Életének 66. évében, 2009. december 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Gergely Jenő történész, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professzora, korábbi tanszékvezetője, a kortárs magyar történetírás egyik legnagyobb alakja. Egyik utolsó, nagy jelentőségű tanulmányát A pápaság és Trianon címmel a Nagy Magyarország magazinba írta. Pritz Pál nekrológját közöljük.
Alkotó ereje teljében, december 10-én érte a — végső soron — mindig megmagyarázhatatlan, számunkra, kor- és pályatársak számára kiváltképpen megrendítő halál.
Alig néhány hónapja, március 9-én késő délután történt, hogy a Mezőgazdasági Múzeum méltóságot sugárzó, olyannyira impozáns első emeleti hatalmas térségét ünneplő közönség népesítette be. S nem sok várakozás után nyílt, egyre nagyobb, odaadóbb taps hangzott fel. Mert megérkezett az ünnepelt, aki a maga szokásos szerénységével vonult a főhelyre, hogy meghallgassa, majd megtett pályájára visszatekintve válaszoljon az elhangzott laudációkra.
Gergely Jenő a 19–20. századi magyar történelem napjainkban egyik legrangosabb, leginkább ismert művelője, a hazai felsőoktatás intézményrendszerében kimagasló helyet elfoglaló ELTE Bölcsészettudományi Kara Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének majd másfél évtizeden át vezetője, az egyháztörténet-írás mestere, az utánpótlás terén kulcsfontosságú doktori iskola vezetője volt.
Alig több mint 65 esztendeje, 1944. március 10-én Tényőn, az olyannyira nevezetes Pannonhalma-közeli kis faluban látta meg a napvilágot. Ősei jobbágy-, majd parasztemberek voltak. Ősök, akik soha nem hagyták el e hazát, akik e hon földjét művelték, s verejtékes munkával teremtették elő családjuknak, s a szélesebb közösségnek, a nemzetnek a mindennapra valót.
Akinek akárcsak felületes ismeretei is vannak a magyar históriáról, benne a magyar társadalomról, akinek pedig alapos tájékozottsága van, az még inkább nagyra tart, nagyra kell, hogy tartson minden olyan életutat, amely a nép (a valódi nép) világából ível(t) a szellemi, egyetemi, tudományos élet magaslatai felé.
Gergely Jenő életútja ezek egyik legjelesebbike.
Bármennyire maróan fájdalmas az ily’ korai vég, a higgadtan mérlegelő elme tudja, hogy valójában tekintélyesen hosszú, mert több mint négy évtizedes pályáról van szó.
Az alkotó életet tanulmányok százai, könyvek tucatjai szegélyezik.
Egy módszeresen, fáradhatatlanul alkotó elme műveit forgathatja az olvasó.
Olyan munkákról van szó, amelyek egyik fő erénye az anyaggazdagság, az újonnan feltárt források határtalan bősége, az ideológiai premisszáktól való irtózás, a valóság megmutatásának olthatatlan igénye.
Egész életében egyetlen munkahelye volt. Mindig a mi egyetemünk Bölcsészettudományi Karának volt tanára. Nem csupán tudós. Tanár a szó legnemesebb értelmében. Akinek előadásait élvezet volt hallgatni, akinek szemináriumain zamata volt a szavaknak, az előadottakat nem az olvasmányok visszaadása, sokkal inkább a saját kutatások nyomán leszűrt tudás átadása formált felejthetetlenné.
Tisztelt Tanár Úr, kedves Jenő! Többek lettünk Általad, s ezért — bármennyire is fájdalmas a búcsú — mégsem oly elviselhetetlen a Sors akaratának tudomásul vétele.
Isten Veled.