Történelemportál

Emlékhelyet terveznek Bözödújfaluba

Rovatok: Emlékmű

A határon túli magyarság kezdeményezéseinek segítésére létrehozott Szórványtanács harmadik, budapesti ülésén szóba került egyebek mellett a csíkszeredai csángó kollégium működtetése, a magyar házak számának növelése, és egy kulturális és oktatási központ létrehozása Bákóban. A testület az első félévben 350 millió forintot osztott szét, a további tervek között szerepel egy emlékhely létrehozása is az 1988-ban elpusztított Bözödújfalunál.

bozodujfalu

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára arról is beszámolt, hogy a tanács egy „szimbolikus” projektet is a kormányzat figyelmébe ajánlott. Eszerint támogatást kívánnak adni a 21 évvel korábban elpusztított erdélyi falu, Bözödújfalu emléke ápolásához. Egy épület megvásárlásával segítenék a helyi önkormányzatot abban, hogy ott múzeumot rendezzenek be. A házban bemutatnák, „milyen következményekkel járt egy olyan erőszakos politika, amit Ceauceşcu politikája jelentett, és hogyan is alakult a magyarság helyzete akkor és azóta”.

A Bözödújfalusi-víztároló gátjának építése már 1975-ben megkezdődött, de csak a 80-as évek második felében jutottak el a megvalósításig. 1994-re a falu két templomával együtt teljesen víz alá került, lakosai elköltöztek, mindössze 12 ház menekült meg az elöntéstől, amelyekben negyvenen laknak. Bözödújfalu tóból kiálló templomtornya az erdélyi falurombolás jelképévé vált.

A kommentelés átemenetileg kikapcsolva. Az eddigi hozzászólások megvannak, csak nem látszanak.
FIGYELEM! Elavult, nem támogatott böngésző! Töltsön le egy újat!