Történelemportál

Később döntik el, ki újíthatja fel a nagykárolyi kastélyt

Rovatok: Műemlék

Szeptember 4-ig hosszabbította meg Kovács Jenő nagykárolyi polgármester a Károlyi-kastély rehabilitációjára kiírt közbeszerzési pályázat elbírálási szakaszát.

Károlyi-kastély

Amint arról korábban beszámoltunk, a leadási határidőig, azaz július 28-ig három cég jelentkezett a nagykárolyi Károlyi-kastély, illetve az erdődi várrom felújítására kiírt pályázatra, melynek összértéke eléri az 5 millió 100 ezer eurót. A tenderfüzeteket elbíráló bizottságnak eredetileg 20 nap állt rendelkezésére, hogy kiválassza a nyertes pályázót, a testület azonban hosszabbításért folyamodott. Kovács Jenő polgármester szerint a bizottság tagjai jelenleg olyan beruházásokat tekintenek meg, melyeket a jelentkező cégek végeztek. Múlt héten jártak ez ügyben Szebenben, Szászmeggyesen és Tergovistyén (Târgovişte), tegnap pedig máramarosi fatemplomokat látogattak annak érdekében, hogy eldönthessék: melyik pályázó rendelkezik a megfelelő felkészültséggel a munkálatok elvégzésére.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!