Tavaly, a reneszánsz évében kiállításokkal és rendezvényekkel emlékeztünk a 15–16. századra, amelynek embere az antik művészetben kereste a szépségeszményt, s amelynek meghatározó gondolkodója, Pico della Mirandola a görög filozófusok nyomán azt hirdette, hogy az ember önmagát szabadon alakítva angyallá, sőt Isten fiává lehet. Jó ötlet volt hát Czoma Lászlótól, hogy tizennégy állami és egyházi intézmény kincseinek válogatásával, a magyar múzeumi élet mintegy összefoglalásául, újra bemutatja a reneszánsz világát, amelynek határai kelet felé nagyjából egybeestek a magyar királyság határaival.

A kiállításnak — Még egyszer a reneszánszról címmel — a keszthelyi Festetics-kastély márványterme ad otthont. Az írásos emlékek Mátyás korát idézik: az 1462. február 10-én kelt oklevél megbocsátást ad Verőcei Istvánnak hatalmaskodásaiért, az 1468. szeptember 28-i oklevélben pedig maga az uralkodó ígéri meg alattvalóinak, hogy többször nem szedet be rendkívüli adókat. A merített papíron Mátyás elmosódó aláírása, oklevele mellett pedig tizennyolc korabeli viaszpecsétnyomó látható. Ki van állítva Kinizsi Pál özvegyének, Magyar Benignának az olvasókönyve (a Festetics-kódex) és a Keszthelyi kódex.

Antik érmék, bányász- és vadászjelenetes arany- és ezüstserlegek, egy aranyozott díszpajzs, úrasztali pohár, kenyérosztó tálka, elefántcsont nyelű étkészlet, egy ajtókopogtató Neptunusszal és Riccio mester térdelő szatírja idézi a kor mindennapjainak kifinomult ízlését. Lucas Cranaach Lukréciája, Lucas van Leyden festménye Salamon király bálványimádásáról és Tintoretto férfiképmása éppúgy megragadja a szemet, mint a katolikus egyházfők fémszálas hímzéssel készült bársony és brokát miseruhái vagy a Lyonban 1520 körül készült toronyalakú asztali óra és a nürnbergi Tücher család műhelyéből kikerült, elefántcsont díszítésű doboznapóra. A gyöngyösi Szent Bertalan-templom keletiesen finom, filigrándíszes kelyhe vagy a bodajki aranyozott rézkehely — amelyet a pápai reformátusok őriznek — ugyancsak remekmű.

“Reméljük — olvasom a Keszthelyi Újság egyik 1947. júliusi számában –, hogy a gyengén indult szezont a július és augusztus helyrehozza.” Ma is ebben reménykednek a keszthelyiek, s reményük megvalósulását a város három múzeumának gazdag tárlatai is segíthetik. Közhely, de igaz: a mai turisták már nem elégednek meg a szuvenírárusok kínálatával. S ha 1947-ben a pusztító háború után olyan vendégforgalmat értek el, amelyre gondolni sem mertek — akkor a munkásüdültetési akció segített –, ma, a világválság idején is segíthet rajtuk a találékonyság és a szerencse.