Vasárnap délután felszentelték a felújított szarvasi evangélikus Ótemplomot. A 221 éves templom megújítására 21 millió forintot költöttek. A szarvasi Ótemplomot 1788-ban Tessedik Sámuel építtette. Azóta több alkalommal is felújították. Legutóbb a 200. évforduló alkalmából, 1988-ban költöttek rá jelentős összeget.
A szarvasi evangélikus templom istentisztelet idején (fotó:lutheran.hu)
A ma délutáni istentiszteleten Ribár János, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese az összefogás csodájának nevezte a szarvasi templom felújítását. A munkálatokra — amint azt Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze elmondta —, 21 millió forintot költöttek. Ebből 6,5 milliót a Magyarországi Evangélikus Egyház, 4 millió 250 ezer forintot pedig a szarvasi önkormányzat biztosított. A város lakói 6 millió 52 ezer 285 forintot adtak össze.
Áldoztak a nemes célra a vállalkozók is. Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség egy jótékonysági ebédet is szervezett, melyen több, mint egymillió forint gyűlt össze. Emellett az áldozati vasárnap keretében, illetve művészek által felajánlott festmények és egy száz példányban kiadott emlékplakett megvásárlásával is sokan hozzájárultak a templom felújításához.
Tessedik Sámuel egykori temploma most kívül-belül megszépült. Újrafestették a külső és a belső falakat, felújították az elektromos hálózatot, a tetőn elvégezték a szükséges bádogosmunkákat, belül felújították a csillárokat.
Az újraszentelésre eljött Kákay István, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója is, aki köszöntő beszédében a szarvasi gyülekezetet a magyarországi evangélikus egyházak egyik jelentős oszlopának nevezte.
Tessedik Sámuel (1742-1820) az Alberti tót telep evangélikus lelkészének fia volt. A gimnáziumot Pozsonyban végezte, felsőbb tanulmányait Debrecenben, majd Erlangenben, bírta a német és a magyar nyelvet. Az elfelejtett szlovákot Szarvason kívánta feleleveníteni, 1767-ben lett a helyi tót közösség lelkésze, és haláláig (53 évig) a gyülekezet élén maradt. Emellett munkássága három nagyobb területre terjedt ki: a gazdasági szakoktatás, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztése és az elméleti-szakirodalmi tevékenység. Ő honosította meg Szarvason és környékén az akácfát, s alkalmazott gazdaságában mezővédő erdősávot, a gyakorlatban adott jó példát a lóhere és a lucerna termelésére. Korát messze megelőzve, bámulatos sikereket ért el a használhatatlan szik termővé tételében. Gazdaságában Tessedik, épp a takarmánytermesztés kiszélesítése révén, fejlettebb istállózott állattenyésztést tudott folytatni, s ennek révén jelentősen növelte a tejhozamokat s az előállított tejtermékek mennyiségét. A szarvasiak Tessedik tanítása nyomán, írta az egyik kortárs, “több tehén és juhvajat és sajtot hoznak [Pestre], mint a három Pest, Pilis és Solt összekapcsolt vármegyék lakosai”.1
Az akáctelepítés valóságos megváltást jelentett a török utáni puszta magyar tájra. A futóhomok megkötését, az alföldi kerek erdők hűsét, a tanyavilág állandó kísérőjét, temetőink árnyát és fejfáit az akácinváziónak köszönhetjük.