Történelemportál

52 év után mentették fel a koncepciós per áldozatait

Rovatok: Háttér

Három éves pereskedés után a kolozsvári táblabíróság felmentette az 1958-as Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még az év szeptember elsején kivégeztek, a többieket börtönbüntetésre ítélték. Az 57 személy közül ma már csak hárman élnek: Ferencz Ervin, Orbán Péter és Orbán Etelka. A hozzátartozók a mai napig sem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A pert kezdeményező Kincses Előd ügyvéd úgy véli: az ítélet eltörlése több mint rehabilitáció, a testület elismerte az áldozatok ártatlanságát.

Kincses Előd kitartásának tulajdoníthatóan rehabilitálták az 1956-os elítélteket

Kincses Előd kitartásának tulajdoníthatóan rehabilitálták az 1956-os elítélteket

Több, mint rehabilitáció

„A múlt hét végén meghozott ítélet egy nóvumnak számít a román igazságszolgáltatásban” — értékelte a kolozsvári táblabíróság döntését Kincses Előd. A marosvásárhelyi ügyvédet három évvel ezelőtt Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újrafelvételével. Az ügy nem bizonyult könnyűnek: először egyik kolozsvári törvényszék — a katonai és a polgári — sem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a táblabíróságra utalta a pert, elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék Kincsesék fellebbezése nyomán visszahelyezte a pert Kolozsvárra. A felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt. „Az volt a fő érvem, hogy a kommunizmus egy embertelen társadalom volt, igazságszolgáltatása pedig inkább «gazságszolgáltatás». Ezt időközben megerősítette a Tismăneanu-jelentés is, amit a per újratárgyalásakor még az államügyész is belátott” — mondta el az 52 esztendő után igazságot szolgáltató ítélet meghozatala után Kincses Előd. Az ügyvéd elmagyarázta: az 57 elítélt személy felmentése több a rehabilitációnál. „Ez azt jelenti, hogy a bíróság elismeri: ezek az emberek nem bűnösök” — fejtette ki Kincses.

Beteljesített fogadalom

A gyergyószárhegyi ferences kolostor rendfőnöke, Ferencz Ervin atya egyike a három, ma is életben lévő elítéltnek. Amint a Krónikának elmondta, annak idején a szomszéd cellában raboskodó Szoboszlay Aladár arra kérte, mentse meg a becsületét. „Akkoriban nem is hittem volna, hogy valaha képes leszek erre. De íme, megtörtént a csoda! Hálás vagyok az igazságszolgáltatásnak, köszönettel tartozom Kincses Elődnek, aki három év alatt többet tett, mint az RMDSZ húsz esztendő alatt és nem utolsó sorban, áldom Szent Antalt, hogy ezt is megélhettem” — mondta a 91. évébe lépett atya. 1958-ban az ügyész a szerzetes kivégzését kérte, végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mindössze hét évet töltött le, de a kommunista hatalom 1980-ban újból letartóztatta.

Jeltelen sírban

A csíkszeredai Orbán Péter és nővére, Etelka, annak idején börtönbüntetéssel megúszta, ám apjukat kivégezték. A hetvenedik életévén is túllevő csíki férfi csak szabadulása után győződött meg apja haláláról. Mint mondja, addig még pislákolt benne a remény. „Sok remény nem volt, de én mégis valamelyest bíztam a Fennvalóban és az igazságban. Még akkor is, ha az aradi börtönben apám elbúcsúzott tőlem. A falon keresztül, morzézva adta tudtomra, hogy őt most elviszik” — emlékszik vissza az idős férfi. Orbán Péter hét évet töltött a temesvári, aradi, zsilávai, galaci és marosvásárhelyi börtönökben a rászabott huszonötből. Kegyelemben részesült, de polgári jogait a mai napig sem kapta vissza. Testvére öt év után szabadult. A ma Csíkcsomortánon élő nőt azért ítélte el a katonai törvényszék, mert nem tett feljelentést apja és bátyja ellen. „A mai napig sem tudjuk, apánk hol alussza örök álmát. A kivégzési jegyzőkönyvben csak az szerepel, hogy az ítéletet a temesvári börtönben hajtották végre. Több RMDSZ-es politikuson keresztül is megpróbáltam megtudni, hova temették, ez a mai napig titok maradt” — búslakodik Orbán Péter. Hallomásból a férfi úgy tudja, hogy állítólag az aradi izraelita temető egyik sarkában hantolták el a tíz kivégzettet. Az információt azonban senki nem tudta megerősíteni. Ez ügyben Kincses Előd már a közeljövőben a belügyminisztériumhoz szándékozik fordulni.

Az erdélyi ’56-os események kutatója, Tófalvi Zoltán szerint is mielőbb tudatni kellene a leszármazottakkal az áldozatok nyugvóhelyének hollétét. „Olyan esetről is tudok, hogy a gyerekek édesapjuk börtönből kiadott véres kabátjára borultak le évről évre” — mondja Tófalvi. A marosvásárhelyi történész-újságíró egyébként rendkívül örvendetesnek tartja az igazságszolgáltatás döntését, amelyet jelentős áttörésként értékel. „Románia volt a szocialista tömb egyetlen országa, amely eddig nem rehabilitálta a kommunizmus idejében elítélt politikai foglyokat. Egyébként a hazaárulási ítéletek a mai napig nem évültek el. Mi több: az áldozatok utódait még mindig megalázzák” — sorolta a ’89 előtti rendszer kegyetlenségeit még mindig felvállaló hatalom hiányosságait Tófalvi Zoltán. Szerinte az lenne a helyes, ha a múltban elítélt politikai foglyokat alanyi jogon rehabilitálnák, és azok vagy hozzátartozóik nem kellene évekig pereskedniük, igazukat keresve.

„Akkor kerültem ismét rácsok mögé, amikor Romániában «nem voltak politikai foglyok». Engem kémkedéssel, hazaárulással és a Szabad Európa Rádióval való állandó együttműködéssel vádoltak. Azt varrták a nyakamba, hogy minden este tudósítást küldök a müncheni stúdióba” — meséli, immár nevetve a szárhegyi kolostor rendfőnöke. Mindez a múlté; Ervin atya most már a kártérítés-igénylésen töri a fejét. Mint mondja, nem neki, hanem Böjthe Csaba árváinak lenne szüksége némi pluszpénzre. „Én a családi vagyonomat is nekik adományoztam, ezt a fájdalomdíjat is nekik ajánlanám fel” — mondja. Az anyagi és erkölcsi kártérítés kérése Kincses Elődöt is foglalkoztatja. „A kérdés az, hogy mennyit ér egy fiatalember élete” — fejtegeti, majd hozzáteszi: tisztában van azzal, hogy a román állam és különösképpen a pénzügyminisztérium nem szívesen fizet az elkövetett gaztettekért.

Magyarok és románok a kommunizmus ellen

Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig a közeli Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru, aradi román ügyvéd, a Parasztpárt egyik korábbi vezetője lett.

Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna.

Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után a Securitate emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!