Keresse fel a Nagy Magyarországot! – Szerkesztőség Budapest belvárosában
Nagy Magyarország szerkesztőség nyílt március 1-jén Budapest V. kerületében, a Vármegye utca 15 szám alatt. A Magyarok Háza közelében található utca könnyen megközelíthető az Astoria, a Ferenciek tere, illetve a Deák tér felől is. A szerkesztőségben a Nagy Magyarország történelmi magazin és több más kiadvány (például a Trianoni Szemle folyóirat vagy Popély Gyula Felvidék 1914-1920 című könyve) kedvezménnyel kapható.

Nagy Magyarország szerkesztőség (1052 Budapest, Vármegye u. 15.)
Kollégáink szeretettel várják az olvasókat, márciusban hétfőtől csütörtökig 15-19 óra között, szombaton 10-14 óra között kereshetnek fel bennünket. A korlátozott nyitva tartás április 1-ig tart, akkortól terveink szerint hétfőtől péntekig napi 6 órában állunk az érdeklődők rendelkezésére.
nyitva tartás 2011. augusztusban: H–SZE 12–18






A M.POsta időben és rendben elhozta a számot.
Tisztelettel
Erdész József
Udvozlettel Antal Istvan
Sajnálom, hogy csalódást okoztunk. Nem tudtunk dátumot mondani, mikor jutunk el Csíkszeredába, és sajnos most sem tudok modani. Eddig Nagyváradon és Kolozsváron jártunk, és feltett szándékunk Székelyföldre is elmenni. A szerkesztőség maroknyi emberből áll, kevés idővel, ezért további türelmét kell kérnem. Amint érdemben tudunk valamit mondani, közzétesszük itt a honlapon, és Önt emailben is értesítjük.
Amennyiben a magazinok beszerzésében,megvásárlásában segítségére lehetek kérem jelezzen itt az oldalon vissza és akkor megadom hogyan tudunk kapcsolatot teremteni.Rövidesen utazom Erdélybe Csíkszeredába is tehát ha igényt tart rá felajánlom a segítséget.
Üdvözlettel
Kinál Pál
Egy barátom hívta fel b. lapjukra a figyelmemet, s a gondom most az, hogyan szerezhetném meg visszamenőleg eddig megjelent valamennyi lapjukat? Illetve: egyáltalán hozzá lehet-e jutni, van-e minden számból? Tisztelettel
Mikor jelenik meg a 2011.évi 1.szám?
Válaszukat köszöni: Farkas László
szívből örülök hogy végre, 20 évvel a " rendszerváltás " után magyar szellemű lapot adnak ki, korrigálva a 75 esztendei szakadatlan kommunista hazugságözönt a magyar történelemről. Gyermekkoromban 1965-ben az általános iskolai történelemtanáromat elvitte az akkori AVH (Belügy ) az iskolából mert szólni mert nekünk Trianonról, s az egyik szemét bolsi kölyök szólt a komcsi szüleinek,s szegény tanárunk megfizetett azért hogy igazat mert mondani a magyar gyűlölő komcsi rendszer terror uralma alatt. Örülök hogy van pár bátor ember aki Magyarországon - 75 évi komcsi terror után meg mer szólalni...Gratulálok mindkét kiadványukhoz ! Természetesen még ma sem merem egyiket sem megrendelni, mert Magyarországon ma is TILOS magyarnak lenni, hála a liberális/bolsi uralkodó rétegnek.Csak megveszem, az árusoknál,de előfizetni ma sem merek, mert egész életemben rettegtem a tömeggyilkos komcsi terroristáktól - s ettől a rettegéstől ma sem tudok szabadulni. Köszönettel lelkes olvasójuk és hivük.