A második világháborúban fogolytáborba hurcolt magyarokra emlékeztek a Barcaságban, az utolsó tömegsír és tábor helyén állított emlékműnél Barcaföldváron. A másfél évig működő lágerben több mint ezer magyart éheztettek halálra, vagy hagytak betegségben meghalni az akkori román hatóságok.

Barcaföldvár madártávlatból - a fogolytábor a falu határában volt

A foglyok többsége nem is katona volt, hanem magyar civil, vagy olyan, aki már letette a fegyvert és hazament. Galyai Mária még gyermekként csempészett be élelmiszert a táborlakóknak. Az emlékművet az ezredfordulón állították. Az emlékezők pedig idéztek az elhurcolt magyarok vallomásaiból. Több mint hétezer magyar sínylődött a gyűjtőtáborban. Legtöbbjüket marhavagonokban szállították tovább, a hírhedt foksányi haláltáborba.

“Megbocsátani lehet, de felejteni nem, hiszen az apósomnak, aki egy dunántúli iparos ember volt, más bűne, mint hogy magyar, nem igen volt, amiért itt szenvedett” – emlékezett Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa, aki elmondta: hivatalosan is kezdeményezi, hogy állítsanak emlékművet a Foksányi tábor helyén is.

Barcaföldvár Brassótól 17 km-re északnyugatra, az Olt bal partján, nem messze a Barca torkolatától, Hídvéggel szemben fekszik. 1942-ben határában internáló tábort állítottak föl, ahol 1944-ig szovjet hadifoglyokat őriztek. 1944 szeptembere és 1945 júliusa között itt működött a korszak egyik leghírhedtebb internálótábora, amelybe főleg az észak-erdélyi román megszállás rövid időszaka alatt a csendőrség által begyűjtött magyarokat, szatmári svábokat és német hadifoglyokat zártak. A tábornak a korabeli sajtó szerint hatezer foglya volt. A táborban kiütött tífuszjárványban három korabeli forrás szerint 150-200, Nicolae Spiroiu tábornok, volt honvédelmi miniszter 1993-as közlése szerint 298 legyengült fogoly halt meg. Az utolsó fogvatartottat csak 1945 októberében engedték haza.

Balázs András a földvári haláltáborból kalandos körülmények között menekült meg. A fogolytáborból szám szerint hat levelet, köztük egy verses krónikát is hazajuttatott szeretteinek:

(…)
De sok fejfa, mind jeltelen,
Ráírták, hogy ismeretlen.
Csupán apró fejfák jelzik,
Hogy alatta magyar nyugszik.

De az árvák sokasága
A jó apát sose lássa.
Letették a sír ölébe
A földvári temetőbe.

Szegény árva magyar népe
Ezt si meg kellett, hogy érje.
A sors könyvében fel van írva:
„nem tudja hol lesz a sírja.”

Vándor utas, ha arra jársz
Két fogolytemetőt találsz.
Borulj rá a keresztfára,
S gondolj a te szép hazádra.

Kiszenvedett hős magyarok,
A sír ölén nyugodjatok.
Akit az Úr elszólított,
Szép emléke legyen áldott.