Történelemportál

Megyei ünnepség Zajtán, vitéz Gaál Lajos emlékoszlopának avatása

A Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Önkormányzat, Zajta község önkormányzata, illetve a helyi német kisebbségi önkormányzat a megyerendszer ezeréves évfordulója, Szent István király és az államalapítás, valamint az erdőháti települések és a szatmári német települések közös megemlékezése alkalmából ünnepséget szervez.

a zajtai ünnepség meghívója

a zajtai ünnepség meghívója

Az ünnepség keretében augusztus 20-án 12.30-kor megnyitják a határt Zajta és Lázári között, az L–148-as határjelnél, az egybegyűlteket Pintye Albert zajtai és Lengyel István lázári polgármester köszönti. A kenyérmegáldást Schönberger Jenő, a Szatmári Egyházmegye püspöke vezeti, beszédet mond Toró T. Tibor, Németh Zsolt és Surján László. 13.45-kor Schönberger Jenő ünnepi szentmisét celebrál a zajtai katolikus templomban. 15.00-kor emlékoszlopot avatnak vitéz Gaál Lajos, volt iskolaigazgató emlékére, majd megkoszorúzzák a malenkij robot áldozatainak emlékművét. A nap hátrlevő részében íjászbemutató, kulturális kavalkád és utcabál is lesz.

Zajta térsége ősidők óta lakott, északi határában újkőkori lakógödröket és kézműves tárgyakat találtak. Első említése 1314-ből való, 1671-ben császári csapatok pusztították el, lakói elmenekültek, és 1767-ig területe lakatlan puszta volt, ekkor németeket telepítettek ide. A 20. század elejére elmagyarosodott lakossága több mint 600 főt számlált.

Vitéz Gaál Lajosnak köszönhető, hogy az első világháború után Zajta felszabadult a román fennhatóság alól. Ennek történetét legidősebb lánya, Fábián Dánielné Gaál Mária küldte el a helyi képviselőtestületnek, tőlük kapta meg közlésre a tortenelemportal.hu.

[Az első világháborút követően] Zajtán vitéz Gaál Lajos volt az igazgató kántortanító. Ő a szatmári tanítóképzőben szerezte diplomáját, ahol osztálytársa és jó barátja volt Huszár Károly, aki akkor miniszterelnök volt. Gaál Lajos már előbb látott egy térképet, amin a határ Zajta és Nagypeleske között húzódott. Mikor kimentek a románok, Zajta mégis az övék maradt.

Nagypeleskén volt a román katonai parancsnokság, feje egy fiatal román katonatiszt. Ő minden vasárnap a zajtai római katolikus templomba jött misére, bár Nagypeleskén volt görög katolikus istentisztelet is. Mise után minden alkalommal bement a kántorékhoz, Gaál Lajosékhoz. Magyarul nem tudott, így németül beszélgettek.

A kántor egyik alkalommal mondta neki, hogy Rozsályban, az úgynevezett Szőllőskertben van egy darab földje, nem tudja, mi van vele. El kellene talán adni. Kért egy határátlépési igazolást, hogy elintézhesse, de valójában azért kérte az átlépési engedélyt, hogy Zajta ügyében intézkedhessen. Megkapta az engedélyt. Megírta Huszár Károlynak, hogy Zajta a térkép szerint Magyarországhoz tartozik. Kérte, intézze el, hogy ezt érvényesítsék. Átment Rozsályba Izsák méltóságos úrhoz, megkérte, hogy levelét valamiképpen juttassa el a miniszterelnök úrhoz. Izsák méltóságos úr megígérte, s mondta, hogy egy hét múlva jöjjön át ismét a válaszért.

Útja eredménnyel járt. A község visszacsatolását, felszabadulását július 4-én vasárnap délre tűzték ki (erre a dátumra emlékszem). Előtte való délután jött egy ember Nagypeleskéről, hogy igazgató úrral kell beszélnie. Egy levelet hozott. Kormos Gyula, a nagypeleskei körjegyző írt: „Éjszaka ne legyél otthon. A hadnagy téged gyanúsít. Én mindenképpen lebeszélem róla, nem tudom, sikerül-e.” Gaál Lajos az éjszakát a kukoricásban töltötte, de nem kereste senki.

Vasárnap, a nagymise után körmenettel, zászlókkal kivonult a falu az új határhoz. Jöttek a szomszéd falvakból is: Rozsály, Gacsály, Méhtelek, Garbolc, Tisztaberek, s a román oldalról Nagypeleske, Kispeleske, Lázári… Mindenütt híre terjedt Zajta felszabadulásának. A híd és az alatta folyó patakocska lett a határ. Volt nagy öröm, boldogság! S a túloldalon maradtak sírtak, de reménykedtek is, hátha nekik is sikerül, hisz ők is színmagyarok! Sajnos hiába! A zajtaiak kimondták: „Ez a nap fogadott ünnep lesz!”

S honnan tudom mindezt ilyen jól, hitelesen? Én Gaál Lajosnak a hét gyermeke közül a legidősebb, Gaál Mária vagyok. 1920-ban végeztem el a szatmári irgalmas apácák zárdájában a negyedik polgári iskolát. Már 15 éves voltam.

Fábián Dánielné Gaál Mária

Írja meg véleményét, észrevételét!

Hozzászólás küldéséhez az Ön böngészőjének fogadnia kell az ún. sütiket. A hozzászólásokért a honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azok semmilyen módon nem tükrözik az üzemeltető véleményét, álláspontját.

css.php
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!