Történelemportál

A vérbe fojtott 1919-es pozsonyi népgyűlés

1919 első napja gyászosan kezdődött Pozsony lakosainak. Megtörtént az, ami azelőtt évszázadokon át elképzelhetetlen volt: az egykori magyar koronázóvárost idegen csapatok szállták meg. A Riccardo Barreca olasz ezredes vezette cseh–szlovák legionáriusok Szilveszter napján bekerítették a várost, majd a következő két nap folyamán meg is szálltak minden lényeges stratégiai pontot. A csehek ekkor már nem ütköztek ellenállásba, ám Pozsony — a közhiedelemmel ellentétben — nem puskalövés nélkül került ellenséges kézbe. Az olaszországi cseh és szlovák hadifoglyokból toborzott, olaszok által felszerelt és kiképzett cseh–szlovák hadsereg már 1918. október 31-én megpróbálta megszállni Pozsonyt, de a soproni kadétiskola 16-17 éves hadapródjai, illetve a Csatay Lajos vezette tüzérek sikeresen visszaverték őket. A budapesti kormányzat azonban a lehető legrosszabb időben Szencre vezényelte Csatayékat, így a tüzérségi védelem nélkül maradt város az év végére lényegében szabad prédául kínálkozott a cseh légió számára.

a cseh-szlovák légió felvonulása Pozsonyban, 1919. február 5.

a cseh-szlovák légió felvonulása Pozsonyban, 1919. február 5.

A város lakói meglehetős bizalmatlansággal fogadták a megszállókat, azonban komolyabb civil megmozdulásokra nem került sor az első hetekben. Az okkupációnak ugyan senki — még a hozzávetőleg 15 százaléknyi szlovák sem — örült, ám háborús idők lévén tudomásul vették az átmenetinek gondolt állapotot. Rémálmaikban sem gondolták volna, hogy az évszázadokon át koronázó- és országgyűlési városként működő Pozsony tartósan idegen kézre kerülhet.

A hangulatot az korbácsolta fel, hogy a Vavro Šrobár vezette ún. teljhatalmú szlovák minisztérium február 4-én Zsolnáról átköltözött Pozsonyba, Szlovákia fővárosává nyilvánítva a várost. Šrobár diadalív alatt vonult be, a főtéren tartott ünnepség idejére pedig körbedeszkázták a Petőfi-szobrot. Megváltoztatták a település nevét is, bár e tekintetben kezdetben a megszállók között sem volt konszenzus. A helyi szlovákok a német Pressburg elnevezés után Prešporoknak, a csehek Prešpurknak, illetve Wilson amerikai elnök iránti rajongásukat kifejezendő Wilsonovo mestonak (Wilson-város) hívták a várost. Végül Šrobár döntése nyomán 1919. március 26-tól a téves nyelvészeti okfejtésen alapuló Bratislava név [1] vált kizárólagosan használandóvá.

Vavro Šrobár teljhatalmú megbízott és Samuel Zoch zsupán Pozsonyban, 1919. február 4.

Vavro Šrobár teljhatalmú megbízott és Samuel Zoch zsupán Pozsonyban, 1919. február 4.

Sokak számára csak februárban vált világossá, hogy nem időleges megszállásról van szó, a cseh–szlovák állam tartósan kíván berendezkedni a városban. A munkásság és a hivatalnokok sztrájkba léptek, s 12-ére tiltakozó nagygyűlést hívtak össze a régi vásárcsarnok előtti Vásár térre. A hamar több ezresre duzzadt tömeg nemzeti zászlókat lengetett, és ütemesen, egyre hangosabban skandálta: Él-jen-Magyar-ország!

Bár Luigi Piccione tábornok parancsa szerint a katonáknak a kaszárnyákban kellett volna maradniuk, a fegyelmezetlen és részben kezelhetetlen legionáriusok szétszéledtek a városban, és zaklatták, provokálták a lakosságot. Már a tüntetés elején erőszakosan léptek fel, majd a skandálást „provokációnak” értelmezve éles lőszerrel a tömegbe lőttek. A menekülni próbáló, rémült embereket a környező utcákban szuronyroham fogadta. Barreca ezredes is szembesülhetett azzal, milyen szedett-vedett társaság felett parancsnokol. Amikor a helyszínre sietett, hogy véget vessen az öldöklésnek, egy katona puskatussal leütötte.

7 halott és 23 súlyos sebesült feküdt a Vásár tér kövezetén. Az áldozatok: Heringes Ferenc 37 éves szabómester, Luntzer Gusztáv 19 éves munkás, Kováts György 28 éves hadirokkant, Kubesch Vilmos 17 éves szakiskolai tanuló, Soós Angéla 37 éves városi alkalmazott, Albrecht Károly 21 éves hazabocsátott tengerész, Záborszky Gyula 32 éves hivatalnok. A meggyilkoltak temetése hatalmas megszállás- és erőszakellenes tüntetéssé vált. A legionáriusok állig felfegyverkezve készültek erre napra, valóságos paranoia lett úrrá körükben. A hisztérikus hangulatban az egyik katona úgy vélte, a cipőjét kötő Hubert Károly a hátsóját mutatja neki, s egyszerűen fejbe lőtte a 14 éves fiút.

A városi közgyűlés tiltakozásának hatására a cseh–szlovák hatóságok „kivizsgálták” az ügyet, s megállapították, hogy a katonák jogosan használták fegyverüket, mivel a tömegből „hógolyóval dobálták őket”. A meghasonlott Barrecát áthelyezték, helyébe egy Prága iránt tökéletesen lojális francia tiszt került.

A sortűz áldozatai a csalogányvölgyi temetőben nyugszanak, nem messze Alexander Dubček sírjától. Paradox módon emlékművükre — amely egy holtan elzuhanó férfit ábrázol — a hatóságok az újonnan életbe léptetett szabályok értelmében csak a szlovák helyesírás szerint engedték felvésni a nevüket. Megemlékezésekről, nyughelyük gondozásáról azonban évtizedeken át szó sem lehetett. A kilenc évtizedes etnikai elnyomás véres nyitányául szolgáló tragédia áldozatainak sírja sokáig mohával benőve, elfeledve állt. Az utóbbi években azonban többen kezdeményezték az emlékmű felújítását, és a helyi magyarok rendszeresen megemlékeznek a vértanúkról [2].

Jegyzetek
  1. A város első említett neve Braslavespurc, azaz Braslav vára volt, amelyet egy szlovák nyelvész azonban a Bratislav személynévre vezetett vissza — tévesen. []
  2. A 2010-es megemlékezést február 11-ére szervezte a Pozsonyi Casino és a József Attila Ifjúsági Klub. []

5 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!