Történelemportál

Kolozsvár „arcai”

Rovatok: Kiállítás

A kolozsvári Art Interior Galéria első kiállításának megnyitóján vehettek részt tegnap délután az érdeklődök. A Kolozsvár hajdani hangulatát megidéző, régi metszetekből összeállított tárlaton a város jól ismert utcái, épületei: a Szent Mihály-templom és a Mátyás-szoborcsoport, a régi magyar színház, a Farkas utcai református templom stb. köszönnek vissza, és olyan épületeket is láthatunk, amelyek többé már nem részei a városképnek, mint például a lebontott Takarékpénztár.

A Szent Mihály templom Kolozsvárott

A Szent Mihály templom Kolozsvárott

Ovidiu Pecican történész a megnyitón elmondta: azért bír nagy jelentőséggel a kiállított anyag, mert meg tudja jeleníteni a város letűnőfélben lévő egyéni hangulatát. A mai Kolozsvár ugyanis hihetetlenül gyorsan változik, és sajnos nem mindig pozitív irányban: a rossz ízléssel tervezett modern épületek csak úgy burjánzanak, „termopán” nyílászáróra cserélik ki a régi házak ablakait, ajtóit, sok helyen pedig giccs felé hajló építészeti megoldásokat alkalmaznak.

Szükség van tehát ilyen pillanatokra, amikor meg lehet állni, visszapillantani és összegezni a történteket, és megcsodálni a város rétegzettségét, a különböző korszakok történelmi lenyomatait.

A méltató végül hangsúlyozta a hely és az ember közötti szimbiózis fontosságát: „A városok hosszabb történettel rendelkeznek ugyan, mint az emberek, de lakóik formálják, alakítják azokat”.

A kiállítást december 23-ig lehet megtekinteni a Kövespad/Aurel Suciu utca 19. alatt.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!