Történelemportál

Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely: 53 pályamű az ötletpályázatra

A Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére kiírt ötletpályázatra 53 pályamű érkezett. A munkákat később a közvélemény is megismerheti, ugyanis azokat a székesfehérvári Csók István képtárban kiállítják majd.

A pályázatra elkészült látványtervek egyike (forrás: 5let.szekesfehervar.hu)

A pályázatra elkészült látványtervek egyike (forrás: 5let.szekesfehervar.hu)

Eltér István, a Magyar Építészeti Kamara és egyben a bíráló bizottság elnöke elmondta: ötvenheten vásárolták meg a kiírást, s a beérkezett pályázatokból 51 biztosan szabályos, kettőről még szavaznia kell a grémiumnak. Szavai szerint a pályaművek nagy száma bizonyítja, hogy a pályázat igazi szellemi kihívás volt az építészeknek. Bár a végső borítékbontásig nem tud részletekről beszámolni, az már látszik, hogy sokszínű és sokféle tervet nyújtottak be a középkori királyi bazilika – koronázó és királyi temetkezőhely – romterületét magába foglaló Nemzeti Emlékhely fejlesztésére. Száz százalékig biztos, hogy az ötletpályázaton olyan eredmény születik, amelyet fel tudnak használni a kiemelt támogatásban részesült Királyi séta – történelmi Időutazás az ezeréves Székesfehérváron projekt alprojektjeként megvalósuló Nemzeti Emlékhely továbbtervezésénél, nívós kialakításánál – mondta.

Fegyverneky Sándor országos főépítész szerint az utóbbi hetekben az ország építész szakmájának “krémje Fehérvárral foglalkozott”. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke úgy fogalmazott, hogy az a szellemi pezsgés, amelyet a pályázat keltett a műemlékvédelmi és építész szakmában, hasonló ahhoz, mint amikor 75 éve a Lux Kálmán tervezte nemzeti emlékhely a magyar műemlékvédelem emblematikus alkotásává vált. Mint mondta, az a tény, hogy a szakma ennyire fontosnak tartotta a pályázatot, azzal bíztat, hogy a hét és fél évtizeddel ezelőttihez hasonló jelentőségű, a műemlékvédelem és az építész szakma egységét szimbolizáló alkotás szülessen.

A pályaművek bírálatát október 30-ra készíti el a szakmai zsűri. A munkákat a közvélemény is megismerheti, ugyanis azokat a székesfehérvári Csók István képtárban kiállítják majd. A szakmai grémium által megvalósításra ajánlott pályamunka végleges kiviteli tervének elfogadásáról Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlése együttes ülésen dönt majd.

Az építészeti ötletpályázatot augusztusban írták ki. A tavaly építési engedélyt is kapott fejlesztési terv egyes elemei ugyanis – például a középkori királyi bazilika 38 méter magas jelképes építészeti szelvényét bemutató jel – nem nyerte el az országos tervtanács támogatását, s fenntartásai voltak az építész szakma és a városlakók egy részének.

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!