Több, mint százhúsz évvel az óbudai ásatások megindulása után sikerült azonosítani az aquincumi polgárváros eddig ismeretlen keleti határát. A négyszög alakú városfal vonala az északi, déli és nyugati oldalon már korábbi feltárások során előkerült, de a Duna felöli részen egészen eddig még nem sikerült megtalálni azt.

Aquincum

A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma idén is folytatta az ún. “Aquincumi Híd és kapcsolódó úthálózata” című projekthez kapcsolódó régészeti feltárást, amely a tervezéshez szolgáltat adatokat. Az idei évben az Aranyhegyi patak déli oldalán, a Pók utca vonalában nyitott összesen öt db kutatóárokból szép metszetét kaptuk a római kori település északi szegélyének és közvetlen környezetének. A feltárás során nemcsak a különböző korszakokról, hanem az egykori domborzatról is új adatokat nyerhettünk.

A Duna felé a korábbi időszakokban erősen lejtős területet feltehetően csak az utóbbi évszázadban töltötték fel a mai szintre.A római kori település maradványait a kutatott terület nyugati részén (Szentendrei út zónája) a későbbi korok építkezései miatt már nem találtuk meg: itt az Aranyhegyi patak 19. századi védvonalához kapcsolódó hevenyészett, római kori épületelemekből épített modern fal és kisebb földhányás (gát?), illetve macskakövekből épített kis vízelvezető árok került elő. Ez utóbbi talán a Pók utca elődjét követő árok lehetett. Kelet felé a korábbi utcát szegélyező, régen kivágott nyárfasor tönkjeit is megtaláltuk.

Kelet felé haladva az újkori bolygatás kisebb mértékű volt, így a feltöltés alatt a római kori város északi szélének épületeihez tartozó falmaradványok, utcarészletek bukkantak elő. Szintén a terület keleti részén került napvilágra a feltárás legérdekesebb jelenségegyüttese: egy kicsi és egy nagyon nagy méretű (legalább 2 m széles) római kori vízelvezető árok. A nagyobbik feltehetően a polgárváros keleti városfalát kívülről kísérő vizesárok lehetett, hiszen a korábbi feltárások során pontosan ebben a zónában találták meg az északi fal egy lekanyarodó darabját. Az árokba beszakadt kődarabok és agyagtégla-maradványok az egykori városfal elemei lehettek, a kisebbik pedig a falat belülről kísérő körüljáró tövében kialakított kis vízlevezető árok lehetett. A két árok előkerülése azért különösen fontos, új információ, mert a település három másik oldalán (észak, dél és nyugat) már több évtizede pontosan ismert a városfalszakaszok nyomvonala; míg a keleti, Duna felőli oldalon eddig semmilyen adatunk nem volt a város lezárására.

Most feltárás alatt álló római kori falmaradvány (forrás: btm.hu)

Az idei feltárás másik fontos eredménye egy római kori kút feltárása volt. A felső 1.5 m-en kőből készült, majd az alján hordódongákból készített építmény már a város falán kívül került elő. Valószínűleg az egykori Gázgyár területén korábban feltárt nagyméretű ipartelephez tartozott, akkor ugyanis a területtel szemben, déli irányban több, mint 40 kút került napvilágra, amelyek az egykor itt működő fazekastelephez tartoztak. A most előkerült római kori objektumok tehát igen sok új információval szolgáltak: a római épületfalak folyamatos városi beépítésre utalnak kelet felé, a vizes árkok „segítettek” lehatárolni a római kori várost, a kút pedig igazolta azon korábbi feltételezéseket, miszerint a római kori ipartelep az esztergomi vasúti töltés északi oldalán is folytatódott és egyben jelezte a városi település határát.

A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet Kr. u. 89 körül alapítottak a Duna jobb partján egy kelta település – a mai Óbuda – közelében. Aquincum 106-tól a 4. század végéig Alsó-Pannónia központja volt. Virágkora a 2.-3. századra esett. Két részből állt: északabbra a polgárváros, délebbre a táborváros terült el. Emlékeiket két különálló múzeum mutatja be. Más helyszíneken is vannak római kori emlékek, így a római vízvezeték maradványai az Árpád híd budai hídfőjének lejárója alatt, valamint a Hercules-villa a Meggyfa utcában. 1778-ban egy óbudai szőlősgazda római padlófűtés (hypocaustum) maradványaira talált munka közben. A leletet Schönvisner István egyetemi könyvtáros azonosította Aquincum városával.