Történelemportál

A legfelsőbb bíráskodás kialakulása

Az igazságszolgáltatás legmagasabb fóruma, vagyis a Magyar Királyi Kúria létrejötte az alkotmányosság és a törvényesség szempontjából meghatározó jelentőségű volt. Hosszú történelmi fejlődés vezetett idáig, amelynek fontos momentumává vált az 1848-as forradalmat követő zűrzavaros időszakot lezáró kiegyezés. Érdemes azonban a történelmi előzményekről is megemlékezni. (Lomnici Zoltán cikke a Nagy Magyarország történelmi magazin 4. számában jelent meg.)

a Legfelsőbb Bíróság épülete (fotó: Takács Veronika)

a Legfelsőbb Bíróság épülete (fotó: Takács Veronika)

A bíráskodást jobban megvilágító történelmi adataink államalapító Szent István király uralkodásának idejéből maradtak fenn. Szent István államférfiúi bölcsességgel arra tanítja intelmeiben trónjának várományosát, Imre herceget, hogy bizonyos ügyekben ne ítélkezzék önmaga, hanem azokat engedje át inkább a „bírákra, akikre bízva vagyon, hogy törvény szerint igazítsák el azokat.”

A legfelsőbb szintű bíráskodás a hűbéri állami berendezkedés kialakulása után is elvileg a király személyéhez fűződő jog maradt, azonban a királyi jelenléten alapuló ítélkezés az idők folyamán jelentős fejlődésen ment keresztül. Az ítélkezést végül az ország rendes bíráinak nevezett nádor, országbíró, főkancellár, illetve személynök végezték. A királyi kúria ebben az értelemben a királyi bíráskodás helyét és a bíráskodást mint intézményt jelentette.

Ebben a meglehetősen lazának tekinthető legfelsőbb bíráskodási szervezeten Mátyás király központosító intézkedései változtattak. Ekkor jött létre a királyi tábla, amelyet a nádor, az országbíró és legtöbbször a személynök vezetett. Ez volt az a lépés, amely a legfelsőbb bíráskodást a szervezetszerű működés felé mozdította el.

A mohácsi vész után, a Habsburg uralom alatti királyi Magyarországon módosult az igazságszolgáltatás. A súlypont a helyi ítélkezésre tevődött át, a legfelsőbb szinten pedig a királyt helyettesítő nádor ítélőszéke lett a meghatározó. Az ítélőszék elnöke a nádor vagy helyettese, az országbíró volt. Mellette három főpap és három főúr ítélkezett még, ezt a bíróságot nevezték a XVII. század végétől hétszemélyes táblának. A személynök által vezetett királyi tábla pedig a második helyre szorult. Ez utóbbinak a tagjai egy főpap, egy főúr, négy nemes ülnök és négy ítélőmester volt. Ez a két tábla együtt alkotta a királyi kúriát, bár a hatáskörük elkülönült, a hétszemélyes tábla tisztán fellebbviteli bíróságként működött.

A modern értelemben vett hazai felsőbíráskodás az 1723. évi reformtól számítható. Az intézkedések meghatározott székhelyhez (Pesthez) kötötték a királyi kúriát. A hétszemélyes tábla felállításával decentralizálták a hatáskörébe tartozó ügyek intézését.

A legfelsőbb bíráskodás 1848-tól alapvető változáson ment keresztül, miután a forradalom hatására a törvények megszüntették a rendi államberendezkedést, létrehozták az önálló Igazságügyi Minisztériumot. A szabadságharcot követően az államigazgatási, az ügyészségi és a bírósági szervezetet feloszlatták. A császári elhatározás eredményeként kezdett kiépülni a polgári kor követelményeinek megfelelő új bírósági szervezet.

Végül a kiegyezés nyitotta meg az utat az igazságszolgáltatási szervezet — anyagi és eljárás jogi törvényhozás útján való — továbbfejlesztéséhez. Az igazságügyi szervezet legfontosabb feladata a polgári társadalmi rend követelményeinek megfelelő átalakítása volt. Az 1870. évi VI. t.c. megszüntette a hétszemélyes táblának és a királyi táblának a korábbi kúriát megtestesítő szervezeti egységét. A legfelsőbb ítélkező szerv a „magyar királyi cúria” lett, amelyen belül megalakult a semmisségi panaszokat elbíráló Semmítőszék, valamint az anyagi jogi vitákat elbíráló Legfőbb Ítélőszék. Az új értelemben vett kúriától szervezetileg elkülönültek az ítélőtáblák, amelyek ugyancsak felfolyamodású bíróságok lettek.

Kiemelkedően fontos változást hozott az 1869. évi IV. törvénycikk, amely elkülönítette az igazságszolgáltatást a közigazgatástól, és egyúttal megtiltotta az egymás hatáskörébe való beavatkozást. A bírói hatalom gyakorlását pedig a „király nevében” állami feladattá tette, és ami még fontosabb volt, hogy kinyilvánította a bírói függetlenséget. A bíró ezek után a törvények, a törvények alapján keletkezett és kihirdetett rendeletek, valamint a törvényerejű szokás szerint tartozott eljárni és ítélkezni. A bíró az igazságszolgáltatást nem tagadhatta meg, és a hivatalával járó teendőket nem utasíthatta vissza. A bírói függetlenséget számos egyéb rendelkezés támasztotta alá: így a királyi kinevezés, az államkincstári fizetés, az elmozdíthatatlanság, a pártatlanságot pedig az összeférhetetlenségi szabályok igyekeztek biztosítani.

A gyakorlat számára fontos lépés volt az, hogy a bírói hivatalt jogi végzettséghez, ügyvédi vagy bírói vizsga letételéhez kötötte a jogszabály. A kúria legfőbb ítélőszéke érdemi kérdésekben mint harmadfolyamodású bíróság járt el. Ugyanakkor a kúria mint semmítőszék a törvényben felsorolt eljárási törvénysértések miatt benyújtott semmisségi panaszokat is elbírálta: ennek során az elnökkel együtt héttagú tanácsban ítélkezett. Abban az esetben viszont, ha a semmisségi panasz a kúria eljárásával összefüggésben érkezett (a kúria döntését sérelmezte) akkor az elnökön kívül legalább tíztagú tanácsban döntött.

Szinte minden évben továbbfejlődött a magyar igazságszolgáltatási szervezet, s ez érintette a Kúria hatáskörét és munkáját. Így 1912-től a kúria büntető és polgári tanácsai mellett több speciális összetételű tanács is működött, pl. szabadalmi ügyekben az eljáró tanács az elnökön kívül két kúriai bíróból és két műegyetemi tanárból állt. A Villamos Művek ügyeiben eljáró külön tanácsban pedig műegyetemi tanárokon kívül energiagazdasági és villamossági szakembereket is beosztottak. Ezen túl több fegyelmi tanács is működött a kúrián.

A legfelsőbb bíráskodás funkciója ebben a hosszú időszakban alapvetően az volt, hogy az érdekelt felek részére konkrét ügyekben jogorvoslatot biztosítson. Ugyanakkor a Kúriának az igazságszolgáltatásban elfoglalt helyzetéből következett, hogy konkrét határozataival egyúttal iránymutatást is adott az alsóbb fokon ítélkező bíróságoknak.

A Kúria iránymutatási tevékenysége több jogterületen túlment a jogszabály értelmezésén: jogszabály hiányában ténylegesen alakíthatta, továbbfejleszthette a szokásjogot. A testületi állásfoglalások igénye alapvetően a jogegység, vagyis az egységes jogalkalmazás érdekében jelentkezett.

1890-től az ítélőtáblák is jogosultak voltak elvi jelentőségű jogkérdéseknek teljes ülésben történő eldöntésére. Ezeket az ítélőtábla tanácsai addig voltak kötelesek követni, amíg azokat az újabb teljes ülési állásfoglalás meg nem változtatta. A jogegységet szolgálta, hogy az ítélőtábláknak a teljes ülési megállapodásaikat egymással kölcsönösen közölni kellett, és egyúttal fel kellett terjeszteni a Kúria elnökéhez, valamint az igazságügy-miniszterhez. Ha a Kúria elnöke észlelte, hogy az egyes ítélőtáblák ellentétes elvi megállapodásokra jutottak, kötelessége volt intézkednie, hogy a felmerült kérdést a Kúria teljes ülése elé terjesszék. A Kúria által meghozott elvi megállapodás kötelezte az összes ítélőtáblát mindaddig, amíg a Kúria ezt a döntést újabb teljes ülési határozattal meg nem változtatta. Ezen túl bármelyik ítélőtáblának joga volt arra, hogy kétharmados szótöbbséggel hozott határozatával előterjesztést tegyen a Kúria teljes ülési megállapodásának megváltoztatása iránt. A Kúria ez esetben a felvetett kérdést ugyancsak teljes ülési határozattal döntötte el.

Ha a kúria tanácsai ellentétes elvi alapon nyugvó határozatot hoztak, ki kellett kérni a jogegységi tanács döntését. Ha viszont az ítélőtáblák, törvényszékek vagy járásbíróságok folytattak elvi kérdésben ellentétes gyakorlatot, illetve eltértek a korábban hozott jogerős határozattól, a kúria elnöke kezdeményezhette a jogegységi tanács döntését. Ugyancsak a jogegységi tanács bírálta el a koronaügyész által a jogegység érdekében benyújtott jogorvoslatot is.

A jogegységi tanácsokat a kúrián évenként alakították meg. Mindegyik tanács elnöke a kúria elnöke, másodelnöke, vagy azok helyettese volt, akik mellé a kúria elnöke a tanácselnökök, illetve bírák közül tíz tagot beosztott. A határozatképességhez szükséges volt valamennyi tag jelenléte. Négyféle jogegységi tanács alakult: közpolgári ügyekben, bűnvádi ügyekben, váltó-, kereskedelmi- és csődügyekben, valamint telekkönyvi, birtokrendezési ügyekben.

Az 1883-tól 1896-ig terjedő időszakban kiépült a közigazgatási bíráskodás. 1896-ban felállították a Közigazgatási Bíróságot, amelyet a kúriával azonosan illette meg a jogegységi és teljes ülési határozatok meghozatalának a joga.

A Magyar Királyi Kúria és az igazságszolgáltatás szervezete az 1890-es évek elejére kialakult, de ezt a véglegesnek hitt rendszert néhány évvel később szétverte a történelem: a két forradalom, majd az azokat követő trianoni diktátum. A Tanácsköztársaság igazságügyi népbiztosa 1919. március 22-én felfüggesztette mind a bíróságok, mind az ügyészségek működését. A Tanácsköztársaság bukása után megmaradt a Magyar Királyi Kúria vezető szerepe, viszont lecsökkent a királyi ítélőtáblák száma, miután Budapest mellett már csak Debrecenben, Szegeden, Győrött és Pécsett működtek királyi táblák.

A magyar igazságszolgáltatásban mindvégig élt az az akarat, hogy a Magyar Királyi Kúria — és ezzel egy időben a bírák — függetlensége megingathatatlan maradjon. Ezt igazolta a Magyar Királyi Kúria 1920-ban elhunyt elnökének, Günther Antalnak a temetésén elhangzott búcsúbeszéd. Grecsák Károly nyugalmazott igazságügy-miniszter nyomatékkal hangsúlyozta, hogy „a társadalmi és gazdasági evolutió bizonyos rázkódtatásokkal járó mai korszakában […] az országnak feltétlenül szüksége van egy olyan intézményre, amelyre ennek a nemzetnek minden egyes tagja bizalommal és reménnyel tekint. […] Eddig is a magyar kúriát tekintette ennek a nemzetnek minden fia annak a mentsvárnak, ahol a jog és a közszabadság biztos menedéket talál.”

Az 1930-as évek közepétől a Magyar Királyi Kúrián tárgyalt ügyeken belül a büntetőperek jelentősége megelőzte a polgári ítélkezést. A második világháború felé sodródó országban kiemelt helyet foglalt el az államellenes bűncselekmények, a mozgalmak, az egyesülési szabadsággal összefüggésben elkövetett cselekmények, valamint a sajtótermékekben megvalósuló bűncselekményekkel összefüggésben keletkezett bűnperekben való ítélkezés jelentősége. A második világháború végnapjaiban a Magyar Királyi Kúria egy polgári és egy büntető tanáccsal Sopronba települt, és 1944. december 10-étől már nem folytatott ítélkezési tevékenységet.

A második világháborút követő időkben az öröklött joggyakorlat és rendszer, valamint a tényleges jogalkalmazási gyakorlat időnként ellentmondásba került egymással. A büntető bíráskodásban fokozódott a szigor mértéke, viszont az igazságszolgáltatás egyéb területein kevésbé érződtek a szélsőséges hatások. A Magyar Királyi Kúria, illetve 1946. február 1-je után a Magyar Kúria jogpolitikát meghatározó helyzete és szerepe megszűnt.

A Magyar Népköztársaság 1949. augusztus 20-án kihirdetett Alkotmányának – a legfelsőbb bíráskodás szempontjából – legfontosabb rendelkezése az volt, hogy kimondta: a Legfelsőbb Bíróság elvi irányítást gyakorol az összes bíróságok működése és ítélkezése felett. A Legfelsőbb Bíróság irányelveket állapíthat meg és elvi döntéseket hozhat, amelyek a bíróságok számára kötelező érvényűek.

A kúria megszűnését követően a helyébe lépő Legfelsőbb Bíróság nem folytatta azokat a hagyományokat, amelyek a jogbiztonság megteremtése szempontjából évtizedeken át meghatározó jelentőséggel bírtak. A legfőbb bírói fórum az 50-es években a politika játékszerévé vált, és főleg az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a megtorlásban játszott szerepe szégyenteljes volt. Számos halálos ítéletet hoztak, és a mártírok emléke sötét árnyat vet az időszak igazságszolgáltatására. Hosszú évtizedekbe tellett, míg a tekintélyt, vagy legalábbis annak egy részét a legfőbb ítélkező fórum visszaszerezte.

3 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!