Történelemportál

Osgyánban nyugszik a lőcsei fehér asszony?

Rovatok: Régészet

Nagy valószínűséggel Korponayné Géczy Julianna, vagyis a lőcsei fehér asszony földi maradványait találták meg a rimaszombati járásbeli Osgyán község római katolikus templomának kriptájában.

Peter Madúch osgyáni plébános néhány évvel ezelőtt saját kíváncsiságának engedve nyitotta fel a kriptát amelyben legkevesebb tíz, bizonyíthatóan a XVIII. és a XIX. századból származó, rézszögekkel kivert koporsót talált. Az egyik koporsó azonban díszítetlen volt, a benne fekvő női csontváz koponyája pedig szemmel láthatóan elvált a váz többi részétől (Géczy Juliannát hazaárulásért lefejezték 1714-ben). A történelmet jól ismerő plébános ekkor kezdett gyanakodni arra, hogy a jeltelen koporsóban Korponayné Géczy Julianna maradványai találhatók.

Elmondása szerint a falubeliek úgy tudják, a kriptát utoljára a második világháború idején nyitották fel, értékes tárgyakat kereső, fosztogató katonák dúlták fel a koporsókat, de semmi értékeset nem találtak. A kripta lejáratát később a hívek lezárták. A padlózat legutolsó renováláskor sem nyitották fel, csak később, a megrepedt, homokkőből készült fedéllap kicserélésekor kezdte el a plébános a kutatást.

“Azt gondoltam, csak legendáról van szó, de később utánaolvastam, és érdeklődni kezdtem Géczy Julianna sorsa iránt. Még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen arról, hogy az ő maradványait rejti a jeltelen koporsó, de erre a kérdésre hamarosan tudományos választ kapunk. A lőcsei Szepességi Múzeum munkatársai a napokban mintát vettek a csontokból és a koporsóból, ennek a vizsgálatnak az eredményére várunk” — mondta a lapnak a plébános.

“Az is gyanús, hogy a koporsók nagyon egyformák, ami arra is utalhat, hogy a család a kor szokásainak megfelelően egy helyre gyűjtötte össze a családtagok földi maradványait. Nem hinném, hogy komolyabban feldúlták volna a háború alatt a kriptát, valószínűleg csak felnyitogatták az egymásra és egymás mellé rakott koporsókat. Ezek mára már nagyon rossz állapotban vannak, az egyik koporsó feliratából ítélve az utolsó temetés talán kétszáz éve lehetett itt” – fejtette ki Peter Madúch.

Osgyánban most azt remélik, egyfajta idegenforgalmi látványosság lesz a templom, amelynek kriptájában nagy valószínűséggel a magyar történelem egyik érdekes nőalakjának földi maradványai nyugszanak — olvasható az Új Szóban.

Géczy Julianna Osgyánban született 1680 körül, életét hóhérbárd oltotta ki Győrben 1714. szeptember 25-én. Ő a magyar történelem egyetlen nőalakja, akit nemzetárulással vádoltak. 1700-ban feleségül ment Korponay Jánoshoz, aki előbb császárhű katona volt, és csak 1704-ben állt át Rákóczi seregébe. 1709-1710-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában tartózkodott, szerelmi viszonyban állt Andrássy István kuruc generálissal. Később azzal vádolták, hogy segített az ostromló német csapatok kezére juttatni Lőcse városát. Noha szerepe valójában csak diplomáciai volt — leveleket, üzeneteket közvetített a két oldal között, mielőtt a város kapitulált — már az egykorú kuruc propaganda, a Mercurius Veridicus című időszakos hírlap is „egyetlen ledér nőszemély” számlájára írta a város elestét. A szatmári béke után — főként apja védelmében — feladta egy új kuruc lázadás tervét a császári oldalnak, ezzel a magyar rendi gyűlés és a bécsi udvar érdekeit egyaránt sértette. Elfogták, megkínozták, majd Győrben kivégezték. Történetét Jókai Mór örökítette meg A lőcsei fehér asszony című regényében.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!