Történelemportál

Régészeti konferencia kedden az Akadémián

Rovatok: Régészet

A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében Keselyűk, harci fejszék, törzsfőnökök címmel tartanak kedden konferenciát. A tanácskozás középpontjában az alsónyéki újkőkori temetőjében feltárt hétezer éves “törzsfőnöki” sír leletanyaga áll.

Feltárási munkálatok Alsónyéken

Feltárási munkálatok Alsónyéken

“Az alsónyéki temetőben, amely a lengyeli kultúra lelőhelye, 2006 és 2009 között végeztünk feltárásokat. E népcsoport első lelőhelyét az 1880-as években a Tolna-megyei Lengyel mellett fedezték fel, a község lett az adott kultúra névadója. Az alsónyéki Európa legnagyobb neolitikus lelőhelye: míg a korábbi ásatások során a lengyeli kultúrához tartozó 650 sírt tártak fel, itt körülbelül két és fél ezret” — magyarázta Zalai-Gaál István professzor, a Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, hozzátéve, hogy a nagyszámú sír mellett a legtöbb ilyen korú, a Kr.e. V. évezredből származó házmaradványt is itt tártak fel, szám szerint ötvenet.

Ismertetése szerint a keddi konferencia középpontjában az alsónyéki nekropolisz egyik temetkezése áll, amely az egész temető legjelentősebb sírjának tűnik. Az előadásokon szó lesz az ásatásokról, a feltárt sírcsoportokról, a csontanyag antropológiai elemzéséről és az állati maradványok vizsgálatáról, ahogy a tengeri kagylókból és a rézből készült ékszerekről, valamint a kőeszközökről is.

“A leletek alapján ítélve valószínűleg a törzsfőnököt temették itt el. Ez egy zsugorított csontvázas temetkezés olyan szerkezetű sírgödörben, amely sehol másutt Európában nem ismert. Többé-kevésbé szabályos négyszögletes, kétszer kétméteres sírgödörről van szó, a négy sarkában egy-egy hatalmas kerek lyukkal, amelyet cölöplyukként határoztunk meg. Utóbbiakból arra következtettünk, hogy az évezredek során elpusztult sírépítmény részei lehettek. Ilyen szerkezetű sírból 50-60 is van ezen a lelőhelyen. A törzsfőnöktől néhány méterre egy hasonló szerkezetű sírban valószínűleg a feleségét temették el, mert ez az egész európai neolitikum leggazdagabb ékszermellékletes temetkezése. Valószínűleg itt egy házaspárról van szó, de ezt csak DNS-vizsgálatokkal lehet kimutatni. Ami furcsa, hogy a csiszolt kőeszközökből, amelyek e korszak legjellemzőbb leletei, minden típus jelen volt a törzsfőnök sírjában: átfúrt kőfejszét, kőbaltát, kőéket, kőbuzogányt helyeztek az elhunyt koponyája köré. Ezekből a családfők, törzsfőnökök esetében egy-egy, maximum kettő szokott lenni, itt viszont az összes típus előfordult” – emelte ki a régész. Érdekességként megjegyezte, hogy a fejsze “réz előképekre” vezethető vissza.

“A Balkánon vannak a legkorábbi rézbányákra utaló nyomok. Ott kezdődött a késő újkőkori földművelő közösségek átalakulása fejlettebb szerkezetű társadalommá: rézből öntöttek eszközeiket, ékszereiket, és ezek lassan terjedtek észak felé. Az alsónyéki temetőben vannak nyersrézből készült ékszerek. Rézeszközöket viszont még nem használtak a lengyeli kultúrában, de már ismertek őket: a kőfejszéiket olyan formára csiszolták, mint a rézfejszék, aki nem ismeri a lengyeli kultúra anyagát, az rézkori tárgynak véli őket. Itt időbeli eltolódás van a délkelet-európai régióhoz képest, ahol már a korarézkor volt, itt pedig a késő neolitikum vagy a kettő közötti átmenet. Az átmenet és a dunántúli korai rézkornak a története szempontjából is nagyon fontosak ezek a leletek” — hangsúlyozta Zalai-Gaál István. Mint kifejtette, ahhoz, hogy végső történeti képet kapjanak, restauráltatni, majd elemezni kellene a temetőben talált 6-7 ezer sírkerámiát.

“Ebből kronológiai rendszer alakul ki, tehát, hogy melyik sír vagy sírcsoport a korábbi, melyik a későbbi, és hogyan viszonyulnak egymáshoz. Szükség lesz radiokarbonos kormeghatározásra is, de a csontanyag antropológiai és DNS-vizsgálatát is el szeretnénk végeztetni, amellyel kimutatható, hogy milyen családi szerkezetben éltek ezek az emberek. Adatokat kapunk a közösségen belüli hierarchiáról is” — hangsúlyozta Zalai-Gaál István.

Alsónyék község Tolna megyében, a Szekszárdi kistérségben található. A Sárköz déli határán fekszik, Bátaszék közvetlen északkeleti határában.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!