizárt ügyvéd fiát, aki jelenleg egy csíki községben mint ügyvéd dolgozik, aki unitárius létére szükségesnek látja azt, hogy a plébánossal együtt meglátogassa a szenthelyet, ezzel is megakadályozza a község lakosságának helyes irányba való nevelését.

A püspök délután kb. 3 órakor érkezett szürke-fehér idomított lovon, mint egy 7-8.000 csángo kíséretében. Ez a bevonulás emlékeztetett a Horti féle bevonulásokra. A csángok ifju legényekből állottak, akik kéz a kézben szoros kordont alkottak Márton Áron körül, hogy lehetetlen legyen az ő megközelítése. A megvakitott tömeg eszeveszetten rohant, a püspök felé, hogy abban a nagy tisztességben lehessen része, hogy a palástját, de legalább a lábnyomát megcsókolhassa. A tömeg ovációkban tört ki, szervezetten éljeneztek, s „megváltónknak” nevezték a püspököt. Márton Áron késői jövetelének oka, komoly volt. Vissza akarta tartani a tömegeket a kulturversenyekröl. Márton Áron jobbját 50 szögbe felemelte, a tömeget elhallgattatta, mely egyetlen intésére néma csendbe, lélegzet visszafolytva figyelte minden szavát.

A körübelül 15 percet tartott beszédében megköszönte a csángoknak, hogy elkisérték.és megvendégelték őt, valamint azt a szives vendéglátást, amibe a csángo vidéken töltött 5 nap alatt öt részesitették. Kihangsúlyozta, hogy ez alatt az idő alatt, meggyőződött a csángok tiszta hitéről. Kérte a hiveket, hogy továbbra is tartsanak ki, ebben a nehéz időkben mellette és kérte a szülőket, hogy biztositsák gyermekeiknek a katolikus nevelést, mert ezekben a nehéz időkben, ezekben a veszélyes percekben a legnagyobb szükség van arra, hogy a hivek kitartsanak mellette, az egyház mellett. A beszéde további részét lehetetlenség volt megérteni, mert amikor a mai nehéz idöket vádolta, a megszervezett csengös ifju csoportok, akiknek hivatásuk volt elvtársaink munkáját megzavarni, lármát csaptak, s a harangokat is zugatni kezdték. A beszéd után a püspök kiséretével a templomba vonult.

A délután folyamán a szabadba felállitott katedrárol több pap beszélt a hivekhez. A mindszenti pap (Lajos Balázs) prédikációja közben a következőket mondotta: „Régebben nem ilyen rafinált emberek vezették a népeket mint ma.” Beszélt a szomszédokkal, rokonokkal valo megbékélésröl. Majd a következöket mondotta: „Ne tizedeljétek és felezzétek a vasárnapot!” utána pedig „Tüzzel égessétek ki soraitokbol az istentagadokat, hogy ne fertozzenek titeket.” Nem megjelölve a helyet hivatkozott arra, hogy keleten egy országban letiltották a vallás gyakorlását, bezárták a templomokat, és elüldözték a papjaikat. Az ö beállitása szerint a nép nem nyugodott bele, minden lehetö eszközt igénybe vett és a hatalmon levö erök kénytelenek voltak nekik engedelmeskedni, meghajolni a hivök akarata elött, s a templomokat ujra megnyitották.

Ezután bizalmát fejezte ki abban, hogy a katolikus hivök nem fognak eltérni az anyaszentegyháztol és annak jogaitol, majd ezeket mondotta: „Ha a tömeg nem imádkozik, akkor az következik be, mint 1917-ben, amikor három embernek az akarata érvényesült.” Ezt Marx-Engels és Leninre értette. Beszélt a sajtorol, beszélt a betürágo zsidokrol, beszélt arrol, hogy a hatosag sok helyütt megakadályozta a hiveket abban, hogy a bucsura eljöhessenek. Minden megnyilvánulása a népi demokratikus rendszer ellen irányul. Egy másik paptársával valo beszélgetés folyamán kijelentette, hogy bár a hatosagok mindent elkövetnek, hogy akadályokat görditsenek a bucsu elé, a tömeg mégis mellettük van.

A tusnádi pap egyszer otthon összehivta a hiveket, és a lelkükre kötötte, hogy semmit ne kérdezzenek, senkivel ne beszéljenek, a falubeli ismerösökön kivül. A bucsun ujra összehivva a hiveit kijelentette: „A fertözö sátán kommunitákkal ne álljatok szoba, sem odahaza, sem itt, sem munkátok közben.” A dicsöszentmártoni, csapoi, mindszenti, csikszentdomokosi papok külön összehivták a hiveket, és a lelkükre kötötték, hogy lássanak, halljanak, de a bucsun senki idegennel ne beszéljenek. A szárhegyi plébános példának hozta fel a tömeg elött azt a gyermeket, akit szülei eltiltottak a vallás tanulásától. Ez a gyermek három honap alatt meghalt. Ezzel a példával élve prédikálta a szárhegyi plébános, hogy aki a természetbe hisz, annak a jo isten nem ad eröt, ezzel rémitgetve a tömegeket.

A templom udvarán egyes papok röpgyülés [sic!] formájában felolvasták az Igazságban „Nem fizetjük ellenségeinket” cim alatt megjelent cikket, amely a demokrácia ellen dolgozo papoknak a költségvetésből valo kizárásával foglalkozott. A mádéfalvi plébános nem akart a bucsuba elindulni addig, amig a szinjátszo és tánccsoportok nem végeznek. A falusi lakosság kényszeritette azonban a papot arra, hogy elinduljanak, mert ök látni akarják Márton Áron püspököt. A tömeg között különféle hirek terjengtek. A tömeg elöre tisztában volt azzal, hogy kommunisták vannak kiküldve a bucsuba, akiknek hivatásuk kémkedni.

A papok (a nem konspirativan végzett munka miatt) az ottlevo hivek tudtára adták, hogy a kommunisták nem adtak vasuti kocsit a bucsuba igyekvőknek. Elhiresztelték azt hogy a kommunisták valahányukat le akarják gyilkolni. Márton Áron azt a csángo vidéken eltöltött öt napot arra használta fel, hogy Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesalsolokon és Széplakon minél több hivet toborozzon magának, elhiresztelve azt, hogy a kommunisták öt a bucsun meg akarják gyilkolni, és ennek eredményeképpen fogta öt körül a 8.000-es tömegkordon, hogy megvédje öt. A bucsun levö tömeg között elterjedt az a rémhir, hogy a széplaki tömeget felvonultatani akaro Márton Áront a kommunisták letartoztatták, a széplakiakat pedig nem engedik felvonulni a bucsuba.

Ugyanakkor terjedt az a hir is, hogy Márton Áron autoját elvették a kommunisták, és azért kellett lora ülnie. Elismertté vált az, a bucsun jelenlevö parasztság tudatában, hogy amelyik községből nem jönnek a bucsuba, ott nem fog esni az esö. Egyesek azt mondták, hogy megváltozik a helyzet, s akkor rajtuk lesz a sor, hogy mind meggyilkolják a kommunistákat.

Általános tömeghangulat.

A tömeg vakon követte mindenben a papok utasitásait. Ezt bizonyitja az a tény is, hogy elvtársainkkal tehát idegenekkel, senki nem volt hajlando szoba állni. Külön csoportok voltak megszervezve, csengökkel, akik figyelték elvtársainkat, és ha valahol agitálni hallották őket, a fülükbe csengettek.

A bucsun észrevehetö volt az, hogy a tömegek elégedetlenek a papoknak a költségvetésből való kihagyása miatt, s kemény elhatározásra jutottak papjaik megvédése érdekében. Egyik csángoval folytatott beszélgetés alkalmával az kifejezte a csángoságnak azt az álláspontját, hogy ha csak 10 lejük lesz is, abbol 8 leu Márton Ároné fog lenni. Általában többen kijelentették, hogy ők fogják eltartani papjaikat. Egy csángo nö egyik elvtársunkkal beszélgetve rámutatott, hogy az a tömeg, aki most résztvesz a bucsun, hetenként csak 1 leit fog fizetni, akkor is eltartja papjaikat. A csikszépvizi csángok elégedetlensége különösképpen feltünö. Az egész község arra az álláspontra helyezkedett, hogy ők fogják fizetni költségvetésböl kizárt papjaikat, mert nekik arra szükségük van.

A bucsusok semmilyen pénzt nem kimélve méregdrágán vásárolták a szent érméket, imakönyveket, olvasokat, szallagokat, stb. Ugyszintén 3-500 leit fizettek egy gyonásért vagy miséért. Volt olyan szegény ember, aki a perselybe tette utolso fillérét, nem törödve azzal, hogy holnap mit fog enni. A tömegek nagyrésze félt nem elmenni a bucsura, mivel a papjaik kiprédikálással, az egyházbol valo kizárással és átkokkal fenyegették őket.

A tömegek nagyrésze a papok befolyása alatt áll. Egyes parasztok kijelentették, hogy őket nem érdeklik a világi dolgok. A papok befolyását bizonyitja az a tény is, hogy a dokruhás gyári munkás egész családjával ötször járta végig térdenálva a kápolnát. Márton Áron a gyimesen [sic!] valo tartozkodása alatt, mint az egyes parasztok által mondottakbol kitünik, nem restell, elmenni minden házhoz, s megfenyegetni a hiveket, hogy nehogy elmerjenek menni gyülésbe, mert addig itthon elmarad a munkájuk. Ezzel is távol akarta tartani a tömeget a demokratikus szellemben valo neveléstöl. Különösen megfigyelhetö a papi befolyás Csikszentsimon, Csikszentiván, Csikszentkirály, Csikgyörgy [sic!], Csikménsád [sic!] község lakossai között. A papok már elözöleg rendszeresen üléseket tartottak a tömegekkel agitálva öket a bucsun valo minél nagyobb részvételre.

A papság befolyása alatt állnak egyes állami intézmények egy egy alkalmazottai is. Ezt bizonyitja az, hogy a Somlyoi Állami Gyermek Otthonban 30 gyermek mellé a gondnok 10 apácát vett fel, akik állitolag csak föznek, mosnak, takaritanak.

Hiányosságok.

Hiányosságnak tartjuk azt, hogy az agitátoraink között, hiányzott a kellö szervezettség, nem voltak eléggé fegyelmezettek, többször elvtársaknak is szolitották egymást, ami az utasitások megismétlését kellett maga után vonja. Egyesek elvtársaink közül igen feltünöen viselkedtek. Hiányosság volt részünkröl az, hogy kevés nö volt kiküldve, akik pedig könyebben szolásra birták volna a tömeget. Komoly hiányosságnak bizonyult az, hogy elvtársak 75%-a munkaruhában ment el, mert ezzel magukra vonták a tömegek zárkozottságát. Egyes elvtársak felhasználták az alkalmat arra, hogy valotlanságot beszéljenek. Például azt, hogy a püspök nem fog a bucsura jönni, mert elment Marosvásárhelyre, ahol bérmálja a gyerekeket. Nem telt bele egy ora, s megjelent a püspök, ami megcáfolta valotlan kijelentésüket.

A jövöre nézve tanulságként meg kell jegyezzük, hogy falurol kikerült jol felkészült kádereket megfelelö népi öltözetben küldjünk ki, akik felvilágosito munkájukat nem a materialista filozofia boncolgatásával kezdik, mint ahogy azt, egy brassoi Keresztes nevu munkás tette.

Eredményes lenne, ha a csiki tanitoinkat felcserélhetnénk, hogy azáltal biztositani tudjuk a gyermekeink demokratikus szellemben valo nevelését. A jövöre nézve sokat kell foglalkoznunk ugy az alapszervezetekben, mint a tömegszervezeteken keresztül a falusi tömegek felvilágositásával, hogy ki tudjuk öket vonni a papság befolyása alol, mert ezáltal biztositva lesz ezeknek a tömegeknek a szocializmus munkálataiba valo bevonása. Meg kell erositenünk alapszervezeteink munkáját, különösen a csángo vidékeken, amelyek még ma is a papi sötétségnek a fészkét képezik. Meg kell erösitenünk az ifjusági szervezeteinket, lehetöséget kell adjunk ifjainknak, hogy politikai és ifjusági szinvonalukat erositeni tudják, természetesen ifjusági szervezeteink keretein belül hogy ezen keresztül össze tudjuk fogni az ifjuságunkat ezáltal biztositjuk a jövö helyes kádereinek kiépiteset.

Korlátlan méretekben kell folytatnunk a felvilágosito munkát a székelyföldön [sic!], hangsulyozottan a sovinizmus kiölésére megerösitve a román magyar barátságot, ezáltal biztositjuk ugy gazdasági életünk, mint politikai életünk akadálytalan fejlödését.

Állami Levéltár Maros Megyei Fiókja, az RKP Maros megyei bizottságának iratai, 1073. fond, 79/1948. sz. iratcsomó, 244-248. A jelentés keltezés, aláírás nélküli, de több, ott említett adat (milícia, állami iskolák, a papok fizetésmegvonása, stb.) bizonyítja, hogy az 1949-es búcsúról van szó. Gagyi József gyűjtése, betűhív átírás.

 

Széll Jenő követ jelentése a székelyföldi kultúrversenyről és az erdélyi római katolikus egyház helyzetéről

Bukarest, 1949. június 24.

79/szig.biz.-2./1949. Szigorúan bizalmas!

Május hó elején kezdődött és június 26. körül fejeződik be a négy székely megyét (Csík, Háromszék, Udvarhely, Maros) megmozgató nagyarányú kultúrverseny. A négy megye minden egyes községe kivétel nélkül részt vett ezen a hatalmas megmozduláson. A Művészetügyi Minisztérium és a Magyar Népi Szövetség, első sorban természetesen a Román Munkáspárt voltak a szervezők. Május első két vasárnapján, miután a megyei kultúrtanácsok a politikai és kulturális kérdéseket alaposan megbeszélték, a kultúrcsoportok saját községükben mutatkoztak be, utána 3–4 község körzeti versenyt rendezett, már bíráló bizottság jelenlétében. A körzeti versenyek győztesei vettek részt a járási versenyeken, a járási győztesek a megyei versenyekben s a megyék győztes csoportjai június 26-án Csíkszeredán csapnak össze a végleges elsőség kérdésének eldöntésére.

Minden faluban életre hívták, ott is, ahol eddig nem működött, a falusi kultúrotthont, a versenyben minden község színjátszó csoporttal, tánccsoporttal és kórussal vett részt, voltak ezen kívül kéziipari, kézimunka és hasonló kiállítások. A minisztérium gondoskodott róla, hogy a kultúrcsoportok bőségesen kapjanak értékes díjakat. Nagy mennyiségben osztanak ki könyvtárakat, szovjet gyártmányú filmvetítő és rádiókészülékeket.

A verseny igen nagy nehézségek leküzdését követelte meg a rendezőségtől. Legnagyobb probléma volt a kultúrotthonokat megfelelő anyaggal és vezetővel ellátni. Elsősorban a falusi tanítókra építettek. A megfelelő embereket még a tél folyamán tanfolyamra vitték. Énekkari és színpadi anyag dolgában szigorúan ragaszkodni kellett a kultúrotthonok számára kiadott anyaghoz, mely részben a Kulturális füzetekben, részint speciális kiadványokban található. Kitűnően sikerült a versennyel kapcsolatos tömegmozgósítás. Már a járási versenyeket 10 és 10 ezer ember nézte végig; a falvak apraja-nagyja lázban volt, a lendület az eddig alvó kultúrotthonokat is magával ragadta.

A Székelyföld népe határozottan hálásan vette, hogy ilyen nagy méretekben foglalkoznak vele. A hangulat általában igen lelkes volt. A teljesítmény értékelésénél meg lehet állapítani, hogy a színjátszó csoportok messze a kórusok és táncos csoportok színvonala alatt voltak. Részint a rendelkezésre álló színdarab anyag volt igen gyenge, részint úgy látszik, a színjátszás igényli leginkább az erőskezű szakértő vezetőt, amivel nem lehet két hónap alatt több száz községet ellátni. Az énekkarok forradalmi indulókat, szovjetdalokat, és nagy számban magyar és román népdalokat jó feldolgozásban énekeltek. Különösen értékes volt a táncos csoportok teljesítménye. Minden csoport a maga falujának a táncait mutatta be, melyet a vezetés csupán csiszolt, simított, de nem változtatott. Látszott, hogy az egész vonalon érvényesült a népművészettel szemben vallott egészséges, szocialista álláspont. A szép teljesítményt egyáltalán nem rontotta néhány kezdetlegesség, pl. az, hogy a legtöbb csoport a maga falujának egy szál (legjobb esetben két szál) cigányával vonult fel, ez még inkább mutatta, hogy nem valami gyöngyösbokrétát lát a nézősereg.

A Magyar Népi Szövetség meghívására részt vettem június 19-én Marosvásárhelyen a kultúrcsoportok Maros megyei versenyén. (A verseny egész nap 3 különböző helyen folyt, egy alkalommal üdvözöltek a színpadról név szerint, egyébként nem verték dobra a magyar követ jelenlétét.) Nekem különösen a román és magyar résztvevők közötti igazán testvéri, jó egyetértés tűnt fel. Ezt a rendezés az egész vonalon igyekezett hangsúlyozni. Vegyes lakosságú községek kultúrcsoportjai vegyesen, népviseletben vonultak fel. A magyarok énekeltek románul is, a románok magyarul is, egymás táncait is közösen járták, román legény magyar lánnyal és fordítva. De ezen túlmenően lépten-nyomon láttam, hogy a falusi románok és magyarok kezdenek valóban összemelegedni. Versenyen kívül is sokan együtt sétáltak, egymás teljesítményéért lelkesedtek. Kísérőm szerint az utolsó fél esztendő hozott örvendetes javulást e téren.

Két érdekes megfigyelésről számolhatok még be. Az egyik, hogy a kultúrversenyen megjelentek a szászok is. Önálló szász kultúrcsoportot nem láttam, csupán románokkal vegyesen. A másik érdekesség, amit Marosvásárhelyen láttam, hogy a székelyek csaknem kivétel nélkül piros fehér zöld díszítésű népviseletben vonultak fel. Nem nemzeti színű szalagokkal, hanem úgy, hogy a ruha alapszínei a piros és zöld. Ez a régi Romániában elképzelhetetlen volt, tudomásom szerint a bécsi döntés idején nem volt divatban. A Magyar Népi Szövetség vezetői több ízben elmondották nekem, hogy az egész kultúrverseny legfőbb politikai célja az volt, hogy elvonják a tömegeket a katolikus főpapság befolyása alól. Időben is úgy volt beállítva, hogy a verseny legmozgalmasabb része épp Pünkösdre essék, amikor a székelyföldi katolikusok legnagyobb eseménye, a csíksomlyói búcsú van. Ebből a szempontból nézve a kultúrversenyt, minden szép eredmény mellett legjobb esetben fél sikerként értékelhetjük.

Tavaly Pünkösdkor a Magyar Népi Szövetség Csíkszeredán intézőbizottsági ülést tartott, majd a búcsúval egy időben népgyűlést. A népgyűlésen 6000 ember vett részt, a szomszédos Csíksomlyón, a búcsún 60.000 ember volt. Idén az MNSZ vezetői úgy nyilatkoztak, hogy az eredménnyel meg vannak elégedve, mert a búcsún kevesebb, mintegy 30.000 ember volt. Információim szerint a résztvevők száma idén sem volt kevesebb, mint 40.000 (ez nehezen állapítható meg). A lényeg az, hogy óriási tömeg volt jelen, melyben feltűnő volt az ifjúság nagy résztvétele. Erdélyi utazásaim tapasztalata az, hogy a katolikus egyház befolyása speciálisan a Székelyföldön nemhogy csökkent volna, hanem inkább erősödött. Ezt láttam most a verseny alkalmával Marosvásárhelyen is, ahol a hivatalos beszédek azon részét, melyben az egyház vezetőinek reakciós politikáját támadták, a hallgatóság túlnyomó része fagyos hangulatban fogadta. Az egyházi befolyás erősödését a következő okokra vezethetem vissza.

Maga a Székelyföld népe, különösen Csík megye mélyen katolikus. Tudok olyan esetről, hogy munkáspárti tag traktorista ifjúmunkás elment a búcsúra, „mert mi kérem ezt 400 éve így csináljuk”. Amellett a Székelyföld zárt világ, önmagának élő parasztnép, ipari munkás alig van. Ez a parasztság a népi demokráciától eddig jóval kevesebbet kapott, mint a magyarországi parasztság. Földreform itt nem játszott szerepet, a három évi szárazság és a kemény adópolitika gazdaságilag igen földre nyomta. (Ez az év ígérkezik olyannak, melyben a mélyponton túljutottak.)

A román kormány politikájában nem számolt megfelelően a Székelyföld különleges helyzetével. Igen sok intézkedés, mely előnyös lehet az Ókirályságban, itt rossz hatást vált ki. Különösen megnyilvánult ez az úri birtokosok „államosításakor”. Székelyföldön úri birtok kevés volt, de mikor túlbuzgó funkcionáriusok elvettek néhány 30–40 holdat (amit itt nem lehet egy bánáti 30 holdassal egyenlő mértékkel mérni), erre csak úgy reagáltak, hogy megkezdődött a „harisnyás” székelyek elleni akció.

Az általános szegénységhez és politikai dezorientáltsághoz hozzájön a nemzetiségi helyzet. A tagadhatatlanul sok szép eredményt felmutató nemzetiségi politikai mellett a székely ember alapjában még mindig kisebbségnek érzi magát. Márton Áron gyulafehérvári püspök, a katolikus klérus vezetője, az egész politikáját a „nemzeti egységre” építi. Minden magyar egy akolba, ez ellen a jelszó ellen a Székelyföldön nagyon jó politikát kell folytatni, az osztályharcot nem lehet ugyanarra a kaptafára húzni, mint Moldovában, vagy Bánátban.

A katolikus kérdés Romániában nem központi kérdés, mint Magyarországon. A román kormány tehát sokkal radikálisabban vágott neki a probléma megoldásának, nem igyekezett kompromisszumos megoldásokkal. A vallásoktatást az iskolareformmal teljesen eltörölték. A szerzetesrendi és apáca pedagógusok nem voltak hajlandók átlépni az államigazgatásba, de ezen merevségüket a tömegek előtt indokolni nem tudták. Nem állt elő tehát az a helyzet, mint Magyarországon, ahol a nép előtt a klérus lelepleződött azáltal, hogy nem engedte a szerzeteseket tanítani, holott az iskolákban továbbra is megmaradt a vallásoktatás. A katolikus egyház elleni ilyen akciókat a reakciónak Erdélyben nem volt nehéz úgy feltüntetni, mint magyarellenes intézkedést.

Külön figyelmet érdemel Márton Áron személye. Csík megyei szegényparaszt származású, a nép előtt igen népszerű. Kétségtelen, hogy teljes mértékben az imperialista politika vonalán mozog, működése az erdélyi magyarságra igen káros, és veszélyes. Gyökerei a népben azonban mélyek. Kiváló szónok, okos ember, aki nem nyújt ellenfeleinek olyan támadható felületeket, mint Mindszenty. A katolikus vidéket szekéren járja, sőt a csíksomlyói búcsún, mint igazi „zászlósúr”, lóháton vonult végig, teljes püspöki ornátusban. Vele szemben azonban nem az ország első garnitúrája vonul fel, hanem a Magyar Népi Szövetség vezetősége. Az erőviszonyok személyi vonalon a püspökre nézve kedvezőek.

Újabban a magyar nyelvű sajtóban erős támadó akció indult meg Márton Áron ellen. Több esetet kiteregettek, melyből kiderült, hogy a püspök a múltban, és ma is népellenes, kizsákmányoló, kulákelemekkel szűri össze a levet. Az ilyen hírlapi támadások valószínűleg jogosak, de nem elég súlyosak ahhoz, hogy Márton Áron hitelét és befolyását komolyan megingassák. Márton Áron még nem szenvedett eddig politikai vereséget, nem úgy, mint Mindszenty. A vezető katolikus papok egy része kétségtelenül zavarba van, fél az elkövetkező vereségtől. Az alsópapság körében is van némi ingadozás. Nagyon kevés azonban az olyan pap, aki a püspökkel és politikájával szembehelyezkedne. Márton Áron pedig úgy látszik, a vereség elkerülhetetlenségének tudatában, rossz ügyhöz méltó buzgalommal hordozza meg a szent háború véres kardját Erdélyben, inkább vállalva a harc közben a vereséget, mint a megalkuvást, kihívva maga ellen az államhatalom erejét.

Megemlítésre méltó körülmény, hogy befolyása a református egyházra is erős. A kálvinista püspök, Vásárhelyi, kezes bárány, de erős ellenzéke van papjai körében, akik Márton Áronra esküsznek. Márton Áron malmára hajtotta a vizet az a nem éppen szerencsés politika, hogy Erdélyben a görög-katolikus kérdést liquidálták. Még múlt év nyarán Iustinian patriárka, a görögkeleti egyházfő, beiktató beszédében felszólította a görög-katolikusokat, hogy térjenek vissza az ortodox egyház kebelébe. A görög-katolikus püspökök keményen ellenálltak, mire legtöbbjüket letartóztatták. A liquidálás mégis meglepően rövid idő alatt sikerült, erős adminisztrációs és rendőrségi nyomás hatására. 32 görög-katolikus pap Bukarestben konferenciát tartott, melyen a csatlakozást elhatározták. Ezeket országszerte „vajasok”-nak nevezték, mert köztudomású volt, hogy a múlt rendszer idejéből sok vaj volt a fejükön. Általában, igen ügyesen, a múlt rendszerben kompromittált papokat azzal bírtak jobb belátásra, hogy régi bűneik előkaparásával fenyegették meg őket. Márpedig a román papok túlnyomó többségét nem kell sokáig kaparni, hogy egy kis vasgárdista adat előkerüljön. Az akció tehát látszatra sikerült. Másfélmillió lélek kikerült a Vatikán irányítása alól. Ugyanakkor a kedélyeket rendkívül felkavarták, az érdekelt tömegek ma nagyobb mértékben járnak templomba, mint azelőtt. Ortodox templomba azonban csak azokban a falvakban, ahol más nincs. Ha van rá mód, az ortodoxoknak áttérített egykori görög-katolikusok ma katolikus templomba járnak, sőt, hallottam olyan esetről, hogy inkább a református templomot keresik fel, mint a görögkeletit.

A jelek azt mutatják, hogy Márton Áron nagy harcra készül, nem hajlandó a népi demokrácia támogatására, inkább vállalja a vereséget. Erdély népe némi izgalommal figyeli a nagy mérkőzést. Véleményem szerint fennáll az a veszély, hogy Márton Áront hatalmi úton igyekeznek eltávolítani, ami a székelység politikai fejlődése szempontjából a mai helyzetben nem lenne előnyös.

Széll
követ

Magyar Országos Levéltár, a külügyminisztérium TÜK-iratai 1945-68, Románia, XIX-J-1-j, 17. doboz, 16/b tétel, 239/49 sz., másolat.

2 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!