Történelemportál

Új turulszobor Disznajón

Rovatok: Emlékmű

Régi terv valósult meg hétvégén a Marosvécshez tartozó Disznajón: felavatták az új turulmadaras emlékművet, annak a mását, amelyet egykor az első világháborúban elhunytak emlékére emeltek. Az alkotást a falunapokkal egybekötött ötvenévesek találkozóján adták át.

turulszobor a Budai Várban (illusztráció)

turulszobor a Budai Várban (illusztráció)

Augusztus közepén mindig megpendül a disznajóiak hétköznapi élete, ötvenéves-találkozót, falunapot, mulatságot szerveznek. Ez idén sem volt másképp: már csütörtökön megérkeztek a kunfehértói testvértelepülés képviselői: a 27 vendég kirándulni, ünnepelni érkezett, közben pedig ismerkedett a szűkebb és tágabb környezettel. Hétvégén már a helyiek sem maradtak programok nélkül.

Műsorkínálat tekintetében a szombati nap volt a legzsúfoltabb. A disznajói ötvenévesek kortárstalálkozója a helyi ortodox templomban kezdődött, majd a református templomban folytatódott. Az ünneplők a világ minden pontjáról érkeztek haza, és felidézték azokat, akik nem tudtak jelen lenni a rendezvényen. Az elhunytakra a temetőben emlékeztek. „A találkozót 32. alkalommal szerveztük meg idén, és elmondhatjuk, hogy múlt évhez képest majdnem megduplázódott a résztvevők száma” — mondta a település alpolgármestere, Zsigmond Ambrus.

A fő programpontot a turulmadár-avatás jelentette. A falu központjában egykor már emelkedett ilyen emlékmű: a zárt, dobozszerű épületen egy turulmadár és két zászlótartó volt, a helybéliek szerint az első világháborúban elhunytak emlékére építették. Az 50-es évek elején a hatalom képviselői leszedték a turulmadarat, és a Marosba dobták. A mostani alkotást a szászrégeni Baróti Ádám szobrászművész készítette, és Balogh József öntötte ki. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a kis közösség összefogott és felállíttatta az emlékművet” — nyilatkozta a Vásárhelyi Hírlapnak Balogh József.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!