Történelemportál

Pályázókat keresnek a Trianon-emlékmű építéséhez

Rovatok: Emlékmű

Kaposvár Megyei Jogú Város a trianoni diktátum aláírásának 90. évfordulójára az esemény jelentőségéhez és máig ható következményeihez méltó emléket kíván állítani, ezért pályázatot írt ki Trianon emlékmű tervezésére, felállítására.

A Nógrádi vár Trianon-emlékműve

A Nógrádi vár Trianon-emlékműve

Az emlékmű avatását az 2010. június 4-re tervezik a Berzsenyi parkban. A mű ajánlott helyszíne a park dél-keleti, a Damjanich és a Szent Imre utcák által határolt területén található tisztás. A megrendelő részéről fontos elvárás, hogy az emlékmű ünnepségek, koszorúzások színteréül szolgálhasson és a járdán közlekedők számára is megfelelő nézőponttal szolgáljon. A szobor anyaga lehet fém, kő vagy előbbiek együttese, de más időtálló anyag felhasználása is megengedett.

Az első három helyezett pályamű 500, 300 illetve 200 ezer forint díjazásban részesül. A pályázat beadásának határideje 2009. november 05. 16.00 óra. A részletes pályázati felhívás letölthető Kaposvár város honlapjáról.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!