Csütörtökön 14 órakor került sor a hajdani Ugocsa vármegyét bemutató kiállítás megnyitójára a Szatmár Megyei Múzeumban. Az Ugocsa – képek, történelem, hagyomány elnevezésű tárlat keretén belül a múzeum közönsége megismerkedhet az adott térség fennmaradt tárgyi emlékeivel.

Érdeklődők a kiállítás megnyitóján (fotó:szatmar.ro)

Szőcs Péter, a múzeum igazgatóhelyettese elmondta, a megyei múzeum ukrajnai partnerszervezetével közösen nyert egy Európai Uniós pályázatot. Az így kapott támogatás segítségével vált lehetővé, hogy kutatómunkát végezzenek az egykori Ugocsa megyében: többek közt műemlékeket, a népi építészet még megmaradt emlékeit, tárgyakat fotóztak le és gyűjtöttek össze. Ezen kívül interjúkat készítettek és népdalokat rögzítettek hanghordozókra.

A tárlat keretén belül fényképeken mutatják be a kutatás eredményét. Ugocsa vármegye közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részében. Egykori területe napjainkban Ukrajna, Magyarország és Románia között van felosztva. Déli része ma Szatmár megyéhez tartozik.

A vármegyéhez kötődő legismertebb történelmi szólás, az Ugocsa non coronat latin kifejezés, azt jelenti, hogy Ugocsa nem koronáz. Eredetét pontosan megállapítani nem lehet. A hagyomány szerint Ugocsa vármegye irta ezt a lakonikus választ az 1505. év rákosi gyűlés határozatára, amikor I. Ferdinánd a rendeket koronázásra meghívta.

Egy másik verzió szerint az 1722. évi országgyűlésen hangzott el először, mikor a Pragmatica Sanctio-t tárgyalták. A leányörökös megkoronázásáról a szavazás coronat vagy non coronat kifejezésekkel történt. Állítólag egyedül az ugocsai követ szavazott „non coronat”-tal s ezóta forog közszájon. Egy időben még hozzátették: sed ornat. Tény, hogy 1635-ben már használták, így ez a verzió kevéssé valószínű.

Ugocsát 1918-ban a csehszlovák hadsereg megszállta, és Csehszlovákiához csatolta. A háborút lezáró békeszerződések alapján a megye 404 km² területű déli részét Románia kapta és Magyarországé maradt egy négyzetméterekben mérhető kiterjedésű lakatlan rész. E területet először Szatmár vármegye szomszédos községeihez csatolták, majd az 1923-as közigazgatási rendezéskor Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegye része lett.

Az I. bécsi döntés alapján 1938-ban Magyarország visszakapta Ugocsa egykori területeinek egy részét, ekkor alakult egyetlen esztendőre Bereg és Ugocsa k.e.e. vármegye. Ez 1939-ben, Kárpátalja megszállását követően kettévált, és Ugocsa vármegye újra önálló lett, és 1940-ben a II. bécsi döntést követően a Romániától visszacsatolt területtel is kiegészült. Az újjászervezett vármegyében a volt romániai rész hiánytalanul szerepelt, de a ruszinok lakta északkeleti terület nem, ez Kárpátalja Beregi ill. Máramarosi közigazgatási kirendeltségéhez került, így a vármegye területe 1941-ben 894 km² volt.

A II. világháború után helyreálltak az 1938 előtti határok, Ugocsa északi részét azonban 1946-ban Kárpátalja részeként Csehszlovákia átadta a Szovjetuniónak, azon belül Ukrajnának.

Ugocsa vármegye magyarországi, néhány négyzetméteres része 1945-től Szatmár-Bereg megye, majd az 1950-es megyerendezés óta Szabolcs-Szatmár megye része, melynek neve 1990 óta Szabolcs-Szatmár-Bereg. Az északi rész a Szovjetunió megszűnése óta Ukrajna Kárpáton-túli területéhez tartozik, azon belül nagyrészt a Nagyszőlősi, kisebb részei a Huszti és az Ilosvai járáshoz, míg a déli rész a romániai Szatmár megye része.