Történelemportál

Szobrot állítanak a Donnál elesetteknek Szegeden

Rovatok: Emlékmű

Csongrád megye Donnál elesett hősei emlékére állítanak szobrot a szegedi Rákóczi téren. A megyei önkormányzat megbízásából készülő emlékművet október 31-én avatják fel — írja a megyei napilap.

Fejfa a Don-kanyarban

Fejfa a Don-kanyarban

A felállítás költségeit a megye viseli, de magánadományozók is támogatták a művet. A szobor a Rákóczi téren fog állni, a megyei önkormányzat épülete előtt. A bejárat felől Nagy Imre szobra látható, a doni áldozatoké a tér másik felére kerül – olvasható a Délmagyaron.

Csongrád megye II. világháborús embervesztesége közel 20 ezer fő, majdnem 10 ezren a Don-kanyarban estek el. Szeged például 4728 főt veszített, ebből 2500–3000 ember halt meg a doni harcokban. A megyei önkormányzat azért döntött úgy, hogy szobrot állít a tiszteletükre, hogy legyen egy hely, ahol nyilvánosan lehet emlékezni rájuk.

„Épp most öntjük ki, a talapzat a jövő hét elején készül, a szobor október 28-án kerül a helyére – mondta a lapnak a szobor alkotója, Kligl Sándor. A mű 2 méter 50 centi magas lesz. Érdekessége, hogy az emberi test nem látszik rajta, csak a ruha és a fegyver.

Az avatást október 31-én, szombaton tartják, előtte 4 órakor Kiss-Rigó László megyés püspök tart misét a doni áldozatok tiszteletére, a szoboravató pedig 5-kor kezdődik. A megyei önkormányzat meghívta, és emlékéremmel köszönti mindazokat, akik túlélték a II. világháború magyar szempontból legtragikusabb fejezetét. A megye azok jelzését is várja, akik nem tudnak eljönni az ünnepségre, az emlékérmet nekik is elküldik.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!