Történelemportál

Balsorsú műemlékek: te mit választanál?

Rovatok: Műemlék

A civilek javaslatait is várják a szakemberek, hogy melyik műemléket, védett objektumot próbálják megmenteni a februári bál bevételéből. Fontos, hogy a végösszeg ne haladja meg az egymillió forintot.

2010. február 6-án immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Balsorsú Műemlékek Bálját. A szokásoknak megfelelően a bevételt egy kiválasztott műemlék megmentésére kívánják fordítani.

balsorsú műemlékek

„A civilek, a műemlékem.hu játékosai, a védett objektumokat szerető emberek talán olyan pusztuló emlékekről is tudnak, amelyek elkerülik a szakemberek figyelmét” — mondta el a műemlékem.hu-nak Völgyesi Krisztina, a bál egyik szervezője. Hozzátette: ezért várják mindenkinek a javaslatát, aki elkötelezettje az épített örökség megmentésének.

Megkötések persze vannak. Mivel a bál bevétele kiszámítható, ezért egymillió forint körüli beruházást lehet belőle finanszírozni. Fontos, hogy egy éven belül „megmenthető” legyen az objektum, s hogy együttműködjön a tulajdonos.

A szervezőket néha persze a szerencse is kíséri. Három esztendővel ezelőtt például két műemlék is megújulhatott, mert miután a bálról szó volt egy rádióműsorban, egy hallgató azzal hívta fel a szervezőket, hogy ő ugyan táncolni, mulatni nem szeretne, de szívesen vállalja egy másik műemlék felújítását.

A megmentésre szánt műemlékekre a javaslatokat január 15-ig lehet benyújtani Okrutay Miklósnak, a szervezőbizottság tagjának, s a zsűri ezután dönt, mely helyszíneket támogatja. Ám a végső szót a bálon szavazók mondják majd ki.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!