Történelemportál

Kilencven éve vonult be Horthy Budapestre

Ma 90 éve, hogy Horthy Miklós „tetemre hívta” a magyar nemzetet országunk fővárosában. 1919. november 16-án Siófokról utazott Budapestre, és miután különvonata reggel negyed 7-kor beért a Kelenföldi pályaudvarra, lóhátra ült, és a szemerkélő esőben hadserege élén végigvonult a városon. Hivatalos fogadása a Gellért Szálló előtt, a bevonulási ünnepség pedig az Országháznál zajlott.

Horthy tiszteleg katonáinak Budapesten a Bartók Béla úton

Horthy tiszteleg katonáinak Budapesten a Bartók Béla úton

A magyar királyságnak mint államformának 1920 február végén történt visszaállítása a háború utáni európai történelem egyedülálló eseménye. A széthullott Habsburg Monarchia valamennyi utódállama köztársasággá lett: Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, sőt 1918 őszén Magyarország is. Az akkor központi hatalmaknak nevezett, legyőzött katonai szövetség tagjai közül Németország éppúgy köztársasággá alakult át, mint Törökország. Miért állították vissza a magyar törvényhozók e parányivá csonkított államban az alkotmányos monarchiát?

A kérdés abból a szempontból is jogosnak tűnik, mert bár hazánknak volt megkoronázott királya IV. Károly személyében, az ő visszatértét a győztes hatalmak megtiltották. De mivel a nemzetgyűlés mindezek ellenére ragaszkodott a királysághoz mint államformához, a történelmi hagyományainkhoz híven ideiglenes államfőt, kormányzót kellett választani. A nemzetgyűlés királysággal kapcsolatos döntése tehát nem egy személynek, hanem az államformának szólt.

Horthy Miklós bevonulásának kilencvenedik évfordulója alkalmából érdemes szemügyre vennünk tehát, hogy milyen politikai folyamatok vezettek el 1919. november 16-ig, illetve milyen események voltak a közvetlen előzményei annak, hogy Horthy az utolsó magyar — király nélküli — királyság első embere lett.

1919 nyarán-őszén Magyarországon három hatalmi tényező jött létre: a megszálló román hadsereg, a Horthy Miklós fővezér által irányított Nemzeti Hadsereg és a budapesti ellenforradalmi kormány.

November közepéig a legerősebb hatalmi tényező a román hadsereg volt. A Tiszántúlon román katonai közigazgatást vezettek be azzal a szándékkal, hogy azt Nagy-Romániához csatolják. A megszállás hatalmas anyagi károkat okozott: a román katonák megkezdték a magyarországi területek szisztematikus kirablását. Mindent elvittek, ami a kezük ügyébe került és mozdítható volt: gabonát, állatokat, élelmiszert, komplett gépsorokat, műkincseket — és egyúttal a vagonokat és mozdonyokat is. Miután a győztes hatalmak úgy gondolták, Románia elég lopott holmit szállíthatott el az országból, kiparancsolták az ország területéről. A románok azonban nem vették sietősre a magyar állam területének elhagyását, a Tiszántúlt csak 1920 tavaszán hagyták el.

A Balatontól délre fekvő területeken az 1919 augusztus elejétől fokozatosan átvonuló Nemzeti Hadsereg volt az igazodási pont. A hadügyminiszteri tisztséget betöltő Horthy augusztus elején függetlenítette magát a szegedi kormánytól, és 1919. augusztus 9-én Siófokon megalapította a Fővezérséget. Horthy csapatai az Ausztriából visszatérő magyar alakulatokkal karöltve állították helyre az általuk ellenőrzött területeken a korábbi közigazgatást és a rendet, a Nemzeti Hadsereg alakulatai ezzel párhuzamosan pedig igyekeztek a kommün utolsó vidéki sejtjeit is felszámolni.

A leginkább kaotikus helyzet Budapesten alakult ki, ahol augusztus 6-tól egy Friedrich István vezetésével és a románok katonai felügyelete mellett működő ellenforradalmi kormány alakult. A különböző politikai pártok koalíciós megállapodásain alapuló kormány többségét a keresztény-nemzeti pártok tették ki. A rendezőelv a keresztény-nemzeti ellenforradalom elfogadása és a szocializmus, liberalizmus teljes elutasítása lett.

A párizsi békekonferencia küldöttjének, Sir George Clerknek budapesti működése nyomán folyamatosan kezdett körvonalazódni a leginkább működőképes politika iránya. Amikor a román katonák november közepére végre elhagyták Magyarország fővárosát, Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg elit alakulatainak élén bevonult Budapestre. Az ellenforradalmi kormány azonban feltételekhez kötötte a bevonulás lehetőségét, Horthy pedig — engedve a reá nehezedő politikai nyomásnak — írásos kötelezvényt adott a politikai pártoknak. Ebben ígéretet tett arra, hogy nem vezet be katonai diktatúrát, hanem elismeri az új koalíciós kormányt és aláveti magát az alkotmányos hatalomnak.

Bódy Tivadar polgármester üdvözli a fővezért

A fővezér november 16-án fehér lova nyergében ülve így válaszolt az őt köszöntő budapesti polgármester üdvözlő szavaira:

Polgármester Úr!

Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erõvel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.

Friedrich István fogadja Horthy Miklóst

Ezt követően a mérvadó politikai pártokból november 24-én megalakult az ún. „koncentrációs kormány” Huszár Károly keresztény párti politikus vezetésével. 1920 januárjában azután a meg nem szállt területeken lezajlottak az első nemzetgyűlési választások általános, egyenlő és titkos választójog alapján. 1920. február 23-án ült össze első alkalommal a Nemzetgyűlés, a megválasztott politikusok két évre szóló mandátumot kaptak. A két legnagyobb párt az Országos Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja lett.

A Nemzetgyűlés legsürgetőbb feladata – amellett, hogy az államforma kérdése nem volt vitakérdés – az államfővel kapcsolatos alkotmányozó tevékenység volt. A szociáldemokraták kivételével egyetértettek abban, hogy a kommün bukása után automatikusan helyreállt az 1918. október 31-e előtti állapot: Magyarország államformája királyság.

Az 1920. évi első törvénycikk értelmében a Monarchia megszűnésével érvényét veszítette a Pragmatica Sanctio, így helyreállt a Magyar Királyság szuverenitása, a királyválasztás joga pedig visszaszállt a nemzetre. Ezt a jogot a törvény értelmében az országgyűlés gyakorolja. A nemzet azonban most nem dönthet szabadon ebben a kérdésben, s ezért ideiglenes jelleggel államfői tisztséget létesít: az államfői hatalom gyakorlását a nemzetgyűlés által választott kormányzóra ruházza.

A kormányzóválasztásra 1920. március 1-jén került sor. Az ülésteremben helyet foglaló 141 képviselő közül 131 Horthy Miklóst jelölte meg mint kormányzót, így Magyarország első embere erős legitimitással a talpa alatt láthatott hozzá az ország politikai és gazdasági stabilizációjához.

Tormay Cécile átadja a magyar nők zászlóját

„Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok, míg bele nem tükröztétek képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé. Vegyétek, asszonyok keze áldotta meg, szentelje fel dicsőségben a Ti férfikezetek.”

(részlet Tormay Cécile 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg katonái előtt elmondott beszédéből)

41 hozzászólás »

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!