Történelemportál

Széchenyi-emlékév 2010-ben

Rovatok: Hagyomány

Konferenciákkal, kiállításokkal és sporteseményekkel, külön emlékév keretében kíván emlékezni jövőre Széchenyi István halálának 150. évfordulójára a Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) — jelentették be a szervezet vezetői a társaság hétfői ülésén.

Széchenyi István portréja (Franz Eybl festménye)

Széchenyi István portréja (Franz Eybl festménye)

Mint Erdélyi Géza református püspök, az SZTT kuratóriumának tagja elmondta, a reformkori államférfi szellemében nemzeti és közép-európai összefogást sürgető társaság minden korábbinál összefogottabb emlékévvel kívánja felidézni 2010-ben a “legnagyobb magyar” örökségét.

A rendezvénysorozat programjában helyet kapnak többek között gazdasági, tudományos, kulturális és civil konferenciák, fórumok, kiállítások, koncertek, sportesemények, de megrendezik a Közép-Európa bált is, amelyre a régió országainak meghatározó képviselőit várják — ismertette terveiket a Határon Túli Református Zsinat elnöke. Megjegyezte, az SZTT számít a Széchenyi István örökségét ápoló valamennyi szervezet együttműködésére.

Erdélyi Géza beszámolója szerint az emlékév szervező bizottságának elnökévé Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját és Szapáry György közgazdászt, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökét választották, míg a testület védnökségét Oláh György, Nobel-díjas kémikus és Tőkés László, európai parlamenti képviselő, volt királyhágómelléki református püspök vállalta el.

A Széchenyi-emlékév bejelentését követően vehette át az Oláh György Ifjú Tudós Díjat az élelmezéstudományi kutatásokkal foglalkozó szlovák Martina Fikselová, az erdélyi Lászlóffy Zsolt zeneszerző, karmester, valamint Magyarországról Bakos Vince biomérnök. Az elismeréseket Szunai Miklós, a társaság ügyvezető elnöke és Oláh György mellett Peter Weiss, Szlovákia magyarországi nagykövete, Tőkés László, valamint Szántay Csaba vegyész, akadémikus adta át. Két újabb taggal bővült a Széchenyi-aranyérmesek sora is: az életműdíjnak számító elismeréssel Görgey Gábor és Szántay Csaba életműve előtt tisztelgett a társaság.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!