Történelemportál

Bajnokok is segítenek a gödöllői kastélynak

Rovatok: Műemlék

Megkezdődött a gödöllői kastélypark növénytelepítése. Szombaton olimpiai bajnokok ültetnek majd fákat, hogy megmutassák: kiállnak a kastély, az épített örökség megőrzése mellett — írja a műemlékem.hu.

a gödöllői kastély

„Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik majd a faültetés, amelyen az olimpiai bajnokok is besegítenek” — mondta el a műemlékem.hu-nak a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: egyelőre még nem nyilvános a résztvevők névsora, mivel még folynak az egyeztetések, azonban az olimpikonoknak egy tucat fát tettek félre, hiszen már nekikezdtek az ültetésnek a területen.

Mint arról a műemlékem.hu már beszámolt, a gödöllői kastélypark rehabilitációja július 1-jén vette kezdetét. A műemlékegyüttes megújulásának első ütemében a park mellett a főépület Gizella- és Rudolf szárnyai szerepelnek. A beruházás összköltsége 1 milliárd 660 millió forint, amelyet pályázati forrásból nyertek el.

a gödöllői kastély

„A terveink szerint rövidesen, még az első ütem befejezése előtt elkezdhetjük a rekonstrukció második ütemét is, amennyiben ismét elnyerjük a pályázatot” — mondta Révész T. Mihály.

A szombati faültetés természetesen nyilvános lesz, a sajtó mellett a látogatók érdeklődésére is számítanak. A kastélypark központi része tavaszra már készen lesz, legkésőbb 2010. május 1-jén adják majd át.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!