Történelemportál

Rongyos Gárda emléknap a Sopron melletti Harkán

Rovatok: Hagyomány

Harka ad otthont a 2009. szeptember 18-19-én immár második alkalommal megrendezésre kerülő Rongyos Gárda Emléknapnak. A résztvevők ismert történészek előadásaival, neves zenészekkel, egy 15 kilométeres erdei gyalogtúrával és koszorúzásokkal kívánnak megemlékezni a mindmáig agyonhallgatott soproni vonatkozású történelmi eseményekről és hőstettekről.

— Hagyományőrző nemzeti rock rendezvényünkkel szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét azokra a dicsőséges hónapokra, amikor tízszeres túlerő ellen is diadalt lehetett elérni a hazája sorsa iránt aggódó és áldozatot vállaló kisebbség eltökélt akaratával — nyilatkozta Gőbl Gábor, az esemény főszervezője, a Moby Dick zenekar basszusgitárosa. Hozzátette: a Prónay Pál és Héjjas Iván által vezetett 1921-es nyugat-magyarországi fegyveres felkelés ékes bizonyítéka annak, hogy csak olyan ügyet lehet sikerre vinni, amelyben a résztvevők megalkuvás nélküli hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot, és vállalják a kockázatot. Szeretnénk, hogy a nyugat-magyarországi felkelés eseményei beleivódjanak a köztudatba, hogy az itt lakók és a Sopronba látogatók is tudják, ki volt Baracsi László, Pehm Ferenc, Machatsek Gyula, Szechányi Elemér, és miért áldozták fel fiatal életüket. Emlékük és a magyar haza iránti olthatatlan szeretetük ápolása számunkra kötelező feladat — tette hozzá.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!