A tavalyi 160 éves évfordulóhoz képest idén a nagyenyedi magyarság szerényebb keretek között emlékezett meg az 1849-ben történtekről. A Vártemplomban Pópa Tibor református lelkész prédikációjába beleszőtte az akkori eseményeket és azok tanulságait. Elhangzott: az a nap a szabadságharc legnagyobb magyar civil vesztesége volt.

a nagyenyedi emléktáblánál koszorúznak (fotó: Balázs Bence)

Axente Sever román népvezér csapatainak dúlása után főként a nők, gyerekek és öregek lemészárlása (600–800 civil áldozat) volt a legfájdalmasabb, de emellett megsemmisültek Nagyenyed kulturális értékei: a Kollégium a könyvtárával, valamint a református püspökség levéltára. A csodával határos módon megmenekült a minoriták könyvtára, amelyről épp tavaly jelent meg egy értékes dokumentációs írás Rácz Emese összeállításában. A vérengzést Enyeden és Hegyalján a Fehér megyei magyarság a mai napig nem heverte ki, Nagyenyed mellett Magyarigen, Boroskrakkó és Sárd magyar lakosságának nagy része elpusztult.

Az idei megemlékező istentiszteletet koszorúzás követte a Vártemplom falán némán várakozó dátumos emléktábla (1849. jan. 8.) előtt. A megyei RMDSZ mint szervező, a református egyházközség, az unitárius egyházközség és a Bethlen-kollégium nevében helyeztek el koszorúkat. A résztvevők, sok középkorú és idős ember és egy maroknyi fiatal együtt emlékeztek. Akik eljöttek, lelkükben nem a bosszúállás vagy a harag szellemében érkeztek. Ők azok, akik tudják, hogy emlékezés nélkül felejtés és megbocsátás, de közös sikeres jövőépítés sincs. A remény él, hogy egyszer majd, valamikor felhangzik a felszabadító harangzúgás is.