Történelemportál

Erdély-szerte 80 műemlék látogatható a hétvégén

Rovatok: Műemlék

Franciaországban 1984-ben kezdeményezték, hogy a széles érdeklődésre számot tartó műemlék épületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégére nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. Most, szeptember harmadik hétvégéjén több mint 800 helyszín nyitja meg kapuit Kárpát-medence-szerte.

A bikfalvai református templom

A bikfalvai református templom

Ezen elv alapján szervezik évek óta a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) című rendezvényt Európa-szerte. A KÖN-rendezvény keretében Romániában idén a történelmi műemlékeket látogathatja a nagyközönség, Magyarországon a „szakrális terek” a kiemelt téma, az utóbbi a pécsi püspökség megalapításának ezredik évfordulója, valamint a szintén ezeréves erdélyi, gyulafehérvári egyházmegye tiszteletére.

Idén több mint 800 helyszín nyitja meg kapuit Kárpát-medence-szerte szeptember harmadik hétvégéjén. Erdélyben 80 helyszín várja az érdeklődőket, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az erdélyi városokban, a csíki és gyergyói falvakban is felhívja a figyelmet értékes templomaira. Háromszéken 48 helyszín látogatható, legnagyobb részük templom, de kastélyok, udvarházak, helyi gyűjtemények is megtekinthetők, a múzeumok is kitárják kapuikat. A megyében egyedülállóan a Bikfalván elindult faluképvédelmi program bemutatására Bikfalvi Kincses Vásár címmel kézművesvásárt szerveznek.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében Erdővidék épített örökségét Fehér János művészettörténész vezetésével, míg a freskós, kazettás menynyezettel ellátott templomokat Jánó Mihály vezetésével látogathatják meg az érdeklődők. A Székely Nemzeti Múzeum a Balaton-felvidék és a Székelyföld szokáshagyományait összehasonlító néprajzi kiállítással és egész napos családi programmal készül. Szombaton ingyenes belépéssel várják a látogatókat, amikor is Ünnepek és találkozások II. címmel a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a sepsiszentgyörgyi múzeum közös néprajzi kiállítása nyílik meg, az Európa kicsinyben programsorozat keretében pedig kézműves-bemutatókat tartanak.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!