Az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot követően Romániában mintegy tíz esztendeig tartott a megtorlás. Ez idő alatt ezernél is többen ismerték meg a Securitate fogdáit és járták meg a börtönöket. Többségüket 1958-59 folyamán tartóztatták le, és meghurcolásuk csak közvetve állt kapcsolatban a magyar forradalommal. De Akáczos Gyula csíkcsekefalvi gazdálkodót és Jánossy József tusnádfürdői fényképészt már 1956 novemberében, a forradalom kitörése utáni napokban lecsukták. Jánossy több mint három évet töltött a rácsok mögött, majd szabadulása után, 1976-ban máig tisztázatlan, gyanús körülmények között, alig 43 évesen elhunyt. Nem részesült soha semmilyen kitüntetésben. Most előtte tisztelgünk.
Jánossy József - egy elfeledett mártír
Nem kellett semmiféle összeesküvés tagjának lenni ahhoz, hogy az ötvenes évek végén kattanjon csuklódon a bilincs — legalábbis ezt igazolják a fennmaradt levéltári adatok, amelyek szerint egyszerű embereket hurcoltak el pusztán egy-egy elszólásért, indulatkitörésért vagy rádióhír kommentálása miatt. Jánossy Józsefet nyilvános izgatás vádjával állították bíróság elé. A vád szerint 1956. november 1-jén, a tusnádfürdői „kantinban” énekelte el a magyar és a székely himnuszt, és „egyéb irredenta magyar dalt”, majd azt hangoztatta, hogy nálunk is forradalom lesz, nem csak Magyarországon. „Belekötött az ott tartózkodó két román személybe, akik nem álltak fel és nem vették le a kalapjukat a himnuszok éneklése alatt. Odament hozzájuk és levette a fejükről ő” — olvasható Pál-Antal Sándor Áldozatok — 1956 című kötetében.
„Bohém, életvidám, szabadelvű ember volt a sógorom — emlékezik vissza az akkori 23 éves ifjúra a tusnádfürdői Jánossy Árpádné, Ella néni –, szerette megmondani mindenkinek az igazat, őszintén, talán még durván is. Én úgy hallottam akkoriban, hogy a forradalom alatt ő még valakikkel énekelte a Trösztnél — ami az egyedüli vendéglő volt abban az időben — a magyar himnuszt. A vendéglőben jórészt magyarok voltak, mert akkor még a helybeliek 99%-a magyar volt. De ott volt egy román pincér, talán az árulta be Jóskát, azzal, hogy ő állította fel az egész termet, hogy énekeljék el a magyar himnuszt. Talán ez volt az akkori bűne, ha bűnnek nevezhető.” Jánossy Árpádné ekkor már a családhoz tartozott, a hat Jánossy fiú egyikének feleségeként.
Az elítélt leánya, Jánossy Beáta kora miatt csak elbeszélésekből ismeri a történetet: „Mikor meghallotta, hogy Magyarországon kitört a forradalom, örömében elkezdte a székely himnuszt énekelni nyilvános helyen. Mindenkit letérdeltetett vagy vigyázzba állított, nem tudom, hogy tiszteljék meg az 56-osokat. Nem románok jelentették fel, hanem a magyar polgármester.”
„A kilencvenes évek elején jelent meg a Hargita Népében Fazakas Jánosnak — aki egyébként sokszor megfordult nálunk Tusnádfürdőn — egy cikke. Azt írta, hogy 76-ban már megkezdődött Székelyföldön egy ellenállási mozgalom, amelynek a vezetőit a Securitate megölte. Abban az évben halt meg édesapám is. A mofettában találták meg, az erdő között, egy szabadtéri büdösgödörben. Körülötte csupa vér volt minden. Öngyilkosságnak állították be, de mi ezt mai napig kizártnak tartjuk. Este fél tízkor jelentette a rendőrségnek egy udvarhelyi férfi (aki korábban sohasem járt ide), hogy valaki fekszik a gödörben. A rendőrség őrt állított, és másnap reggelig még orvos sem mehetett a közelbe. Én akkor tizenharmadik éves voltam” — mutatja könnyes szemmel Jánossy Beáta a holttestről készült fényképeket, amiket sikerült megszerezniük attól a fényképésztől, aki a rendőrség részére fotózott. Horzsolások, ütések nyomát látjuk az élettelen testen. Jánossy József nevét az 56-os ünnepségeken nem emlegetik, bár szerepel a politikai foglyok különböző adattáraiban. Posztumusz kitüntetéseket nem kapott, s tán nem is kérne. Rejtélyes halálára, feltételezett gyilkosainak kilétére viszont talán ideje lenne fényt deríteni.
Jánossy József Jilaván, Szamosújváron és a Duna-csatornánál raboskodott. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a börtönévek során nem találkozott vele, de más rabtársaktól úgy tudja, hogy Jánossyt kígyóölőnek is nevezték, mert a Peripraván a kígyóölő brigád tagja volt. Ott ugyanis meg kellett tisztítani a helyet, és a nádvágók csak azután láttak munkához, miután a kígyóölők eltüntették a csúszómászókat. „Nagy kiállású, nagy mellényű, néha erőszakos ember volt, elég vakmerő ahhoz, hogy azt a veszélyes munkát elvégezze — mondta Kelemen Csongor. — De miután hazajött, valakinek nagyon sérthette az oldalát, mert azt gyanítom, hogy politikai gyilkosság áldozata lett.”